Kosztercsi írásai

Hála Istennek nem vagyunk egyformák. Vannak hasonló jegyeink, arcvonás, vagy mentalitás, de senkiből nincs kettő. Még akkor sem, ha mindenkinek van egy félelmetesen hasonlító alteregója! Én mindig is hirtelen haragú voltam, nagyszájú, és céltudatos. Ahogy anyukám vagy nagymamám. És humán beállítottságú, mint apukám. Soha nem volt gondom azzal, hogy leszólítsak valakit, hogy beszédbe elegyedjek egy idegennel, vagy hogy bármilyen szituációból kihúzzam magam. De nem mindenki ilyen. Tegnap PASO koncerten jártunk, és láttam egy nőt. A tipikus kreatív. Nem tudom ezt nektek tökéletesen elmagyarázni, de mindannyian ismerünk egyet, aki mindig máshogy öltözik, mint a tömeg, aki egy ceruzával is össze tudja fogni a haját, akinek általában kézzel készített táskája van. Akár én is lehetnék. Na mindegy. A nő körül -feltehetően- a munkatársai álltak, csupa férfi. Dülöngélt a zenére egy darabig, lépkedett jobbra-balra (mondanám, hogy táncolt, de ez nem nevezhető annak). Majd az egyik számra látvány...

Magába kerített egy érzés. Karácsony. Vészesen közeledik, hiszen tegnap már a piros ruhás nagy szakállú teletömte a csizmácskákat. Már csak egy pár nap. A TV-k elkezdték játszani a karácsonyi akciókról szóló reklámokat, a rádióban felcsendülnek a már amúgy is agyonhallgatott zenék (amit titkon mindannyian imádunk!). Ez a kedvenc ünnepem. Mindig van benne valami szép. Arra az egy estére minden a helyére áll. Elmúlik a fájdalom, abbamarad a veszekedés, béke és csend honol mindenhol. Bejgli illat, szaloncukor íz, a család szeretete, a ház melege. Ezek már nagyon hiányoznak nekem. A mindennapi rohanásban néha egy percre- a buszon, a zuhany alatt, vagy elalvás előtt- eszembe jut, hogy jön az a nap, amikor megállhatok. Amikor pihenhetek. Amikor nem kell számlák, vizsgák vagy jegyek miatt aggódnom, amikor csak én leszek és a szeretteim. Fantasztikus érzés. Viszont mindig elszomorodom, amikor rájövök arra, hogy sok ember nem éri be ennyivel. Nem a szeretetet ünneplik, hanem több e...

Tegnap meghalt Paul Walker, a Halálos iramban filmek egyik főszereplője. Mindannyian láttuk a fészbukon a képeket, a videókat, vagy csak egyszerű sajtóközleményeket. Senki nincs, akinek újdonságot jelentene a hír. Még a 48 éves apukám is tudta, aki soha nem látta a sorozat egyik részét sem. Talán emiatt, talán csak őrültségből, de tegnap, amikor autóval tartottunk hazafelé annyi trükköt, csavart vakmerőséget láttunk az autópályán, hogy már nem tudtam számolni. Majdnem életünket vesztettük mi is. Sőt. A halottak napjai utazásunk majdhogynem szó szerint gyászos lett. Egy hónapon belül autóban kb. négyszer-ötször haltam meg MAJDNEM. És én gyűlölöm, a 'mi lenne ha'  kezdetű mondatokat, de tényleg... A Brian-t alakító Paul Walker az egyik filmben a következőt mondja: "Ha egy napon majd megöl a sebesség, ne sírj értem, mert boldogan menten el." Ilyenkor eszembe jut, hogy engem nem hagynak elmenni. Valami dolgom van még a Földön, ha ennyire vigyáznak rám. De vajon mi...