Csillaghullás nélküli kívánós éjszaka
Tegnap volt a nyár állítólag "leghullócsillagosabb" estéje. Persze, hogy minderről, csak hajnali kettőkor értesültem, és úgy lemaradtam róluk, mint a sicc. Kicsit bosszankodva hajtottam álomra a fejem, majd az jutott eszembe, hogy igazából nem is tudtam volna kívánni semmit. Annyira jó most körülöttem minden. Szó szerint mindenem megvan. A boldog családi kör, a munkahelyi előrelépés, a magánéleti csoda, az igaz barátaim közelsége. Ezentúl mit kívánhatnék még? Tökéletes! Olyannyira, hogy újra és újra beugrik a Bridget Jones naplójának azon jelenete, hogy retteg, hogy mikor üt be a sz×r ennyi jó után? Hogy vajon tényleg megérdemlem-e, hogy boldog legyek. Erre a barátaim azt mondják hülye vagyok. Persze, hogy az. Egy gyáva hülye. Csak sokszor eszembe jut, hogy mennyi mindenen mentem már keresztül. Hogy hány hullócsillag vitte el magával a kívánságaimat, és semmi. Aztán most, a semmiből, hullócsillag és hókuszpókusz nélkül rendbe jött minden, és ténylegesen boldog...