Kosztercsi írásai

Január 28-át hivatalosan is a szégyen napjává nyilvánítom. Most! Itt! Pecsét, dátum, cöröcörö. Nem tudom ti miben hisztek. A karmában, a végzetben, a sorsban, Istenben, de higgyetek bármiben is, tudnotok kell hogyha rossz történik veletek az nem hiába történik. Ezzel nincsen is probléma. A jó tett helyében jót várj mondás bizony sokszor fordítva is elsülhet. Tehát értem a gondolatmenetet, amit nem értek az az, hogy miért kell egy büntetéslavina, egy balszerencse periódus ahhoz, hogy valaki bűnhődjön? Napok, hetek óta húzom az igát, próbálok jól teljesíteni, és megfelelni ezer felé, és még is a lekvár alján csücsülök, már jó ideje. A mai nap rakta fel a koronát az amúgy is rózsás élethelyzetemre. Bementünk a boltba a párommal, és én kis naiv kártyával akartam fizetni. Kétszer húzta le a kártyát az eleinte szimpatikusnak tűnő pultos lány, aki mint utóbb kiderült annyira nem is aranyos. Az a szégyen ért, hogy vissza kellett adnom az egyik megvásárolni kívánt terméket, mivel a kártyámon l...

Megismerni valakit, mindig nagy élmény. Legalábbis nekem. Annyira kellemesen tudom magam érezni egy új társaságban, mint egy jó öregben. Mert szeretek új embereket megismerni, és szeretem, ha ismernek. Így esett, hogy amikor bekerültem az egyetemre, gólyatáborba mentem, hogy ne teljesen ismeretlenül kerüljek az alma materembe. Lettek ismerősök, barátok. Eltelt 5 hónap, és még mindig van olyan, akit szeretnék jobban megismerni, van hogy kiderül hogy földiek vagyunk. És szeretem ezeket a napokat. Ma vizsgáztunk többen egy szörnyű tárgyból, majd miután mindannyian végeztünk megbeszéltünk, hogy látogassunk meg egy nívós vendéglátóipari egységet(egy lepukkant kocsmában voltunk). Hatalmasakat beszélgettünk, nevetgéltünk, és tényleg jó volt együtt lenni. Mikor elváltunk, és én a buszon merengve ültem, úton hazafelé, azon merengtem, hogy milyen szerencsés is vagyok. Lehet hogy az életem ezen része-talán az elmúlt hét, vagy ez az egész hónap- fabatkát sem ér, de milyen jó volt már szívből...

Hányféle újrakezdésről beszélhetünk? Van, amikor megbocsájtasz valakinek, és újra összejöttök. Amikor ő bocsájt meg, és újra happy end van. És ott van, amikor évek múlva kibékültök, hogy jóban legyetek. Nem szerelemről beszélek. Barátságról. Vagy ha még arról sem, akkor jó viszonyról. Lehetséges ez? Én az újrakezdéseim jó részét megszívtam, mint a torkos borz. Most miért mennék be megint a mocsaras terepre? Újra el akarok merülni a szennyben? Át akarom verni magam? És ha lehet békülés? Ha működhet? Beavatlak benneteket, kedves olvasóim, akárhányan is legyetek! Volt egy barátom, a Szerelem előtt. Csúnya szakítás volt. 3 hónapig voltunk együtt. Nem mondom, hogy nem volt jó, de a vége felé minden szép kihalt belőle. Sajnáltam is meg nem is. Szakítottam. Bántott. DE túlléptem rajta. A srác most békülést kért. Nem akartam belemenni. Felhívtam a Szerelmet, beszámoltam neki erről. Ő közölte, hogy az ő exe is írt neki, és lehet találkoznak - nem kettesben - beszélgetni kicsit. Megértette vel...

Uram! Itt Eszter. Állítólag a nevem jelentése csupa pozitívum. Jó dolgok. Én ezt mégsem érzem az utóbbi időben. Olyan, mintha nem is figyelnél rám! Nem számon kérlek, ne haragudj, nem ez volt a szándékom. Érteni szeretnélek. Megérteni, hogy hol van most a szereteted? A gondviselésed? Miért nem érzem? Miért érzem úgy,  hogy a hullámok egyre csak nőnek a fejem fölött, én egyre lejjebb kerülök, míg össze nem csapnak a fejem fölött?! Miért nem érzem azt a felhőtlen szabadságot, mint a kortársaim? Miért nem vagyok boldog? Mi kellene hozzá, hogy az legyek? Vagy ha meg van, miért nem engeded, hogy beteljesüljön? Ártottam neked? Bűnt követtem el? Vétettem ellened? Miért nem vagyok boldog, ahogy azok oly' sokan?! Nekem nem jut ki ebből? Azt szokták mondani a közhelyek, hogy a sok rossz után csak jó jöhet. Még a kedvenc filmem a Bridget Jones naplójában is ezt állítják. Én mégis, mikor már azt hiszem fellélegezhetek egy-egy "rossz lavina" után, és várom a jót, csak ugyanazt ...

Belül valójában zokogok... Ti mégis büszkén néztek fel rám,hogy a bohóc vagyok, és mindig mosolygok! Nem mutatom meg az igazi arcomat.  Próbálok jó képet vágni mindenhez.  Ehhez a rohadt élethez.  Az anyagi gondjaimhoz, a labilis érzelemvilágomhoz, az emberekhez, a butaságaikhoz. Szeretném néha egy gombbal kinyomni az egész hülyeséget, ami körülöttem zajlik, kilépni, és átlépni egy másikba. Ami jobb, szebb vagy csak egyszerűen nyugisabb. Ahol csend van. Nyugalom. Béke. Ahol nincs vita, nincs leszúrás, nincsenek anyagias emberek, ahol csak én vagyok, a szeretteim, és boldogok lehetnénk. Hol van ez a gomb? Vagy hol van a használati utasítás, hogy amikor minden és mindenki ellenem fordul, ki keressem, hogy mi ilyenkor a teendő? Hol találhatok vigaszt? Miért érzem úgy, hogy szépen lassan minden ellenem és nem értem történik? Hogy elveszek az anyagias világban az árak, és a betűk között. Hogy az érzéketlen, és maguk hasznát kívánók szépen lassan maguk alá taposnak? Ez nor...