Kosztercsi írásai

Tegnap kicsit eleresztettük magunkat. Nyakunkba vettük a nagy Debrecent, és egy mini kocsmatúrába kezdtünk. Az egyik helyen éppen a mosdóban mostam kezet, amikor 3 lány sipítós beszélgetése csapta meg igény érzékeny fülemet. Arról volt szó, hogy a csaj nem tudja eldönteni szakítson-e, és a két okostojás barátnője próbált segíteni ebben. Ez a hónap szörnyű. Két kezemen nem tudom megszámolni hány szerelem eltörését láttuk novemberben. Többek között ugye ott volt a sajátom. És a legutóbbi posztom után, rengeteg megkeresés érkezett mind személyesen, mind levélben, hogy hogy csináltam? Hogy volt erőm? Mi volt a technikám? Sokat rágódtam rajta, hiszen nem nagyon beszéltem erről. És tegnap is nagyon viszketett a csőröm, hogy beleszóljak a beszélgetésbe, és rendbe tegyem a két tanácsosztogatót, hogy hülyeséget beszélnek, akkor viszont eszembe jutott, hogy mit olvastam a héten. Biztos mindannyian ismeritek a 'Bien.hu' végtelenül idegesítő napi posztolgatásait. Én szerencsére nem este...

Belülről hetek óta feszít valami. Hosszas hallgatás után újra megszólalok. Vagyis, hogy írok. Nincs téma, nincs indok, csak érzem, hogy írnom kell. Bármit. Egy verset, egy pár sort, egy regényt, egy forgatókönyvet. Szavakat akarok egymás után pakolni! Az életünk nem egyszerű. Folyamatos változások sorozata. Történik jó, történik rossz, és van az egyszerű változás. Szakítottam. 3 hete már, hogy azt mondtam: Viszlát! Nem volt könnyű, és nem volt vidám, de léptem. Ez egy változás. Megyek előre azóta egyik munkát halmozom a másikra, annyit vállalok, hogy már majd' beleszakadok, de valahogy a végére mégis megoldom. Hiszen talpraesett vagyok. Így neveltek. Videók, rendezvények, baráti események, bulik egymást követték az elmúlt 3 hétben. Nem mondom, hogy nem rossz. A megszokottból kitörni, a csigaházból kibújni. Fúj. Mindig utáltam. Utáltam egy hosszú betegség után visszamenni az suliba, utáltam egy szünet után visszajönni Debrecenbe. De az élet nem kívánságműsor. És újra és újra rá...