Kosztercsi írásai

Az ember minden kapcsolatában (így a munkájában is) el jut egy pontra, ahonnan vagy változtatni kell, vagy tovább lépni. A továbblépés nyilván akkor jöhet szóba, hogyha a változtatás nem megy. És ez a továbblépés egy ugyanolyan szakítás, mint egy szerelem feladása. Ugyanolyan érzelmek játszódnak le benned, napokig latolgatod az esélyeket. pro-kontra listákat gyártasz, mindezt azért, mert nem bírod elengedni. Mert kötődsz hozzá, mert 5 éved van benne, mert ez alatt a munka alatt nőttél fel. Ő erősített meg. Ő tanította meg, hogy melyik az a pont, amikor már csak nagy levegőt veszel, és nem szólsz. Ő súgta meg, melyik az a határ, amit ha átlépsz, nem jársz jól. Ő volt, aki rengeteget adott, és még többet vett el. Én igyekszem tőle szépen elválni. Döntöttem, lépek. Ez ilyen egyszerű. És nem tűnik el örökre az életemből, és talán még vissza-vissza fog járni, mint bánkódó szerető, aki csak a múlt egy darabjára vágyik. Mert azzá válik, s én is azzá válok neki: a múlt egy darabjává. És ta...

Az én korosztályom emlékezhet arra, hogy volt úgynevezett Kíváncsifüzetünk. Kérdéseket tettünk fel benne, és odaadtuk minden barátunknak, hogy minél jobban megismerhessük őket. Nos, ennek a felnőtt változata következik most: a Proust kérdőív. A rovatban különböző embereknek fogom feltenni ugyanazokat a kérdéseket. A soron következő, Magyarország legkedveltebb MC-je, az Irie Maffia egyik rímfaragója, akinek minden sora nagyon igaz. Egy fantasztikus ember: Busa Pista ! 1.Mikor sírt utoljára? Nem publikus 2. Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese? Tech N9ne, Twistedinsane, Sean Price 3. Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál? Dzsingiszkán, Spartacus, Szent István 4. Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai?  Nemzőképesség, anyagi biztonság, heteróság 5. Mit tart Ön a legfontosabb erényének? Mindig törekszem a jóra 6. Hol élne a legszívesebben? New Yorkban 7. Történt-e az Ön életében igazi csoda? Nem történt csoda. M...

Sajnos sem nem meglepetés, sem nem költemény, amit a következőkben olvasni fogtok, viszont egy annál őszintébb, és rendkívül fontos írás lesz. Legalábbis számomra. Én számot vetni nem az év végén szoktam, hanem a születésnapjaim előtt. Végig gondolok mindent, ami az elmúlt ünneplés óta történt. Mindent, amit átéltem, mindenkit, akivel összesodort az élet, és főleg azokat, akiket tovább is vitt. Ülök a gép előtt, mellettem a naplóm, lapozgatom, felidézem az emlékeimet. Nem volt jó év. Sőt talán az egyik legrosszabb évem volt. Meghalt a kutyusunk, aztán a Nagymamám, kétszer hittem azt, hogy megtaláltam a párom, aztán rájöttem, hogy csak valami béna gyerek puzzle darabkái vagyunk, aki erővel is egymásba nyomja az egymáshoz nem illő részeket. Nagyon sok barátot vesztettem el. Aztán szépen lassan rá kellett jönnöm, hogy igazából ezek az emberek nem is voltak a barátaim. Olyan valakik voltak, akik elkísértek egy úton, majd a kereszteződésnél balra fordultak. Hogy kár-e értük? Most azt ...

Tegnap egy élő videóban (amit én néztem egyedül) felmerült a kérdés a résztvevők között, hogy én leszbikus vagyok-e. Bennem meg felmerült, hogy tényleg ilyen rég nem volt fickóm, hogy már ezt kell találgatni? Mi alapján ítélhetünk valakit leszbikusnak? Mi az a fordulópont, amikor valaki azt hiszi a másik ember lányáról, hogy ő bizony a saját neméhez vonzódik? Egy nő nem érezheti jól magát egyedül? Nem lehetnek fiú barátai anélkül, hogy meg ne kapná, homokos? Feltétlenül körbe kell vinnem egy pasit, mint egy véres kardot, ahhoz, hogy elhiggyék a fiúkat szeretem? És egyáltalán miért nem tőlem érdeklődnek? Miért egy mámoros este live videójában kell megkapnom azt, hogy leszbikus vagyok? És amúgy miért foglalkozom ezzel, ha tudom, hogy nem így van? K. A kép magánarchívumból való. Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat →  Kosztercsi a Facebookon Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az o...

