Kosztercsi írásai

Mindannyian rejtegetünk valamit! Közhelynek hangzik, hogy a legnagyobb mosolyok mögött húzódik a legnagyobb fájdalom, de tudjuk, hogy csak az lehet közhely, aminek van valamilyen valóság alapja. Aki úgy dönt valami olyat tanul, amivel másokon segíthet, biztos, hogy neki, vagy a családjának kellene a legnagyobb segítség! Egyszer egy tájékoztatón azt hallottam, hogy csak az menjen pszichológia szakra, aki már saját magát rendbe tette. De mit jelent rendben lenni? Ki az, aki mindig feltétlenül, és felhőtlenül boldog? Ki az, aki soha nem titkolt még semmit mások elől? És ki az, aki nem akar néha saját maga elől titkolni valamit? A titkok igazából erősebbé tesznek minket. Fegyelemre nevelnek. Ez fontos, viszont valahol nagyon veszélyes is. Aki sok mindent magában tart, az előbb, vagy utóbb besokall. Nem véletlen a " torkig van " kifejezés. Torkig lenni titkoktól lehet. Tehát a titkok mégis gyengévé tesznek minket? Titokkal élni hatalom. Titkokat cipelni, teher, de titkokat...

Arról, hogy a közösségi média milyen szinten beférkőzött az életünkbe, már sokan, sokfélét írtak. Én is. Megírtam milyen típusok vannak  , hogy milyen lesz, amikor már a mi generációnk lesz a ciki szülő a Facebookon , és hogy mikor mit posztolunk . Amikor hazamegyek mindig kinyomom a netem. Mert akkor és ott akarok jelen lenni. Nem érdekel a munka, vagy az ilyen-olyan félrészeg buli képek. Olyankor csak én vagyok, és a család. A múlt héten is ez történt. Kinyomtam a netet csütörtökön, és vasárnap este kapcsoltam vissza, mert már nem várt rám tovább a munka. Megcsömöltem. Frankón! 2 ismerősnek jelölés, 16 üzenet, 63 értesítés. Néhány üzenetben ijedtség közvetítése, amiatt, hogy mi az, hogy már 3 napja nem vagyok elérhető?! Érdekes, a barátaim, és a családom elértek. Akinek igazán szüksége volt rám, az megtalált. Miért kell, hogy rá legyünk függve másokra az interneten keresztül? Miért tesz boldoggá bennünket, hogy mások fotóit nézegetjük?  Miért idegenek, vagy rég elfeled...

Valamelyik nap találkoztam azzal a ténnyel, hogy létezik címke eltávolító szer. Igen, jól olvasod. Üzletekben használják arra, hogy a leszedett címke ragacsos részét eltávolítsák a készülékről. Címke eltávolító szer. Mikor rádöbbentem arra, hogy ez mennyire zseniális, akkor rögtön egy másik gondolat vert sátrat a fejemben: mennyire király lenne, egy ilyen dolog az életben is. Egy kis spray, amit emberekre fújva eltüntetné a ráragasztott címkéket. Nem lenne többé senki ribanc, a kivágott felsői miatt. Nem strébereznék le a pattanásos, szemüveges srácot, és nem sütnék rá, hogy kocka, ha elmeséli, hogy milyen játékkal játszik. A túlsúlyost nem titulálnák lustának, a véznát anorexiásnak, és nem kapná meg egy blogger, hogy végtelen módon exhibicionista.  Tulajdonképpen miért vagyunk ilyen szörnyen sztereotipikusak? Miért ragasztunk bélyeget embertársainkra, és miért próbálunk magunkra is címkéket ragasztgatni, hogy a külvilág azokat olvassa, és ne azt, ami igazából bennünk van?...

Tudod ezt az írást már régóta fogalmazom. Nem is fogalmazom, ez hazugság, csak régóta forog a fejemben. Hogy mi lesz, ha már nem leszel. Minden egyes úton azon gondolkodtam, mi lesz, ha belépünk a szűrt fényű kiskonyhába, és te alszol. Mármint úgy örökre. Soha nem volt rendes fény nálad. Ez is olyan sejtelmes volt, mint minden veled kapcsolatban. Nem is ismertelek igazán. Ha a múltról, nagyapáról, vagy a szerelemről kérdeztelek, mindig csak azt mondtad, nem értesz Te ezekhez a dolgokhoz. Helyette mindig elmondtad, hogy ne legyek hazug újságíró, és hogy soha ne hagyjam, hogy idegen emberek bántsanak. Meg hogy az Isten mindig megsegít.  S amikor ott álltam a koporsód mellett, és azt hallgattam, hogy Te mennyire hívő ember voltál, azon gondolkodtam, soha ilyen ember nem élt még a Földön, mint Te. Szerettél. Biztos vagyok benne, csak ezt is úgy a magad módján csináltad, mint minden mást. Például, hogy mindig tukmáltál még étellel, pedig már majd kipukkantam. Hogy mindig azt m...

kusza.kócos.összegabalyodott. fejemben ilyenek a mondatok. reményvesztett.hitehagyott.zavarodott. ennél többet nem mondhatok. az ambivalencia skizofréniához vezet. évek.percek.hónapok.napok.hetek. a rohanásban fulladok ki, pedig nem is futok. nem alszok.fentvagyok.álmodok.kattogok. körforgás.meló.suli.meló.meló. ez az élet vajon nekem való? kisszünet.fiú.kattogok.zavar. mindenki elmehet oda, ahova akar. mikor lesz vége? hol kezdődik az élet? képek.döntések.hibák.nézet. ha elkezdődik, szólnak majd? vigyázz.kész.tűz.rajt! K. A kép magánarchívumból való. Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat →  Kosztercsi a Facebookon Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel →  Kosztercsi az Instán

