Más tollá(ból való)val ékeskedés...

Ali a Kosztercsi írásai facebook felületén talált rám. Azóta beszélgetünk az élet nagy dolgairól, írásról, és minden másról. Aztán rájött, hogy tud írni. Íme az eredmény:


Amikor az ember gyerek, minden utazás izgalmas, mindegyik egy újabb kaland. Viszont amikor ebből már rendszer lesz, egy idő után nem az utat nézi, hanem az őt körülvevő embereket. Később megpróbálja fejben elhelyezni őket korosztály, vagy különböző szempontok alapján.

Egyik ilyen utazásom alkalmával, felszállt a vonatra egy 30-as éveiben járó férfi. Leült velem szemben, én pedig nyugtáztam:

-          Őt már láttam;

-          hamarosan következik a laptop és a fülhallgató előszedés, majd azok aprólékos elrendezgetése.

Igazából csak azért jegyeztem meg főhősünket, mert ritkán látok egy 150-300 ezer forintot kóstáló fülhallgatót.

Most is előszedegette a megszokott dolgokat, elrendezte, minden szép és jó lett volna. Több figyelmet nem is akartam rá szentelni, amikor észrevettem, hogy a nadrágja gyűrött és sáros, akárcsak a cipője. Alaposabban végigmérve emberünket megállapítottam, hogy a ruházata nincs összhangban az elektronikai eszközei minőségével és értékével.

Gyorsan el is könyveltem magamban, hogy bizonyára nem fontos számára a külső és nagyvalószínűséggel az agglegények sanyarú életét éli. De amint ez megfogalmazódott, megláttam a kezén a jegygyűrűjét.

Ez természetesen megváltoztatta az eddigi elképzeléseket. Egyből azon gondolkodtam, hogy mikor volt utoljára sár, és meg is állapítottam, hogy „nem mostanában koszolódhatott össze a ruhája és a cipője”.

Persze mondhatjuk, hogy „Nagy ügy, ugyan mit számít ez? Miért fontos ez?”.  Igazából nem is a koszos dolgokon van a hangsúly, hanem azon, hogy neki van egy felesége, és gondolom családja.

Az egy dolog, hogy számára megfelelő ez az állapot, egyéni igények. De, hogy a feleségének is!? Az a jelenség jutott eszembe, amikor egy lány csak addig ad magára ameddig feleségül nem veszi valaki. Utána, mint akit elvágtak, igénytelen, lepukkant, és elhízott lesz. „Letudtam”alapon.

Szóval legyen, főhősünk igénytelenben tolja. Jöhetne ekkor az újabb kérdés, „És? A feleségének így tetszik és kész!”. Ekkor ismét visszatérünk az igénytelen nőkhöz. Ez az egyik opció arra, miért is néz ki így. Mindketten igénytelenek, de ez meg nem lehet, hiszen a laptopja és a fülhallgatója is igényes embert sejtet, aki ad olyanokra, amit fontosnak tart.

A „szegények és nincs pénz” nem játszhat, hiszen mint korábban említettem nem két forintos tételekkel szaladgál főhősünk nap, mint nap.

Az igazán elszomorító rész akkor jön, amikor azon gondolkodunk, hogy:

-          Vajon ennyire rohanó világban élünk, hogy nem jut idő a másikra? Annyi idő sem, hogy figyelmeztessük a szerettünk?  Nincs időnk, vagy csak nem fordítunk már a másikra elég időt? Miért nem fordítunk rá időt? Jó ez így neki, és nekünk? Tisztában vagyunk vele, hogy másnál fogja keresni egy idő után azt, amit már nem kap meg itt, tőlünk?

vagy

-          Főhősünk a manapság sajnos elég népszerű, „Összeházasodtunk, és tudod, elvagyunk.” c. történetben él?

Az elvagyunk történet, az a kapcsolat, amikor már nem érzed azt, hogy igen, ő kell neked, ő az igazi. Jönnek a: „nem olyan rossz ember ő”, „jó ez így nekem”, és hasonló mondatok. Tulajdonképp két ember él egymás mellett, és nem szerelem vagy a szeretet köti össze már őket.

Két fő embertípus van:

-          az egyik, amelyiket ha porig alázzák is azt mondja, hogy ez a kapcsolat neki jó.

-          a másik, aki bizonytalan.

A bizonytalanon belül pedig van, aki tudja, hogy rég nem működik már a dolog és nem lép. Van olyan, aki úgy csinál, mint aki lépni fog, de sohasem teszi meg, és van, aki csak valaki miatt tud ebből kiszállni.

Az ilyen együtt maradások okai változatosak, de adott sémára épülnek és megszámlálhatóak:

-          sok éve vagyunk már együtt

-          nem akarok már új kapcsolatot keresni

-          már félek egy új kapcsolattól

-          itt már mindenem megvan

-          anyagi érdekek

és sorolhatnám még, talán egy mások posztban meg is teszem.

A lényeg, hogy két ember él egymás mellett és nem egymásban, hanem másban –emberekben (megcsalás), tárgyakban- lelik az örömüket. Talán azért költ főhősünk is drága elektronikai eszközökre, mert őt ez teszi boldoggá!?

De ha így van, akkor jön a „Miért?”. A költői kérdés. A válaszok ott vannak felül…

Azt hiszem az a legszomorúbb, amikor az ilyen emberek évekig, évtizedekig, életük végéig, kábítják magukat.  De legvégül amikor eljön az elszámolás ideje, és felteszik nekik a nagy kérdést: „Hogy gondolod, jó és boldog életet éltél?” vajon mit fog felelni?  Megérte? Megéri?

Ali

Vásárhelyi Dániel fotóblogja