Ebben a cikkemben , már megírtam, hogy mennyien házasodnak a Facebook ismerőseim közül mostanában. Most már beletörődtem, elfogadtam, de egy dolgot még mindig nem értek. Miért kell #honeymoon hashtaggel felvértezett képekkel  tele szórni a Facebookot? Miért kell egyáltalán bármilyen utazásról a social mediára posztolni? Egy utazásnak az a lényege, hogy elutazunk, ki pihenjük magunkat, azokkal vagyunk, akiket szeretünk, és rájuk figyelünk. Na már most hogy jön ebbe bele az, hogy én a Facebookra töltögetem fel, hogy hol vagyok, és mit csinálok éppen? Ha ne adj Isten az lenne a cél, hogy mindannyiunkat elöntsön a sárga irigység, akkor talán nem ártana, hogyha úgy tűnne a képeken, hogy egy szemernyit boldogok. Vagy hogy élvezik a nyaralást. Vagy hogy szeretik egymást, ha már összeházasodtak. Én amúgy is nagyon sokat felszólalok az ellen, hogy miért kell folyamatosan értelmetlenül posztolni , csak azért.,hogy mindenki lássa, még életben vagyunk, de ez igazából az én bajom. Csak...

Amióta dolgozó ember lettem (tehát a hetem 80%-át egy irodában, gép mögött töltöm) a napjaim totálisan összefolynak. Csak a naptár alapján tudom, hogy éppen hol járunk. Ma körülbelül egy óra múlt, mire rájöttem, hogy szerda van. És akkor belém hatolt a gondolat: ma buli nap van Debrecenben. Évekig ilyenkor már kéjes lázban égtem, hogy vajon ki lesz ott este, mit vegyek fel, mennyit egyek, hogy bírjak inni, és egyáltalán mit fogunk fogyasztani. Lázban égtünk reggeltől, és hatalmas élvezettel készültünk arra, hogy átmulassuk az egész éjszakát, és négy körül hazakullogjunk a kollégiumba. Mielőtt elkezdtem az egyetemet, hat évig kézilabdáztam. A szerda volt a főedzés napja. Minden szerdán úgy keltem, hogy végre hódolhatok a szerelmemnek, mozoghatok, futkározhatok, szórhatom a gólokat, azt csinálhatom, amit szeretek. Különleges nap volt. Az órákat úgy ültem végig, mint akinek besózták a seggét, csak legyen már vége, húzzunk ebédelni, és irány a Spori! Egy egészségügyi cigaretta, és meh...

Az ember életében újra és újra eljön az az időszak, amikor számot vet. Az okosak szerint ez 7 évente történik meg. Nem tudom, hogy ez igaz-e, mert nálam nem telt el a 7 év, de leültem, és számot vetettem. Különleges barátnak tartom magam. Olyannak, aki első szóra ugrik, aki mindig mindent elintéz, aki minden tőle telhetőt - sőt sokszor többet is - megtesz a barátaiért. És kövezzetek meg, ha nincs igazam, de ha nem is teljesen ezt, valami hasonlót várok el cserébe. A barátság azt jelenti, segítek rajtad, mert szeretlek. Meghallgatlak, mert fontos vagy nekem. Befogadlak, mert tisztellek. Ezek a barátságok. Hogy nem adok Rád terhet, ha azt én is cipelhetem. Hogy nem ruházlak fel olyannal, amivel tudom, hogy nem bírsz el. Ez a barátság. És aki ezeket a játékszabályokat nem tartja be, az nekem nem a barátom. Leépítek. Sajnálom. Vagyis nem. Mert előbb vagy utóbb ennek ki kell jönnie. És még mindig jobb előbb, mint utóbb! K. A kép magánarchívumból való. Amúgy követsz má...