Légy más!
Ha őszinte akarok lenni, mindig kitűntem a tömegből. Soha nem álltam be a sorba. A tornasorból először a magasságom, majd a súlyom miatt lógtam ki. A jól látók között mindig a szemüveges voltam, a bátortalanok között a nagypofájú, a stréberek között a léha.
De ha még őszintébb akarok lenni, akkor ez soha nem zavart. Sőt, kifejezetten büszke voltam rá. Én voltam az, aki megszólalt, amikor mindenki hallgatott, aki tartotta a hátát, amikor mindenki elbújt a felelősség elől. Aki akkor is vállalta a véleményét, amikor mások lehurrogták érte. Aki hajat vágatott, amikor mindenki óva intette tőle. Aki akkor is összejött a rosszfiúval, amikor mindenki lebeszélte róla, és utána emelt fővel viselte a pofára esést.
Mert kitűnni, és másnak lenni, és az árral szemben menni, strapás, de rendkívül kifizetődő. Mert az évek múltával Rád emlékezni fognak. Megjegyzik a nevedet, a hozzád kötődő sztorikat, azt, hogy mit tettél le az asztalra. Hogy Te voltál az, aki mert különbözni. Mert különbözni igenis menő!

K.
A kép magánarchívumból való.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon
Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán
Megjegyzések
Megjegyzés küldése