Kosztercsi írásai

Keresgéltem egész nap a megfelelő blogbejegyzés után, amit most idebiggyeszthetek nektek az archívumból. Aztán rájöttem, hogy mindegyik túl mézes-mázos. Mindegyik olyan, mintha az Igazából szerelem egyik jelentének forgatókönyve lenne. Szeretet, mézeskalács illat, fa körül ugrándozó, kántáló gyerekek. De rá kell jönnöm, így egyre nagyobb fejjel, hogy bizony a mázt mocskos módon le kell mosni! Mert kit hülyítünk? Igenis veszekszünk ilyenkor is. Igenis van, hogy nem tudunk megfelelő arcot vágni egy szörnyű ajándékhoz. Hogy nem ízlik a nagyi sütije, vagy a nagynéni rántott húsa. És akkor mi van?   Húsvér, mindennapi problémákkal küzdő emberek vagyunk, nem egy hollywoodi történet főszereplői. A saját jeleneteinkben kell megállnunk, nem azokban, amik tűéles pontossággal lettek megszerkesztve néhány író által... Régen nagyon bántott, ha egy karácsony nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem. Szenvedtem a szobámban, scriptbeillően, falon lecsúszva zokogtam, hogy miért nem lehetünk mi is

Délelőtt kiraktam egy cikket a Facebook oldalamra, amit az anyukám küldött nekem. Arról szól, hogy miből tudhatja az ember lánya, hogyha alfa-nőnek szánta a jó Isten. Ezt a mondatot, még akkor gépeltem ide, amikor posztoltam a cikket. Azóta majd egy egész nap telt el, és egyszerűen képtelen voltam rávenni magam, hogy megírjam a véleményemet erről az egészről. Mármint nem magamat nem tudtam rávenni, oh, nem. Ültem én itt a gép előtt hosszú perceken, sőt fél órákon keresztül, és egyszerűen az ujjaim nem akartak engedelmeskedni. A gondolatok valami fura alakzatot kiadva a fejemben fogócskáztak tovább, ügyet sem vetve arra, hogy itt most bizony katonás rendbe kellene, hogy álljanak, hogy aztán szóról szóra kiugrálhassanak a gondolataim közül laptopom billentyűzetére. Mindent kipróbáltam, eskü. Feküdtem, jógáztam, áthúztam az asztalt máshova, hogy az utolsó őszi/tavaszi/téli napsugár még érje. Vicces selfieket lőttem, karácsonyi zenét kezdtem hallgatni, mosogattam, főztem, mindent meg

Akik követnek akár Facebookon, akár instán, azok tudják, hogy elég kemény egy hónap van mögöttem. 14 egyetem 14 gólyatáborát látogattuk meg, és biztos, ami biztos, én még otthonra is beugrottam, tiszteletemet tenni. Az eredmény egyértelmű: egy hét kényszerpihenő, ágyban párnák közt . És hát mit csinál az ember lánya, amikor napok óta egyedül fekszik a cellaméretű koli szobájában? Fogolynak érzi magát, ezért segítséget kér.  Amikor már se a 101 kiskutya, se a Lilo és Stitch, se a végtelen Lándzsás útifű szirup, és C-vitamin kombója sem segített, akkor úgy döntöttem az Instagram népéhez fordulok. 38 választ kaptam. Ezeket szépen sorba rendeztem, és ebből jött ki a legjobb 5: 5. Megosztott ötödik: „Minek menté' oda?” Azt szokták mondani, hogy a legszebb öröm a káröröm. És a legjobb barátok mindig azok, akik elég szarkasztikusan állnak hozzád. Na hála Isten, én ebből kettőt is kaptam:  Kössz srácok, ezzel előrébb most nem vagyok, de majd

