Jó itthon! 2. / Esős bebújás
Igazából utálom az esőt!
Elszomorít, és újra és újra magamba forgat. Ilyenkor csak gubbasztok egy helyben, és meredek magam elé.
Kivéve, ha itthon vagyok. Olyankor kifelé meredek. Elnézem, ahogy a macskák menekülnek a cseppek elől - és kiröhögöm őket, ha megáznak-, a diók esését figyelem, majd a kutyát, ahogy odaugrik, ráül és kieszi a belét. Ez ilyenkor egy csendes csodavilág. Egy nagy zöld. A nyugalom szigete. És azon kapom magam, hogy már eltelt egy óra, és a bámuláson kívül semmit nem csináltam. Olyankor kinyitom az ajtót, odahívom a kutyát, aki nagyot nyújtózik, és a fejét az ölembe hajtja. A szemembe néz, mintha azt kérdezné: "Hol jártál eddig?". Én meg azon kapom magam, hogy a kutyának mesélek. És Dorka csak hallgat és hallgat, néha még mintha bólintana is. A macskák, meg fújogatva fekszenek lustán a dobozukban, és nem tudom, hogy engem vagy a kutyát utálják jobban.
Csend van. És ha néha, ha el is megy valaki a kapu előtt mosolyogva köszön be. Mert ez itt Kisvárda. Mindenki ismer mindenkit. Esőben, hóban és szélben is.
És újra eszembe jut az örök érvényű mondat: Mindenütt jó, de a legjobb itthon!
Elszomorít, és újra és újra magamba forgat. Ilyenkor csak gubbasztok egy helyben, és meredek magam elé.
Kivéve, ha itthon vagyok. Olyankor kifelé meredek. Elnézem, ahogy a macskák menekülnek a cseppek elől - és kiröhögöm őket, ha megáznak-, a diók esését figyelem, majd a kutyát, ahogy odaugrik, ráül és kieszi a belét. Ez ilyenkor egy csendes csodavilág. Egy nagy zöld. A nyugalom szigete. És azon kapom magam, hogy már eltelt egy óra, és a bámuláson kívül semmit nem csináltam. Olyankor kinyitom az ajtót, odahívom a kutyát, aki nagyot nyújtózik, és a fejét az ölembe hajtja. A szemembe néz, mintha azt kérdezné: "Hol jártál eddig?". Én meg azon kapom magam, hogy a kutyának mesélek. És Dorka csak hallgat és hallgat, néha még mintha bólintana is. A macskák, meg fújogatva fekszenek lustán a dobozukban, és nem tudom, hogy engem vagy a kutyát utálják jobban.
Csend van. És ha néha, ha el is megy valaki a kapu előtt mosolyogva köszön be. Mert ez itt Kisvárda. Mindenki ismer mindenkit. Esőben, hóban és szélben is.
És újra eszembe jut az örök érvényű mondat: Mindenütt jó, de a legjobb itthon!
K.
A kép magánarchívumból való.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇
Instagramon pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇
Megjegyzések
Megjegyzés küldése