„Embernek lenni, őrizd meg a mivoltod, nem tudsz a fénybe nézni, hogyha kioltod!"
Elgondolkodtunk már valaha azon,
hogy milyen is egy jó magyar? Hogy mit is jelent magyarnak lenni? És ha ezt már
tudjuk, akkor mi jó magyarok vagyunk-e?
15 éve minden nyáron, egy csodának
vagyok részese. Tuzséron kerül megrendezésre a Hagyományápoló és Kézműves Tábor,
ahova a Nagymagyarország magyar fiataljai vannak meghívva. 2 héten keresztül
tőlük tanuljuk, hogy mit is jelent magyarnak lenni. Ezen a felbuzduláson az
egyik meghívott község, a szlovákiai Csicser idén külön tábort indított. Engem
ért a megtiszteltetés, hogy 3 gyereket vihettem egy olyan faluba, ahol tényleg
mindenki magyar. Első ránézésre olyan volt, mintha átugrottam volna nagyihoz
(Ökörítőfülpösre). Az emberek kedvesek, szívesen beszélgetnek, és ráadásul
magyarul. Az út alatt fel sem tűnt, hogy már egy másik országban vagyunk. Ha
csak abból nem, hogy nem a megszokott szabolcsi levegőt szívjuk. A gyerekek
nagyon nagy örömmel találkoztak a régi ismerősökkel, és szívesen ismerkedtek az
újonnan megismert helybeliekkel.
A program a következő:
kézműveskedés, színjátszás, néptánc és népdal tanulás. Érdekes volt megtanulni
más régiók hagyományait, látni népviseleteit. Engem mégsem ez érdekelt. Szinte
ámulattal figyeltem a gyerekek arcát miközben táncoltak, vagy énekeltek. Nem az
unottság, és a „muszáj” volt ráírva, hanem az, hogy igenis élvezik, amit
csinálnak. Örülnek annak, hogy azok lehetnek, akik ükanyáik és ükapáik voltak.
És
itt jön a kérdés: ezt egy magyarországi magyar elmondhatja magáról? Az én
középiskolámban tanítottak néptáncot, de többen tartották cikinek, mint
erénynek. De kérdem én, hogyha nem tudjuk honnan jöttünk, honnan fogjuk tudni,
hogy merre tartunk? Miért tud az sokkal inkább magyar lenni, akinek az
útlevelében az állampolgárságnál szlovák van beírva?
És
elmondok valamit: a gyerekek élvezik. Élvezik a néptáncot, élvezik azt, hogy
tudnak olyan népdalokat is, amik az ének tankönyvben nincsen benne. Mert a „Hej
Jancsika” már nem menő. És igen, én is verem a mellem, hogy igenis tudok szatmári
népdalt, ismerem a gyergyói dallamokat, és ha kérnének, tudnék a csángó zenére
táncolni. Szégyellnem kellene? Nem teszem. Azért, mert nekem ezek a barátságaim
a legértékesebbek. És a szerelem, ami a hagyományokhoz köt az törhetetlen.
Arról
ne is beszéljünk, hogy egy hét végére idegenekből testvérek lettünk. Olyan
sírás-rívás volt az utolsó nap, hogy lassan öntözni lehetett volna a
könnyekből. És erre mondja az író, azt, hogy igen, megéri. Megéri magyarnak
lenni. Megéri művelni a magyarságot. Mert kortárs nép vagyunk, akinek igenis
fel kellene mutatni a pántlikás kalapot és az alsó szoknyát, és nemcsak az
augusztus 20-ai ünnepségen megmutatni, hogy tudunk mi magyarok lenni.
A
tábor szervezéséért, amúgy hatalmas piros pont jár, mivel a csicseri Napraforgó
Néptáncegyüttes 10 emberrel szervezett tábort több, mint 50 gyereknek. Az egy
hét alatt megismertük a falut, erdőstől, bokrostól, utaztunk vlecskán (ez a
traktor után kötött kocsi), ettünk knédlit (hagyományos szlovák csemege), a
gyerekek kiélhették kreativitásukat különböző kézműves foglalkozások keretén
belül. Ilyen volt a gyöngyfűzés, a fafaragás, a csuhébaba, illetve virágkészítés,
és epreket varrhattak, amiből aztán kulcstartó készült (nekem pedig fülbevaló).
A túránk során meglátogattuk a csicseri
templomokat (érdekesség, hogy Csicser alig 1000 fős falu, mégis 3 templommal
rendelkezik, talán ezért is nevezik a Három Templomos Falunak.). A hét végén a
gyerekek jelmezekbe bújtak és három színdarabot adtak elő. Bemutatásra került a
Piroska és a farkas, a Csipkerózsika és a Csizmás Kandúr. Mint vezető, nem
bírtam ki, hogy ne legyek gyerek egy kicsit, így én is szerepet vállaltam, így
lettem én a Csizmás Kandúr Királykisasszonya. A kicsik nagyon nagy
lelkesedéssel bújtak más bőrébe, a helyi közönség elismerését is elnyerve.
Összegzésként
talán annyit szeretnék elmondani, hogy barátságok ezrei alakultak. Mivel ha van
egy közös pont (adott esetben a néptánc és a népdal), onnantól
megállíthatatlan, hogy hatalmas pajtásság vegye kezdetét. Az új tábor, már
alakulóban van. Kibővül még egy héttel, és minél több kis lurkót vár, hogy ők
is rájöjjenek magyarnak lenni jó!
Kosztercsi
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇
Kép forrása: saját archívum
Megjegyzések
Megjegyzés küldése