Kosztercsi írásai

A farsang gyerekkorom óta az egyik kedvenc rendezvényem. Mindig is imádtam valaki más bőrébe bújni. Soha nem öltöztem királylánynak. Mindig kutya, bohóc, kártyalap, vagy valami hasonló kreatív dolog voltam (Anyáék örömére, mert akkoriban bizony még ők készítették a jelmezeket). Arról, hogy milyen valaki másnak kiadni magam már írtam.  De az, hogy egyetlen napra elhinni, hogy én igenis egy kis panda vagyok, vagy Bambi, esetleg egy Eperke, az nagyon felszabadító érzés. A Szösz Farsang eseményén, ahol a ma posztolt fotó is készült, minden évben megjelenik egy fiú. A fiú látássérült, mégis minden évben a kutyusával együtt valami kreatívnak öltözik. Idén például épp kalóz volt, felemás színű szemmel, hosszú fekete parókával, kendővel a fején, a testén csupa "tetoválással". Zseniális jelmez volt. Mégis voltam olyan gyarló, hogy nem a "kölcsön bőrt", hanem az embert néztem. Azon járt az eszem, hogy milyen bátor ez a fiú! Hogy milyen nagyszerű ember, hogy képes az élet

Az emberek félnek  a kreatív emberektől, a művészektől. Azoktól, akik kicsit máshogy látják a világot, mint átlagos társaik. Talán ezért lehet az, hogy a művészek általában művészekkel kezdenek. Ám, ha mégsem... Egy íróval/ költővel/ bloggerrel járni nem egyszerű. Mi, akik az írásunkkal fejezzük ki magunkat a mindennapokból táplálkozunk. Nem jellemző, hogy kitalált dolgokról beszélünk. Megfog minket valami, vagy éppen valaki, elindít bennünk egy folyamatot, ami később egy írás formájában jön ki belőlünk. Ennek számos hátulütője van. Egy íróval járni maga a céltáblaság. Ha tetszik, ha nem, le lesznek írva rólad dolgok, gondolatok, közszemlére lesznek téve titkosnak vélt gondolatok. Carrie Bradshaw szeretőit például egyáltalán nem irigylem... De ennek így kell lennie. Ezt vállalnia kell annak, aki valamelyikőnkkel kezd, hogy az élet nem a megszokott mederben fog folyni. Hogy kis jegyzetfüzetbe, vagy telefonba fogjuk írogatni elejtett mondatait, amiket tovább tudnánk gondolni, h

Tudod igazából, ha jobban belegondolok, az én hibám. Igen. Sajnálom. Nem kellett volna, hogy többet gondoljak ebbe az egészbe, mint ami. Ilyenek vagyunk. Mármint mi nők. Te ránk nézel, mi elolvadunk, mi elolvadunk és te másra nézel. Sajnálom, hogy bíztam. Hogy elhittem, hogy te más leszel. Mit más talán a következő! Elnézést, hogy hittem. Tényleg. Az én hibám, hogy hagytam, hogy megcsókolj.  Hogy megcsókolj, aztán a szemembe nézz, és mondj valami bárgyú poént, amin amúgy csak azért nevettem, mert tetszettél! Igen, így. Két tével. Mert minden elmúlik, tudod? És végre te is elmúlhatnál már belőlem... K. A kép magánarchívumból való. Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat →  Kosztercsi a Facebookon Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel →  Kosztercsi az Instán

Igazából sosem hittem ebben Igazából láttam a szemedben Hogy még őt szereted. Igazából nincs is baj ezzel Igazából éreztem a szívemmel Hogy ebből baj lesz. Igazából élveztem Igazából elnéztem Még el is hittem. De minek? Igazából fáj ott belül Igazából, ha látlak menekülj Mert bennem harag van. Igazából mindig is tudtam Igazából kicsit bele is untam De már mindegy, mert vége. Igazából vége van? Igazából vége van! Vége van... K. A kép magánarchívumból való. Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat →  Kosztercsi a Facebookon Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel →  Kosztercsi az Instán