A Facebook elérte azt, hogy a mindennapjaink része legyen. Ott intézzük a munkánkat, csekkolunk le éttermet, kommunikálunk a baratáinkkal, rajongunk a kedvenceinkért, és így tovább. Mivel már mindenkit meghódított, így egyértelmű, hogy minden korosztály képviseli magát. Csak nyilván mindegyik máshogy: 1. A Tini A Tininek a Facebook az élete. Mindent megoszt, mindent feltölt, mindenkit imserősnek jelöl, mindenkit bejelöl a képein, méteres hashtageket használ, és nem múlik el nap, hogy ne legyen tartalom a falán. (Majd rájön később, hogy mégsem annyira menő az a hányós kép az elmúlt péntekről...) Az idézetek nagy mestere, és tényleg azt hiszi, hogy azzal, hogy ezt kiírta, eljut ahhoz, akinek szánta, és ezzel mindent megoldottnak vesz. Előszeretettel tageli barátait nagyobb oldalok posztjai alatt, hogy aztán virágnyelven kibeszéljenek valaki mást, aki eszükbe jutott a képről. Nem baj. Majd kinövik. 2. A Félfelnőtt A Félfelnőtt főleg takarítási munkát végez a Tini énje után - ...

Persze mindig van lent Amikor mocorog a szív odabent És zsizseg, és bőg , önmagát földhöz vágja Azt üvölti: ez nem járja! Mert igenis van, hogy nem állsz se jobbra, se balra Hogy Te emiatt vagy bamba Mert mi az, hogy nincs véleményed? És neked már tele van a véredényed. Meg a tököd, a fejed, minden csak zsong Igazán jöhetne már az a gong, Ami véget vet ennek az egész szenvedésnek Az egyszer fent, sokszor lent létezésnek. Mert az én életemről, engedj dönteni Ne kezdj el ismeretlenül földbe döngölni Csak mert Te A-t mondasz, én meg nullát Ne úgy láss a szemed előtt, mint egy hullát. Kérdezz, érdeklődj, szívesen beszélek Ha úgy jön ki a lépés neked én segítek De ne utálj csak azért, mert én éppen lent vagyok Akkor se ha én ezért hideget és meleget is kapok. K. A kép forrása: freepik.com Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat →  Kosztercsi a Facebookon Inst...

Vannak dolgok, amik mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Amikor először olvastam a Kék Bálna nevű kihívásról azon gondolkodtam, hogy milyen lelki és agyi állapotban kell ahhoz lenni, hogy valaki megcsinálja ezt. Amikor mi kiscsikók voltunk ezerrel hódított az úgynevezett Emo korszak, amiben a fiatalok hajukat olyanra vágatták, hogy az a szemükbe lógott, olyan zenét hallgattak, ami a halálról, vagy az elmúlásról, a fájdalomról és mindenféle negatív érzelemről szólt, és sokat sajnálkoztak a világ szarsága miatt. Közöttük jellemző volt - elenyésző számban ugyan - hogy vágdosták magukat, de soha nem az elmúlás miatt, ez csak valami fura perverzió volt, amiben kicsit közelebb érezhették magukat a Halál nevű áhított "lényhez."(Meg mert ezt látták a deviantart.com-on.) Ez sem volt teljesen rendben, de valamilyen szinten, még elviseltük, sőt néha meg is érettük, hiszen tudjuk, hogy kamaszkorban, minden szar. Semmi nem jó. A suli szívás, a szülők szemetek, a szerelem csak egy roh...

Találtam egy írást a régiek között turkálva. 15 éves voltam amikor írtam. Úgy gondolom érdemes visszaolvasnotok, hogy tökéletesen megértsétek majd a holnapi, KÉK BÁLNA mizériával kapcsolatos gondolataimat. HA Ha, figyelitek Kisvárdát, egy picit jobban, feltűnhetett, mi folyik körülöttetek. Egyik fiatal a másik után tűnik el, magával nem törődve, alá veti magát valaminek. Akár képletesen is érte a szót. Egy a vonat alatt, a másik drogok hatása alatt. És ott vannak azok a zenei stílussal megáldott halottak, akikről nem is tudunk, mert csak suttognak róluk. El akarják hallgatni. Egy életet Isten ad. - vallják a vallásosak. Mások (akiket nevezhetünk kutatóknak) az egysejtűtől származtatnak minket. Megint mások szerint "majomivadékok" vagyunk, akikben minden majomra hasonlító megtalálható. Bármelyik állítással értesz egyet nincs okod arra, hogy végezz magaddal. Gondolj bele! Itt hagysz magad után rengeteg embert, akik szerettek. Ha ...

Amikor esik, mindig elkap valamilyen fura, nosztalgikus érzés. Nem tódulnak konkrét emlékek a fejembe, de képes vagyok egy gőzölgő kávéval a kezemben állni, és csak bámulni ki az ablakon. Vagy csak fekszem az ágyban, és nézek ki a fejemből. Amikor esik, akkor a legjobban semmit szeretek csinálni. Mármint A SEMMIT.  Csak úgy lenni. Hallgatni, ahogy kopog a bukóablakon, bosszankodni, hogy keresztül húzta a szabadtéri terveimet, és gondolni valakire, akit ez megnyugtat. Ilyen semmiségek. Kis elhanyagolható villanások. Ezek az életünk. Az eső is az életünk. Mert amikor esik, mindig sokkal meghittebb behúzódni a szobába. Semmi nem változik, ugyanazt csináljuk, mint egyébként, mégis eltölt ilyenkor valamilyen melegség. Valamilyen kellemes érzés a mellkasomba. Ilyenkor mindig sokkal közelebb érzem a körülöttem lévőket. Mert amikor esik, akkor minden megváltozik... K. A kép forrása: giphy Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapj...