Kosztercsi írásai

Itt az év utolsó napja, és ilyenkor elkerülhetetlen egy jó összegzést csinálni. Úgyhogy nézzük mi is volt idén: 1. Hosszú Katinka szakított A világ második legsikeresebb sportolónőnek választott Iron Ladyje köszönte, de nem kért a diktatúrából, és látványosan - és hatalmas port kavaróan - széttépte a szerződését. 2. Lagzi Lajcsit lecsukták, majd kiengedték A Dáridó királya, és a mindenki által ismert trombitaművész, úgy gondolta nem csak 100 forintnak, de a 220-nak is 50 a fele, így spórolt kicsit a villanyszámlán. Azóta állítólag Mexikóban nyaral. Jó neki... 3. A Saul fia Oscar díjat nyert Leonardo d i Caprio mellett a magyarok a "saját" művüknek örülhettek februárban. Ezzel négyre nőtt az Oscar díjas magyar filmek száma.  4. Uber vs. Taxi Nagyon távolinak tűnik, de idén volt a nagy Uber láz, ami (nyilván csak) kis hazánkban megbukott. Tehát Uber vs  Taxi 0:1. 5. Egy nemzet egy szívként dobbanása Idén volt az az esemény is, ami ...

Amikor megszületsz, még nem tudod mi a helyzet Nem ismered a hangokat, a fényeket, a téli hópelyhet Csak nézel nagy érdeklődő szemekkel mindent, Nem ismertél jót, s rosszat, ördögöt és Istent. S cseperedni kezdtél, lábra álltál, megfordultál Táncoltál, koszoltál, hisztiztél és kiabáltál Már kaptál egy kis szabadságot, Próbáltad kizárni a zavartságot. Mert nem értettél még mindent, de ez változott az idővel Elkezdtél foglalkozni a számokkal, írással, a cipőkkel S megjelentek képben a fiúk, de csak teljes titkokban S volt olyan, hogy szünetben jártál tilosban. Volt hogy nem mondtál el otthon egy rossz jegyet Hogy végig szenvedtél emiatt egy teljes hetet Hogy keserű szájízzel indultál a suliba De annál nagyobb lendülettel a hétvégi buliba. S cseperedtél, észre sem vetted, és a giminek vége már Hogy rád az osztályfőnök helyett az egyetem vár Hogy ott is csak pörögsz búgócsiga módra Hogy nagyobb figyelmet fordítasz egy évadra, mint egy epizódra Pedig mindez csak egy...

Anya! Gyere lécci, ülj le ide. Nem, most tedd azt le. Szánj rám egy kis időt, és mesélj. Mesélj rólam, hogy milyen voltam. Tényleg olyan sokat nyafogtam? Akartatok engem igazán, tiszta szívből és tisztán? És volt olyan nap, hogy nem szerettél? Amikor mondjuk szétrugdostalak, esetleg véreztél? Nagyon fájt, mikor jöttem? Megbántad akkor? Átkoztad a napot, apát, vagy engem? Sírtál vagy nevettél, mikor először levegőt vettem? Csúnyán sírtam először? És sokat? Őrületbe kergettem az orvosokat? Nekem is babaillatom volt? Tényleg úgy szerettem a rugdalót? Milyen volt az első séta Kisvárda utcáin? Miért hagytad, hogy a nyanyó nénik csipkedjék a pofikáim? Tetszettem nekik, vagy csak hazudták, hogy szép vagyok? A gyerekek is szerettek? És a nagyok? Sokat játszottatok velem? Vagy csak a munka? Volt olyan, hogy tudtad a lelked unja? Hogy nem bírja ezt az egész gyerekes dolgot, Hogy te köszönöd szépen, de megnyomod a pánikgombot. Megbántál valaha, kedves Édesanyám, Amikor láz...

Az élet annyira múlékony. Tünékeny, és rohanó. Fel sem tűnik néha, hogy lehajtott fejjel, semmire nem figyelve élünk. Fel sem tűnik, hogy bármikor vége lehet. Úgy egy jó éve, igyekszem úgy élni, hogy minden napom végén legyen miért hálát adnom. Hogy soha ne maradjon bennem tüske éjszakára. Ha mégis, akkor pedig reggelre forduljon ki onnan. Nagy gonddal köszönök el a szeretteimtől, mert ki tudja lesz-e még alkalom, hogy lássam őket. Minden percet megragadok, a lehetőségekkel együtt, mert mi van, ha soha többé nem lesz rá alkalmam? Nem akarok a hintaszékben ülve azon sopánkodni az uramnak, hogy mennyi mindent megtehettem volna, amit nem tettem. A Carpe diem , nem csak egy jól csengő mottó. És lehet, hogy feldolgozta a Yolo , de én úgy tartom, jól tette. Mert nevezzük bárhogyanis, a lényeg egy és ugyanaz: úgy fussuk át az éveinket,hogy a legvégén elégedetten tekinthessünk vissza a pályára. Hogy amellett, hogy boldogan szakítjuk át a célszalagot, mosolyogva nézzük meg a filmet a legjobb...

Búgócsigaként búgok, néha meg dúlok-fúlok Fel s alá szaladgálok, van olyan, hogy meg-megállok Aztán elesek, majd felállok, magamról sokat nem tudok Örök hallgatásba fordulok Mert mint a csigához, mikor hozzáérnek Olyan vagyok én, ha jönnek a kérdések Mert sokszor magam sem tudom, hogy mit is akarok, Hogy maradjak meg kicsinek, akkor is, ha hívnak a nagyok? És kicsit lassú is vagyok, búgás ide vagy oda, És lusta is, hiába ez a palota Mely a hátamat nyomja De legalább valaki szemeit enyémre fonja S csigaszerelemben élek egy cellux tépővel Örök harcban állok a csigalépcsővel, Mert hogy nevezhetnek el valamit rólam, amit meg se tudok mászni Bár, legalább onnan nem esek le, na ez kész mázli. És tudod kis barátom, lehet, hogy engem sok gúnyszó ér De a legvégén egyek leszünk: elefánt, farkas, egér S az állatmennyben majd csak annyit kérdeznek meg: "Ki élt folyamatosan pörgős, jóformán búgó életet?". Én akkor majd széles vigyorra húzom csigaszámat Felemele...

Mindannyian tudjuk azt, hogy amikor egy kapcsolat beér a bálozós, esküvős korszakba vannak olyan dalok, amikre mindannyian táncolunk az aktuális párunkkal. Torkunk szakadtából üvöltjük neki, vagy csak andalogva suttogjuk, és tényleg elhisszük, hogy ő lesz az utolsó, akivel ezekre a dallamokra megmozdulunk. (ühüm, persze...) Republic (szinte minden) Az utánozhatatlan szövegek,bármelyik dalt is nézzük. Mindegyikben megtaláljuk azt a vonatkozást, ami az örök szerelem zálogát jelenti számunkra. "Ha itt lennél velem "a 67-es úton, "hazudj még nekem""". (életem remixe.) Az ikonikus Republic hal Nótár Mary: Itt a piros Ez már inkább mulatósabb a szó pozitív, és negatív értelmében is, de kevesen vannak, akik nem üvöltötték még, hogy "a mindenem, az életem, a kicsike szerelmem". Ha mégsem ehhez a halmazhoz tartozol, ne aggódj! A te időd is eljön... "Akkor csalok, mikor látják!" Selena Gomez: Love you like a love song ...

Felnőni szívás... Amikor már saját magadnak fizeted a számláidat, amikor el kell intézned fontos, és sokszor ijesztő dolgokat, amikor hiába vannak körülötted vagy százan, te tökéletesen úgy érzed, egyedül vagy... Felnőni nehéz... Nehéz elfogadni azt, hogy már felelősséggel tartozol. Hogy már nincs aki mögé bújj. Hogy már nincs, aki kézen fogjon, és kiabáljon helyetted. Hogy már te vagy az, aki kézen fogja saját magát, és áll ki az érdekeiért. Felnőni szar... Szörnyű érzés beletörődni abba, hogy már csak te vagy. Hogy egyedül állsz a gondok óriásdzsungelében, és sehol senki, aki a kezedbe adhatná a megoldást jelentő liánt. Felnőni béna... Nincs több mesenézés, cuclis párna, és már totál infantilisnek néznek, ha egy boltban nagyobb lelkesedést szentelsz egy plüssjátéknak, mint a veled egykorúak. Felnőni kiábrándító... mert egyszerre csak rájössz, hogy ennyi volt. Nincs több bohóckodás, nincs több másra hárítás, és nincs búvóhely sem. Te vagy, és a felelősséghegy. Slussz-pa...

az az igazság, hogy a gondolatom annyi, és mégsem tudom  megfogni, vagy pontosabban, megfogalmazni... csak úgy csapongok, napok óta magamba is kést szúrok, mert nem bírok a gép elé ülni és pötyögni... pedig annyira szeretném a gondolataimat átadni, magamból ténylegesen kiírni, hogy mi is van... szeretném, ha a lustaság nem győzedelmeskedne felettem, ha képes lennék neki ülni a feladataimnak... ehelyett pedig csak fetrengek egyik helyről a másikra, lépdelek fájdalomról, fájdalomra... annyira unom, hogy napok óta próbálok írni, de újra és újra beletörik a bicskám, mert vagy elakad az ihlet, vagy könnyekben török ki... és nem értem, hogy mi a baj, már megint, és nem értem, hogy a depresszió, csak úgy leint... de ezt érzem... hogy nem érzek semmit. és toporzékolva verem a mellkasom, hogy gyerünk már, dobbanjon odabent valami. de semmi... és még mindig semmi... és így lubickolok a tagadás tengerében... pliccs-placcs. A kép magánarchívumból való. Amúgy követsz már Facebook...

A hétvégén bekövetkezett az, amitől minden friss telefonos retteg: vízbe ejtettem a készüléket. Mivel egy konferencia kellős közepén voltam, közel s távol sehol egy szerviz, így csak a hét elején tudtam szakemberhez juttatni. De nyilván a modern világ vívmánya, hogy már nem lehet csak úgy a SIM kártyát cserélgetni telefonokban a méretkülönbségek miatt, így bő 4 napig telefon nélkül léteztem. Én nem érzem magamat függőnek, de őszinte leszek: megviselt... Olyannyira, hogy a most következő írást ennek szenteltem. 3+1 dolog, amibe majd' belehalsz, míg nincs telefonod. 1. Elérhetetlen vagy. Minden fronton. Nem elég, hogy hívni nem tudnak, és nyilván így te sem, az online kommunikációtól is teljesen el vagy zárva. Se e-mailek, se facebook, se insta, se semmi... Totális elszigeteltség. Nulla külvilág. Semmi. Nyista. Keine. 2. Nuku ébresztés Az egyik legnagyobb probléma, hogy esélytelen, hogy külső segítség nélkül felkelj. Vagy beizzítasz egy jó barátot, hogy keltsen fel -...

Fotó: Marton Balázs Ott belül. Valahol mélyen. Fáj. Szúr, mar, tapos, harap és éget. Fáj. Miérteket keresek a könnyeim között. Fáj. Belém ez az érzés örökre költözött? Fáj. "Mindig én!"- mantrázom magamban. Fáj. Hogy ilyen gyorsan egyedül maradtam. Fáj. S beletörődöm... Fáj. S kérdezem magamtól: Fáj? Üvöltöm a világnak: FÁJ! S csak egyet kívánok Valaki vegye már végre észre, hogy fáj... K. Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat →  Kosztercsi a Facebookon Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel →  Kosztercsi az Instán

Olyan sokszor nem figyelünk a részletekre... A cigaretta füst, a vízcseppen megcsillanó napfény, a pihe, ami egyszer csak a semmiből arcon vág...mind-mind egyszeri és utánozhatatlan! Olyan sokszor elmegyünk a gyengék mellett. Tán attól félünk átragad ránk? Vagy tán leszívja a mi erőnket? Egyik sem... Csak gyávák vagyunk. Mivel utáljuk, ha esendőnek látnak, és utáljuk látni az esendőket. Olyan sokszor veszünk el a világban. Csak bolyongunk a sötét labirintusban és újra és újra ugyanoda lyukadunk ki. Lámpás nélkül bóklászunk és igazából csak a lábunk visz. De a fejünknek fogalma sincs, hogy merre. Olyan sokszor haragszunk feleslegesen. Értünk félre mondatokat, veszünk szívünkre  szavakat, amiket építő jelleggel küldenek nekünk. De nem is érdekel. Haragszunk. Ez a hobbink. Olyan sokszor nem mondjuk ki: Szeretlek! Pedig ez csak egy szó. Egy szó, ami szép, és nyilvánvalóan nehéz a szájnak, de mennyivel könnyebb utána a szív. Mennyivel egyszerűbb utána az élet. Olyan sokszo...

Falevél, falevél egy, kettő Sárga lett a Nagyerdő Falevél, falevél három, négy Akár a szívem olyan légy. Falevél, falevél öt és hat Jaj de édes legény vagy Falevél, falevél hét és nyolc Érted izzik minden porc Falevél, falevél kilenc, tíz A csókod nékem ezer íz. Falevél,falevél mondd meg hát Hogy ha az én szívem is reá vágy Mikor leszünk együtt hullóak? Lesz-e majd holnap, Mikor hozzád hasonlóan együtt esünk földre S átjutunk majd négyről végre az ötre. K. A kép forrása: freepik.com Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat →  Kosztercsi a Facebookon Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel →  Kosztercsi az Instán

Aki ismer az tudja, hogy rengetegszer mondom azt: öregszem! Eleinte viccnek indult, sőt sokszor kifogás is volt. Aztán egy idő után rájöttem, hogy egyre inkább igazam van. 23 évem ellenére kezdek kiégni... Íme az 5 pontba szedett bizonyíték: 1.) Amikor az otthon töltött este jobb, mint egy buliban csápolni  Régen el sem tudtuk képzelni, hogy egy héten legalább háromszor- négyszer el ne menjünk bulizni! Most a heti egy is soknak tűnik, és akkor is végig a pizsamádat kívánod- bármennyire is perverzen hangzik ez. 2.) Italt? Csak minőségit! És csak mértékkel! Minden egyetemistának volt tablettás bor korszaka. Aki azt mondja nem, az hazudik! Aztán szépen-lassan eljön az az idő, amikor a drágább, minőségi bor felé húz a kezed az üzletben. Amikor megállsz egy üvegnél, és még azután is panaszkodsz a fránya savad miatt... 3.) Inkább főzni, mint rendelni Elkövetkezik az az idő az életedben, amikor már nem rendelsz minden nap, hanem inkább bevásárolsz és rászánod ...

Mit mondhatnék én, kóbor egyetemista Arról, hogy 60 éve milyen volt egy 16 pontos lista? Hogy milyen volt szabadságvággyal a szívben élni Hogy milyen volt a puskarobbanástól félni. Hogy milyen volt egyetemistaként ekkorát lépni Hogy milyen volt a zászló közepét kitépni. Hogy milyen lehetett merészen dalokat énekelni Nagy Imrét az országélére visszakérni. És fogalmunk sincs, és a könyvekből sem tudjuk Hogy milyen lehetett volna a jövőjük, és milyen volt a múltjuk, mert meghaltak. Egy eszmével lelkükben Egy haza, egy réteg, egy nemzet volt védelmükben. És őszintén, elképzelhetetlen lenne Hogy mi neki indulnánk, és egy nemzet zengne És merészen a hazáért áldoznánk életünk... Na ezért kell, hogy a hősökre emlékezzünk. K. Kép forrása: http://www.magyarforradalom1956.hu/ Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat →  Kosztercsi a Facebookon Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az old...

Édesapa! Milyen volt a karodba fogni? Könnyező szemmel szemembe nevetni Gügyögni, játszani, félteni, felkapni,  Szaladni, simizni, aggódni, dorgálni? Milyen volt, amikor már jártam? Amikor az oviban egy verssel egyedül kiálltam? Amikor karácsonykor kicsi kezem készített neked ajándékot, Amikor magamat földhöz vágva akartam a játékot. Milyen volt, mikor először mentem suliba? És amikor 16 évesen az első buliba? Milyen volt, mikor az első fiút hazavittem, Amikor hat év  után utoljára vettem fel a refis ingem? Milyen volt, amikor megtudtad felvettek? Amikor már félig-meddig a kezem elengedted A te elköltözésed után én is elmentem. És volt pillanat, amikor azt hittem elvesztem.... És Apa? Ugye mindig fogsz szeretni? A gyerekeim szemébe könnyezve nevetni. És megtanítani őket mindenre, amire engem Ez az egy dolog, amit kíván lelkem. Mert Apa, azt tudnod kell, hogy szükségem van Rád! És bármi is történt, nekem mindig Te vagy a Csalá...