A minap egy barátnőmtől kaptam egy cikket , amiben a nuus.hu összeszedte az intelligencia nyolc olyan jelét, amire nem feltétlenül gondolnánk elsőre. Ezeket végig olvasva azt kell, hogy mondjam, olyan 80%-ban intelligensnek tartom magamat. Na de, vegyük is szépen sorba a nyolc meghökkentő tényt: 1.Ha nem tartod magad zseninek  Mumi mindig azt mondja, hogy a szerényebb lányokat azért szeretik a férfiak, mert akkor kihívást éreznek, hogy majd ők elhitetik a nővel, hogy igenis jó valamiben. Ennek másik oldala az, hogy a túlságos önbizalomhiányos nőket sem szeretik, de azokat sem, akik túlságosan magabiztosak. Tehát most dönthetek, hogy intelligens leszek, de egyedül vagyok, vagy álszerény vagyok, de szintén egyedül vagyok. Nehéz a döntés, nem igaz? 2. Ha aggszűz voltál/vagy Na jó, ezen már első olvasásra is röhögtem. Valószínűleg azzal lehet összeköttetésben, hogy az intelligens fiatalok felmérik a lelki/testi következményeit egy túl hamar "elkövetett" szexuális együtt

Annyiszor megkapjuk mi tetováltak, hogy felelőtlen, elhamarkodott döntést hozó, vandál (?! :D) emberek vagyunk. Emellett soha nem lesz munkánk, és egy örök életre megbélyegezve fogunk élni (szó szerint). Én csak azt nem értem - azokon kívül, amit már megírtam -, hogy ez miért bánt más embereket? Hogy miért gondolja, hogy én más vagyok attól, hogy a testemen hordok néhány számomra nagyon fontos eseményt? Honnan tudja nekem mit jelentenek ezek a szimbólumok? És egyáltalán mi köze van hozzá? Miért járunk még mindig ott, hogy a tetováltak vagy börtönviseltek, vagy kalózok, vagy rossz emberek? Miért kell vadidegenek sipítozását hallgatnom arról, hogy nem lesz munkám emiatt? Őszinte leszek, nem is szeretnék egy olyan helyen dolgozni, ahol az alapján ítélnek, hogy én tetovált vagyok. És itt vissza is kanyarodunk ahhoz a frázishoz, hogy mi emberek imádunk mások életében vájkálni. Bújjuk a bulvárlapokat, a sztárok titkait kutatva, facebook ismerőseink képeit nézegetjük, miközben mindent, a

2012 februárjában egy végzős lány érzelmeit teljesen felkavarták felnőttek, akik megpróbálták irányítani a döntését a jövővel kapcsolatban. Jelentem nem sikerült! Azóta is azokon a kikövezett úton lépdel, amit magának épített ki! Szóval jöjjön a lány a múltból! Íme: Pályaválasztás, felvételi, érettségi. Mind olyan szörny, mely a 17-18 éves, szalaggal bíró, végzős fiatalokat ijesztgeti. Nekem személy szerint már a hócipőm tele van a pályaválasztással. A szak, amire jelentkeztem volna valószínűleg megszűnik, a B tervemet lenézik. Ezt megunva elmesélek valamit: Fiús kislány voltam. Ne értsetek félre, imádtam a szép ruhákat, de szívesebben húztam nadrágot sportcipővel, szívesebben barátkoztam fiúkkal és soha nem akartam hercegnő lenni. Színésznő viszont annál inkább. Hatodikban, egy iskolai műsor alkalmával egy színdarabot adtunk elő, melyben a legkisebb lányt játszottam. A Melyiket a kilenc közül? egy elragadó karácsonyi történet a cipészről, aki 9 gyerekének nem tudta megadni szente

A Valentin nap egy sarkalatos pontja az évnek. Mindig változik, hogy egy bizonyos személy szereti, vagy éppen utálja az ünnepet. Én azt hiszem, most jutottam el odáig, hogy nem választok a kettő közül. Hogy nem fogok utálatot, vagy haragot érezni, csak azért, mert nekem nincsen párom... Mert a Valentin nap nem csak a szerelmesek napja! Szent Bálint ugyanis a lelki betegek védőszentje is, a szerelmesek mellett. Szóval, a szingliknek is ugyanúgy jár ez a nap!! Viccet félretéve, miért kellene rosszul éreznem magam emiatt? Rájöttem, hogy semmivel nem vagyok kevesebb azért, mert nem kapok egy doboz rózsát, vagy egy finom bonbont (amúgy is tart a fogyókúra!). És ameddig ezen gondolkozom zizeg a telefonom, látom Édesanyám írt:  Na, akkor már teljesen biztos voltam benne: ma nem fogom rosszul érezni magam! Mert a szerelem, a szeretet nagytestvére. Így miért ne köszönthetném azokat, akiket masszívan, évek óta szeretek? Így csináltam egy pár fotót, előszedtem a legféltetettebb barátaimat

