Hogy választunk példaképet? 5 pontos lista
A példakép az értelmező szótár szerint egy "mintául választott személy, akiben a példaképválasztó különösen értékes, számára vonzó tulajdonságokat érez meg vagy ismer fel."
Az, hogy miképpen választunk példaképet, viszont rendkívül sokszínű, sőt véleményem szerint folyamatosan változó is.
A közvetlen környezetemben élőket megkérdezve (9 ember) arra jutottam, hogy legtöbbünknek nincsen példaképe. Néhányan egy-egy már nem élő szerettüket mondták, a bohócabbja önmagát, de konkrét személyt egyikőjük sem nevezett meg.
De mi alapján választunk magunknak példaképet? Mit értékelünk, ha úgy döntünk, hogy felnézünk valakire?
Mostanában kicsit belezúgtam Ördög Nóriba, és a családjába a Nánázsia miatt. Ő például azért lehetne a példaképem, mert hihetetlen, amit csinál. (Milyen szép a magyar nyelv:) példaértékű. Dolgozik, egy idegen országban, miközben ott van vele a két gyermeke, és még feleségként is helyt áll.
Az érzelmi kötődés a példaképeinkhez,általában úgy alakulhat ki, hogy valamelyik családtagunk, rokonunk a piedesztálra emelt személy. Itt sokban befolyásolják az érzéseinket az érzelmeink. A gyengéd szálak, ahhoz az emberhez, akit amúgy etalonnak tartunk.

1. Ha ugyanazon a területen dolgozik, mint Mi
Sokan választanak maguknak példaképet az alapján, hogy miben dolgoznak. Én például nyilván felnézek D.Tóth Krisztára, Jakupcsek Gabriellára, akik a szakmánk nagy női. A nagyság lehet talán itt a kulcs, az, hogy valaki már eljutott valameddig, amiről te bizony még csak álmodozol...2. Ha olyan szép, amilyen te sosem leszel
Vagy okos, vagy erős, vagy izmos, vagy igazából bármi. A lényeg az, hogy valami olyat lebegtet előttünk, amit mi nem, vagy csak nagyon nehezen érhetünk el. Ilyenkor kezdünk el felnézni valakire. "Ő ilyen, én viszont sosem leszek. "3. Ha irigylésre méltóan csinál valamit
Mostanában kicsit belezúgtam Ördög Nóriba, és a családjába a Nánázsia miatt. Ő például azért lehetne a példaképem, mert hihetetlen, amit csinál. (Milyen szép a magyar nyelv:) példaértékű. Dolgozik, egy idegen országban, miközben ott van vele a két gyermeke, és még feleségként is helyt áll.
4. Mert közel áll hozzánk
Az érzelmi kötődés a példaképeinkhez,általában úgy alakulhat ki, hogy valamelyik családtagunk, rokonunk a piedesztálra emelt személy. Itt sokban befolyásolják az érzéseinket az érzelmeink. A gyengéd szálak, ahhoz az emberhez, akit amúgy etalonnak tartunk.
5. Mert csak
Van egy olyan indok, amit a gyerekek szeretnek a legjobban használni. "Mert csak!". Tehát ide igazából a "Mert sajt!", vagy az "Izé!"is kerülhetett volna. Ugyanis igenis van olyan, hogy valakit úgy választasz példaképeddé, hogy semmi különösebb oka nincsen. Mert az élet már csak ilyen...
K.
A képek forrása: magánarchívum, giphy, freepik.com
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon
Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán
Megjegyzések
Megjegyzés küldése