Kosztercsi írásai

Merengek. Csak ülök a sötét szobámban a gép fényénél, és gondolkozok. Igazából hogyan is történt? Melyik volt az a pillanat, amikor minden átfordult? Amikor tudtam, hogy nem engedhetlek el többé? Mikor szerettem beléd ennyire? Egy nyári kalandnak indult. Nem vettelek komolyan. Tetszettél, és imponált nekem, hogy én is ennyire tetszem neked. De sosem gondoltam volna, hogy ebből ekkora világot rengető szerelem lesz. Egy igazi szívvel-lélekkel kapcsolat. De. Azt hiszem mégis tudom mikor szerettem beléd. A cseresznyefánkon ültünk. Akkor még semmit nem tudtunk. Megcsókoltál. Ott, és akkor már tudtam. Az, hogy mi összetartozunk, nem holmi mondvacsinált humbug. Ez meg van írva. Odafent. A csillagokban! A Göncölön ülünk együtt, arany selyemszállal összekötött szívekkel. És csak mosolygunk. Mert EZ meg van írva. Így kellett történnie. Meg kellett mutatnod a Göncölt, hogy én neked dőlhessek és érezzem az illatodat. A járdaszegélyen kellett mennem, mint egy csinos kötéltáncos, csak hogy fogh...

Ez a mondat, most többszörösen is igaz! Ma elkezdtem a második félévemet az egyetemen. A vizsgaidőszak végén, kissé megtörve, és elfáradva úgy gondoltam rám fér a pihenés, úgyhogy kivettem két hét szabadságot, és hazautaztam. Két hét mennyország. Aztán ma - bicegve ugyan (elestem a vasútállomáson, és kibicsaklott a bokám) - de visszatértem az egyetemre. Fantasztikus érzés volt. Mint egy ünnepelt sztár léptem a terembe - még mindig bicegve. Mégis éreztem a törődést, a figyelmet, azt, hogy mégiscsak feltűnt, hogy kimaradtam az ominózus első hétből. És visszatértem ide is. Teljesen idejében. A gondolatok cikáznak a fejemben, de igazából semmi konkrét nem jut eszembe. Gondolkozok a költözésemen. Fél év alatt harmadjára. Velem van a baj? Nagyok az igényeim? Talán nem vagyok képes megállapodni? Aztán fejemben vannak az otthoni dolgok. Olyan jó volt. Visszakúszni az anyaméhbe. Az igazi csigaházamba. Begubózni, és elbarikádozni magam a külvilágtól, az egyetemtől, a gondjaimtól. Hiányzik néha...