Csak azt nem értem, hogy aki folyton ilyen pöcsöm idézeteket posztolgat, az egész nap ilyeneket olvas? Meg azt sem értem, hogyha azt mondja barátnője van, akkor - 2 sör múlva- miért smárol le?! És azt sem értem, hogy a fesztivál szó miért rímel arra, hogy feszt igyál. Véletlen lenne? Lehet, hogy buta vagyok, de azt sem értem, hogy a homofóbok fele miért látens meleg? Azt sem értem, hogy Nagyi, aki sokszor engem meg a húgomat is összekever, hogy tudja 12 sorozat teljes szereplőgárdáját megjegyezni? Meg azt sem értem, hogy miért minden bulira a Wellhellot, meg a Halott Pénzt kell hívni. Elég döglött lesz így a hangulat, nem? És azt sem értem, hogyha az álmok valóra válnak, akkor miért nem szaladgál körülöttem 100 meg 100 banánfejű nindzsa? És azt sem értem, hogy a vajas pirítós hogy nyugtatja meg a gyomrot? Látod magad előtt, ahogy simogatja, hogy "jól van poci, jól van!"? És azt sem értem, hogy ha veszekszek Anyával, akkor miért kell olyan vétkeimet is elővenni

Nemrég azt olvastam valahol, hogy a Tinder ragyogó napja leáldozott. Ha emlékeztek, én annak idején azért regisztráltam, hogy képet kapjak - és nektek is adjak- erről az egészről . Aztán nyilván beszippantott, és ott ragadtam. Teltek-múltak a napok, néha meg is feledkeztem róla, néha pedig teljesen beszippantott. Viszont egy ideje mintha megváltozott volna ez az egész... A fiúk egyre csúnyábbak (már bocsánat), vagy csak és kizárólag szexelni akarnak, vagy egyáltalán fogalmuk sincs mit akarnak. Létezne tehát, hogy a Tinder- tó összes halát kifogták? És ha igen, én miért nem vagyok közte? De milyen egyáltalán egy Tinderes kapcsolat? Hogy válaszokat kapjak, elővettem a barátaimat, és megkérdeztem őket a Tinderrel kapcsolatos élményeikről. Sz. barátnőm minél előbb szereti randira terelni a beszélgetést, de, hogy őszinte legyek, az utóbbi időben ő sincs elragadtatva. "Egyre gyengébb a felhozatal..."-mondta elkeseredve. I. barátnőm mesélte, hogy neki összejött a Tinde

Nagyon sokan nagyon sokféleképpen megírták, vagy megénekelték már a "Ha én lennék..." témát. Köztük én is. Mert mennyire izgalmas már kicsit más bőrébe képzelni magad? Kicsit elképzelni, hogy te vagy a szél, aki megkeresi a lányt, a zászló, aki soha nem lobog, vagy a fiú, csak egyetlen egy napra. Másnak lenni jó. Másnak lenni más. Egyetlen napra belebújni valaki más bőrébe izgalom. Átvenni a szokásait, az érzelmeit, a félelmeit. Másnak lenni felelősség. Felelősség magadnak és a társadalomnak, mert ki tudja kinek adsz erőt azzal, hogy te más vagy? De miért is akarunk folyton valaki másnak tűnni? Valaki más bőrébe kívánjuk magunkat, pedig még a miénk is pont jó ránk! Nem vagyunk kígyók, hogy egyik bőrt leváltva öltsünk újat - hála Istennek.  Soha nem jó, ami van. Folyton elégedetlenkedünk. Másokat nézünk, és másokat másolunk, és egy szépen napon arra ébredünk, hogy valaki más életét éljük, amiben nem is vagyunk boldogok. Kirakat élet. Kint minden sz

A hétvégén szórakozni voltunk a barátaimmal, pénteken és szombaton is. Én mindkét nap megmaradtam a csendes józan szerepében, iszogattam, de nem volt világot megrengető party hangulatom. És lehet, hogy eddig is volt rá precedens, csak nem tűnt fel az a tény, hogy a lányok a WC-ben vadidegeneket szólítanak le! Állok a soromra várva, mikor a semmiből rámfordul az előttem álló lány, és üvöltve azt kérdezi: "-Láttad azt a fiút?" Előbb körbenéztem. Azt hittem egy barátnőjéhez beszél, de amikor elkezdett bökdösni a műkörmével, bizonyossá vált, hogy bizony én vagyok a megszólított. - Melyiket? -Hát azt a farmer-fehér pólósat (nyilván minden második így volt felöltözve...)! -Nem, nem láttam! -Fúúú, pedig az... Húúú, csajszi, ha láttál még fiút! Mit fiút, FÉRFIT! -itt már üvöltött. Próbáltam bárgyún vigyorogni, hátha feltűnik neki, hogy én annyira nem élvezem ezt az egészet, amikor odaránt magához, és üvöltve belesuttogja a fülembe? "Ő az!" Hát a fiúcska (mert ho