Hétfőn színházban voltam. Az előadás után közönségtalálkozóra is volt lehetőség. Szilágyi Tibor- az Üvegtigris óta- mindenki Oszi bácsija, egy nagyon izgalmas történetet mesélt el. A Shakespeare-i korban nagyon drága volt a szövegkönyv, ugyanis kézzel másolták. Ezért ha a szél felkapta valamelyik lapját, rá kellett taposni. Ahogy ő fogalmazott "Mindenre rá kell lépni, mert elviszi a szél!". A beszélgetés még hosszasan tartott, de én nem tudtam ezt a mondatot kiverni a fejemből.      Mi mindenre lépnék rá én? Mi az, amit nem vihet el a szél az életemből?   Rálépnék a naplóimra. Amikben féltve őrzött titkaim családjai laknak. Amikben beteljesült, vagy örök időkre elfeledett szerelmek sorakoznak. Amelyekben hétfőn még szidom a jó anyámat, kedden meg már meghalnék nélküle. Szóval naplók .   Rálépnék a hitemre. Arra, amiért évek óta küzdök, amiért szenvedtem. Amit megvédtem, hirdettem, amit soha nem rejtettem az alá a bizonyos véka alá. Tehát hit .   Rálépné...

Hogy az élet mit jelent azt igazából csak azután fogjuk fel, ha már meghaltunk. Hiszen kik vagyunk mi, hogy ilyen dolgokról ítélkezzünk?!    Míg ezt körmölöm a kis füzetemre felmászik a sorokon egy vörös hangya.(Igen, van egy pár a koli szobánkban. Köszönjük, jól megvagyunk.) Elnyomom, de a teteme ott marad a lapon. Megállok egy percre. Pont most ítélkeztem. És az ítélet: halál.    Isten vagyok-e a hangyák világában? És vajon egy napon engem is így fog elnyomni odafentről valaki? Hirtelen, és váratlanul, minden előzetes tájékoztatás vagy figyelmeztetés nélkül? Csak így "huss-jelleggel"?    Az öregek nem hiába tartják, hogy az élet múlékony, törékeny. De igazából nem is kell ahhoz öregnek lenni, hogy rájöjjünk: fogalmunk sincs mennyi időnk van hátra. Mikor húzzák át egyetlen tollvonással az egész történetünket? Ezekre nem tudom a választ. De egy biztos. Én nem várom tétlenül, míg kiderül! K. A kép magánarchívumból való. Amúgy követsz már F...

Van úgy, hogy azt érzed menned kell. Hogy most fel kell állni, itt hagyni mindent és futni. Rohanni és menekülni. Szinte kifutni a világból. Elbújni minden elől. Elfelejteni határidőket, kikapcsolni a telefont, csak bebújni a meleg ágyba egy jó könyvvel, és semmivel nem törődni. Ilyen menekülésem volt nekem csütörtökön. Egészen Kisvárdáig szaladtam, és nem is tértem vissza a "valóságba", csak tegnap. 5 nap a családi fészekben, visszabújva a csigaházba, teljes elszigeteltség, csak színtiszta töltekezés. Amikor az ember így teljesen egyedül marad önmagával, akarva-akaratlanul is elkezd járni az agya. Gondolkozik a múlton, a jelenen, a jövőn. Hogy mit és hogyan tett/tehetett volna/ fog tenni. Nem mindig szeretek önmagammal egyedül maradni. Ilyenkor vagyok a legsebezhetőbb, a legkevésbé erős. Mert ki előtt legyen önmaga az ember, ha nem saját maga előtt? És amikor végre kibújok a csigaházból, és erőmön felül visszamászok a valóságba, olyankor mindig rájövök, hogy megint fel...