Kosztercsi írásai

A májusban elindított sorozatom második darabja. Remélem minél több érdekes embert, és színes írást hozhatok el még nektek. Fogadjátok szeretettel Susu művét! Belépsz a fával borított széles, kétszárnyas ajtón. Nem tipikus bejárat, hiszen ez egy garázsajtó. Egy lélegzetvétellel és egy lépéssel később már eléd tárul a mára már kissé lepusztult, fénykorában konyhaként szolgáló helyiség. Garázsnak készült, de sosem volt az, pedig a paraméterei tökéletesek voltak. Két autó is elfért volna benne. Talán csak az a fránya ajtó volt kisebb a kelleténél valamivel.Megállsz, és nem mozdulsz. Szemügyre veszed, hogy a lepusztult tárgyak a helyükön vannak. Magadban abszolválod: nincs változás. Minden a helyén van. Beléd hasít a rideg fájdalom, mert bíztál benne. Remélted, hogy másképp találsz valamit. Valamit, ami életben tartja a remény utolsó pislákoló fényét. Azt az egyetlen kis parazsat, ami küzd a túlélésért. De nem. Jön egy apróbb széllöket, ami eloltja azt. Egyszerű hamuvá válik. Nincs vá

Ma Ökörítófülpösön jártunk, Nagyinál. Ad1.: Igen, létezik ilyen nevű település. Ad2.: Igen, innen származik Bikicsunáj. Ad3.: Ő bikicsunáj . (kattints!) Szóval kirándultunk egyet, megnéztük Nagyikát, meglátogattuk Keresztéket. Én pedig kérdezősködtem. Rájöttem, hogy rengeteg kérdést még soha nem tettem fel Nagyinak! Például, hogy hogyan ismerkedtek meg a Nagypapival? Vagy hogy tudott-e az öreg táncolni? Hogy pipázni vagy cigarettázni szeretett-e jobban? Nem ismertem egyik nagypapámat se, viszont az apai kicsit nagyobb homályban lengett, mint az anyai. És most, hogy Halottak napja közeledtével elmentünk a sírjához, egyre inkább érdekelni kezdett. Az ökörítófülpösi nagymamám egy tipikus parasztasszony. El is mondta, hogy nem olyan világ volt ám, mint ma. Úgy ismerkedtek meg, hogy a Papiék elvesztették a 80 "hód fődet" Kölcsén, és a vidéki rokonoknál húzták meg magukat. És mivel oda a Nagyi bejárós vendég volt, egyszer csak találkoztak, aztán Papi rövid udvarlás után megkérte

Ha visszagondolok a kiskoromra, minden egyes évszaknak van egy kis "pikantériája". Valami ami miatt nagyon szerettem. Na, az őszé véletlenül sem a diószedés volt. Világ életemben utáltam, hajlongani- ahogy az évek teltek egyre magasabbról-, lehántani a héját, összekoszolni magam. Fúj. Azt hiszem ez ma megváltozott. Nem tudom, hogy az életkorom, az hogy milyen rég voltam itthon, vagy az, hogy minőségi időt tölthettem a húgommal, de valami miatt élveztem. Szólt a zene, közben beszélgettünk a kicsivel, röhögcséltünk, néha kicsit összekaptunk, hogy én miért is szedek többet, mint ő. Olyan... idilli volt az egész. Olyan tökéletes. Valahogy-életemben először- nem gondoltam tehernek ezt a tevékenységet. Nevetgélve hántottam sötét, nyákos héjából a "Dióbél bácsikat", és nem bántam amikor a húgom megdobált egy néhánnyal, amit nekem kellett újraszednem. Az jutott eszembe, hogy vajon meddig van erre esélyem. Meddig tart ez a fa? Meddig ad még termést, amit szedhetünk? És me