Húúú, de rég halogatom ezt. Nem is halogatom... Vagyis de. Nehezen vettem rá magam, hogy írjak egy összefoglalót a horvátországi nyaralásunkból, de tudom, hogy nekem milyen jól jött volna a nyaralás előtt egy kis élménybeszámoló, ahol tippeket, és terveteket kaphattam volna. Ezért döntöttem úgy, hogy most jól megírom, milyen volt a 3 napos nyaralásunk Fiuméba. 1. Előzmény Vivien barátnőm, akivel évfolyamtársak voltunk a gimiben, (és ő a kettőből az egyik gimis barátom, akivel még tartom a kapcsolatot), kitalálta, hogy ő bizony külföldi nyaralást szeretne idén! Úgy voltam vele, miért ne? Vágjunk bele! Eldöntöttük, hogy hárman indulunk útnak: elvisszük a kishúgomat is, hogy az egyetem előtti utolsó nyarát felejthetetlenné tegyük! Az úti célon sokat gondolkoztunk, nem voltunk teljesen biztosak benne, hogy mit szeretnénk. Egy fix pont volt: vizet akarunk! Tengert, óceánt, bármit, ahol a habtestünket megmártóztathatjuk, ahonnan jó színnel lehet hazajönni a szürke hétköznapokba. Egy n

Soha nem volt kiskutyám. Mindig akartam, de valahogy soha nem volt. Hogy miért arról már írtam itt 👉 Dagi, avagy kiskutya a családban . Amikor Dagi hozzánk került minden megváltozott. Egy új élet kezdődött el. Gyerekkoromban sokszor megnéztük a Vacak című mesét. Arról szólt, hogy egy kiskutyát kidobnak az út szélén, befogadják az üregi nyulak, majd találnak neki új otthont az erdőőr unokájánál. A dalt, ami arról szól, hogy mekkora felelősség kutyust tartani, kívülről énekeltem, és bizonygattam anyáéknak, hogy felnőtt leszek, tényleg, csak hadd legyen egy ebem. "Megváltozott a világ! Kaptam egy kiskutyát! Kicsit én is felnőtt lettem, hisz egy aranyos, védtelen életet bíztak rám!" És ígyis lett. 25 évbe telt, de végre nekem is van kiskutyám. És így érzem magam. Van mellettem valaki, akire gondot kell viselnem. Még úgyis, hogy több száz kilométerre vagyok tőle. Mert a szeretetnek nincsenek határai. Mindegy, hogy ember és ember közt, vagy ember és kutya között jön-e

Egyre inkább kezdek visszatérni az olvasás élményéhez! Reggel ébredés után egy sorozat helyett olvasok, vagy ha hazaérek egy fárasztó nap után, inkább egy könyvért nyúlok a telefonom helyett. Erre az egészre amúgy Ott Anna inspirált, akinek mindenképp nézzetek rá az instájára, és szerintem ti is kedvet kaptok az egészhez. Több projekten gondolkozom ezzel kapcsolatban az elkövetkezendő időkben, de először arra gondoltam az ifjúság napja kapcsán, hozok nektek egy listát arról, hogy én mely ifjúsági regényeket fogyasztottam kiscsikó koromban! Vágjunk is bele! 1. Harry Potter Nem hiszem, hogy ezzel bárkinek is nagy meglepetést okoztam volna. A Harry Potter sorozat a korosztályom, de még az utánam, sőt az azután következő generációnak is meghatározó olvasmány élménye volt. A világ, amelybe J. K. Rowling kalauzolt minket, annyira új, és mindentől eltérő volt, hogy még a nehezen olvasó gyerekeket is rávette, hogy a 600-800 oldalas könyveket jó kedvvel, és kitartással olvassák! Neked m

Nekem a slam, a meleg üdvözlés, amikor megérkezem egy fárasztó nap után. Nekem a slam a gyors Jó, hogy látlak! a rendezvény előtt. Nekem a slam az idegőrlő várakozás, a szövegek alatt. Nekem a slam a szívem dobogása, miközben a színpadon állok. Nekem a slam a fura póz, amit a szöveg közben veszek fel. Nekem a slam a megkönnyebbülés cigarettája, miután mindent elmondtam, ami bennem volt. Nekem a slam az öröm, a szeretet, és az örök barátságok. Nekem a slam az ováció, egy győzelem után. Nekem a slam, maga a Debreslam. És rohadt hálás vagyok, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak! Neked mi a slam poetry? Írd meg nekem itt kommentben, vagy valamelyik platformon! Köszönöm, hogy elolvastad! A slam poetry összes szeretetével, Kosztercsi A képek forrása: Debreslam Facebook oldal , Szabó Lóri és Rena Photo Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat 👇