A közhely szerint az egyedüllét és a magány nem ugyanaz. Mert ugye a közhelyek állítólag attól közhelyek, hogy elég magas az igazságtartalmuk. Állítólag. Mert az én esetemben tök máshogy van. Ami azért izgis, mert én főleg akkor vagyok magányos, ha egyedül vagyok. Meg akkor is, ha esik. Utálom ha esik. Kop-kop-kop. Az eső egyfolytában kopog a bukóablakon. Idegesítő, és ronda is. És béna. Az eső béna. Az esőben egyedül lenni pedig még bénább. Ilyenkor az embernek úgy igazán élni sincs kedve. És semmihez. Csak fekszem a meleg ágyban bebugyolálva, mint egy selyemhernyó, pörgetem a sorozatokat, és nem gondolkodom. Aztán ha egy rész véget ér, ha egy kis csönd száll a szobára, indul a kattogás. Nem csak az esőcseppek kopognak az ablakon, hanem a gondolataim is kopognak a koponyámban. Kop-kop-kop. Gondolat egy, gondolat kettő, gondolat három. Idegesítő és ronda is. És béna. A sorozat is béna. Annyira nem realisztikus. Mindenki boldog, szép, okos, és bármennyi problémájuk is van, a

Hajnali 4 van. A koli tér üres. Én vagyok az egyetlen hülye, aki botorkál hazafelé! Botorkál, mert a helyen még semmi bajom nem volt, de megütött a meleg a taxiban. A néma taxi út. Utálok nem beszélgetni a taxissal. De van, akivel nem lehet... se bódultan; se sehogy. A buli nem volt rossz, de igazából jó sem. Egy átlagos szombat este, amikor megint elittam egy csomó pénzt, de semmi nem változott. Se szebb, se okosabb, se kevésbé facér nem lettem ettől az estétől... De miért is várunk, ilyen világmegváltó dolgokat egyetlen estétől? Egyetlen remekül induló, de béna véget érő estétől... Miért hisszük, hogy majd most más lesz? Hogy bármi is változni fog? És miért várunk bármitől is bármit? Csak botorkáljunk, és majd lesz valahogy. Ez a legújabb mantrám... K. A kép magánarchívumból való. Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat →  Kosztercsi a Facebookon Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalr

A mi generációnk a Myvipen nőtt fel. A fiatalabb korosztály talán már nem is tudja mi az. Akkor még biztonságban voltunk. A szüleink az Iwiwen nyomultak, így nem láttak bele a fotóinkba, az üzenőfalunkba, a megosztásainkba. Aztán olyan 2009 körül berobbant a Facebook, és mi szépen lassan átszoktunk oda. Myvip Ági már nem küldött több névnapi és születésnapi köszöntőt, mert Zuckerberg mézesmadzagját követtük. Ez rendben is volt. Egészen addig, míg 2015-ben meg nem szüntették az akkor 13. szülinapját ünneplő iwiwet, és a szüleink szépen átvándoroltak a Facebookra. Nem volt több titok, ismerősnek jelöltek, és nyilván anyádékat nem ignorálod. És a visszaigazolás után nincs visszaút! Az arckönyved előttük is nyitott lesz. Mi átéltük azt, hogy a szüleink kellemetlen színben tüntetnek fel a barátaink előtt, vagy épp nem a megfelelő helyre írnak valamit (például valami személyeset az üzenőfalra az üzenet helyett), esetleg kommentelnek az italos fotóinkhoz, vagy a barátaink által kiírt beje