Ma ugye óraátállítás volt. Én a plusz egy órát a húgommal töltöttem. 14 éves, így már elég sok mindenre kíváncsi. Vagyis igazából egy témában érdeklődik a leginkább. Ez mi más lehetne mint a szex?! Mert hát ugye ez az az életkor, amikor már mindenhonnan ez folyik, és fel is fogja, hogy mi a helyzet. Így valahol egyértelmű, hogy kíváncsi. A kérdés csak az, hogy jó helyre fordult- e a kérdéseivel. Mert mire is kíváncsi egy 14 éves? Azokra, amiket a TV-ben hall, az interneten lát/olvas. Mi maga a szex és miért jó és hogy kell csinálni, és persze, hogy milyen az első. Kis vihorászás után csak belekezdtünk a beszélgetésbe. Láttam az arcán az őszinte kíváncsiságot, azt, hogy a téma tényleg érdekli, és azt amit rég nem láttam rajta: figyel rám. Igazából, ha felvilágosítást kellene tartanom, azt az egy tanácsot adnám, amit annak idején nekem Édesanyám: "Olyannak add oda a szüzességed, akibe szerelmes vagy, és ő is beléd!" Mert hiába indulunk ki a mai lányokból ( a fiúkat szeri

1. Szeretjük az illat otokat. Amikor parfümfelhőben elsuhantok előttünk lopva mindig utánatok szaglászunk. Ha ismerünk, ha nem. 2. A mosoly otok. A mosolyotok olyan, ami minket is mosolygásra bír. Ha ránk mosolyogtok tudjuk, hogy valami tetszik. És ez nekünk is tetszik. 3. A hülye vicceitek en nem véletlenül nevetünk. Bármennyire is tagadjuk, szeretjük és élvezzük. A legjobban azt, amikor büszkék vagytok utána, hogy sikerült megnevettetni minket. 4. Ha tudtok tánc olni. Nincs szexibb egy csípőjét rázó inges fickótól. Ha nem tudtok, akkor pedig nevetni szeretünk rajtatok. 5. Ha mertek aranyos ak lenni. Higgyétek el, imádjuk a macsó éneteket, de amikor egy hosszú, rossz nap után hazaérünk jól esik, ha bújhatunk, sőt az is, ha ti bújtok! 6. Szeretjük, ha fontosabb ak vagyunk a telefonotoknál . Ha amikor velünk vagytok nem ugrotok egyből minden pittyegésre. Olyankor hadd legyünk mi az elsők! 7. Szeretjük ha bemutattok a barátaitoknak . A család is fontos, de ebben az életkor

A Nap az ég Királynője Kinek nincsen szeretője Hisz a Hold az ő szeretője. Tele lesz a szíve tőle Mert a bátor Hold őt úgy szereti Fejét fejére helyezi Szeretgeti szép szavakkal Betakarja bizalommal. Égi szerelmük gyermekei a csillagok Egy-kettő éjszaka úgy ragyog Ő lehet a szemük fénye Az égi mesének meg vége! Kosztercsi A kép magánarchívumból való. Amúgy követsz már  Facebookon ? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇 Instagramon  pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇

Ma van a Bántalmazás elleni világnap. A világnapokkal kapcsolatban sokszor eszembe jut, hogy vajon hogyan terjedtek el, ki vagy kik voltak azok, akik először szorgalmazták, és hogyan váltak világ méretűvé. Ezen a napon egy percet sem gondolkoztam. Hiszen ki az, aki még soha nem szenvedett el bántalmazást? Legyen szó a testi, vagy a lelki erőszakról, a családon belüli elfajult vitákról, esetleg az internetes zaklatásról. Mindannyian potenciális áldozatok vagyunk. Önhibánkon kívül, de akkor is. És igenis legyen egy nap, amikor felhívjuk a figyelmet arra, hogy oda kell figyelnünk. Oda kell figyelnünk, és nem csak magunkra, hanem másokra is. Hogy ne úgy szóljunk oda, ha felhevült állapotban vagyunk. Hogy ne dőljünk be a mézes- mázos hívogatásnak. Hogy ne mi legyünk azok akik bántunk, és ne mi legyünk azok, akiket bántanak. Nem vagyok szentimentális, tisztában vagyok azzal, hogy az erőszakot nem lehet kiölni a társadalmunkból. De miért ne figyelhetnénk oda kicsit jobban? Miért ne lehetnénk