A 21. század elkerülhetetlen velejárója a hashtag láz. Az Instagramon elvárás, hogy hashtagelj olyat, ami a képedhez kapcsolódik, de sokszor a Facebookon is használatos, annak érdekében, hogy könnyebben kereshető legyen egy-egy poszt. Ez rendben is van. Azonosíthatóság, információk, amik egy címnek már túl hosszúak lennének. Viszont vannak olyan pillanatok, amikor egyáltalán nem helytálló, az, amit hahstagelnek emberek. Ne írd azt, hogy #nomakeup, ha a festő-mázolók megirigyelnék a vakolatot az arcodon. Ne hashtageld azt, hogy #fáradtság #melósulimeló ha kipihent, és friss vagy. Nem helytálló, ha #healthyfoodot írsz a posztodhoz, és két óra múlva bevágsz egy  Big Mac menüt és egy csomag chipset. #ilovemylife, közben meg minden éjszaka magányosan, sírva alszol el, #ootd, de amúgy alig várod, hogy végre hazaérj, mackóba bújj, és végre le vedd a melltartódat. Miért hazudunk? Miért hazudunk a világnak? Miért mutatunk egy olyan képet, amit még mi magunk se hiszünk el? Miért nézeget

Valamelyik nap az egyik ismerősöm kiírta, hogy az Öccse szerint mindennap valami másnak a világnapja. Petike szerint 01.31. a Római számok világnapja, 02.01. a Rövidítések világnapja, 02. 02. a Hátrafelé járás világnapja, a mai nap pedig a Kuc-kuc világnapja - ma ha valaki köhög minden esetben ezt kell neki mondani. Ezen mélázva, és a tegnapi barátság napi videómat csodálva újra felmerült bennem a kérdés, hogy KI DÖNT A VILÁGNAPOKRÓL? És miért ne dönthetne róla egy kisfiú? És igenis lehetne Hátrafelé járás világnapja. A Kuc-kuc pedig kifejezetten tetszik. És igenis joga lehetne minden embernek, hogy kitalálhasson egy világnapot! Én például biztosan "megülném", a Hogyan aludjunk egész nap világnapot, Apukám alakítana egy Halak világnapját, a barátnőm egy Harry Potter világnapját, a húgom meg ki tudja mit, ugyanis az ő ízlése még hetente változik. És legyen Kitaposott utak világnapja, és legyen a Széttépett könyveknek is világnap, és legyen egy nap, ami csak a Spagettive

Vannak azon típusú emberek, akik az átlagosnál is jobban fáznak, akik az első szellőnél már csizmába és nagy sálba csomagolják magukat, akik belső térben is sapkában vannak, nehogy megfázzon a fülük. Én is ezen típusba tartozom. És vannak bizonyos dolgok, amik így télvíz idején nem hiányozhatnak a táskámból - és valószínűleg sorstársaiméból sem. 1. Végtelen mennyiségű ajakír Abba a halmazba tartozunk, akiknek az első szellő csókja is ott marad az ajkán, és rövid idő alatt úgy nézünk ki, mint aki egy egész sivatagi túrán van túl - 3 és fél másodperc alatt. 2. Kesztyű, sőt dupla kesztyű A kezünk szinte üvöltve árulkodik, ha egyetlen egy alkalommal megfeledkezünk a kesztyűről. Kirepedezik, piros, a fájdalomról már nem is beszélve. Éppen ezért igyekszünk mindig tartani magunknál egy kesztyűt - még akkor is, ha néha napján nem megy a szettünkhöz. 3. Kézkrém Ha mégis megfeledkeznénk a menedéket adó kesztyűről, nincs mit tenni, be kell vetni a glicerin, az aloe vera, és

Mindenkinek van kedvenc filmje. Ezek a legnagyobb becsben tartott, egy évben akár 300x-szor is megnézős mozik. De a kedvencek mellett vannak olyan filmek, amik a KÖTELEZŐ listán vannak, és talán annyira nem lopják be magukat a szívünkbe, de kedves mosoly fut végig az arcunkon, ha meghalljuk a címét. Nekem a Bridget Jones naplója első látásra szerelem volt. Szó szerint. Mikor először láttam kb. 16 éves lehettem, egy nagyon ronda szakításból jöttem ki (nem röhög, együtt érez), és egy barátnőm ajánlotta búfelejtőnek. Bevált! Még abban az évben megnéztem, vagy ötvenszer. Mára kívülről tudom az egész filmet, és még mindig tiszta szívből tudok nevetni rajta! Valamelyik nap elérkezettnek láttam az időt, hogy végre a kishúgomnak is megmutassam (nem rég múlt 16). Amíg elvesztem a párbeszédekben, azon merengtem mit is szeretek ennyire ebben a filmben? Mi az, amit mindannyian ennyire szeretünk benne? Ezeket szedtem össze most nektek. 1. Mert egy kicsit mind olyanok vagyunk, mint ő! Fogyni