Kosztercsi írásai

Múlt héten valószínűleg láttátok a Facebook oldalamon a gifet a kislányról, aki hulla-hopp karikázni próbál. Ha nem, tegyétek meg. Már csak a nevetés kedvéért is. Ha őszinte akarok lenni, sosem voltam igazán ügyes. Nagyon sok mindent kipróbáltam (mazsorett, önvédelem, foci, kézilabda), de ez utóbbi kivételével nem voltam túl talpraesett egyikben sem. (Ezért örültek nekem annyira a sürgősségin hetente egyszer.) A kézügyességem meg pláne katasztrofális. Soha nem tudtam egyenesen vágni, vonalon belül színezni, de még az egyenes vonal húzása is hatalmas erőfeszítéseket követelt- még vonalzóval is. Csetlek-botlok, folyamatosan elesek, a lábam tele van hegekkel, és minden héten van legalább egy lila folt rajtam. Ez van. Béna vagyok. De bénának lenni nem ciki! Nem lehet mindenki zseniális egyensúllyal, kézügyességgel, és sportkészséggel megáldott. Igenis kellenek olyan emberek, akik fejben működnek jól, akik a gép előtt teljesítenek igazán, akiknek az erejüket, a kreativitásuk váltja ...

A hétalvók egy külön társadalmi réteg lehetne. Igenis ott élünk köztetek-már ha épp kiszállunk az ágyból- sőt külön betegség van arra a vágyra , ami visszatart minket ettől. De hogy mi is jellemez igazán minket, azt a következőkben 5 pontba fogom szedni Nektek, gyarló embereknek, akik nem szerettek annyira aludni, mint Mi. 1. Imádunk aludni, és mindig erről beszélünk Mindig fáradtak vagyunk, vagy ha nem, akkor éppen ágyban fekszünk, miközben beszélünk veletek. Ha mégsem vagyunk elterülve, akkor arról beszélünk, hogy mennyire szeretnénk éppen héderezni! Ilyen ez. Boccs. 2. Azt hazudjuk, hogy dolgunk van /betegek vagyunk, pedig csak aludni szeretnénk Ez van. Ha alvásról van szó nótorius hazudozók vagyunk. Bármit képesek vagyunk megtenni egy kis lopott délutáni szunyókáért - igen még azt is, hogy azt hazudjuk munkánk van. (Ééééééééés most buktattam le magam az összes fönőköm előtt. Jól van, ügyes Eszter!) 3. Párnarengeteg Mi, akik az alvás oltárán áldoztuk fel az él...

Azt ismeritek, hogy Még mindig Rólad írok dalt , ugye? És azt, hogy ez mennyire egy rohadt, mocsok érzés? Amikor bármennyire szeretnéd még mindig nem tudod kizárni a fejedből. Ez egy olyan fogócska, aminek a végén már félsz, hogy megtalál. Amikor már nem élvezed ezt az egészet. Amikor már kellemetlen és menekülnél. Ez egy szörnyű érzés. Mert nem tudsz menekülni. Mert egy idő után bármit írsz, már saját magad is belemagyarázod, hogy ez róla vagy neki szól. Pedig sokszor nem így van. És ott állsz a barátaiddal szemben, bizonygatod, hogy de ehhez már tényleg nem ő volt a múzsa, de csak legyintenek, és megkérdezik: "Most nekünk hazudsz, vagy magadnak?" És te sem tudod. Nem tudod, mert te tényleg nagyon szeretnéd kizárni. Szeretnéd elengedni. Szeretnél másról írni, de úgy jársz, mint a ZUP énekesnője: "Már rohadtul elegem van abból, hogy nem írok másról, csak erről a f*szról." És igazából tényleg nem, de mégis. És mégsem. K. A kép magánarchívumból v...

Boldog akarok lenni. Felhőtlen. Felelőtlen. Felnőtt. Csak úgy a semmibe lenni. Gyertyalángnyi. Gyenge Gyermeteg. De mi a boldogság? Definiáld szavakkal. Önfeledtség. Önmegadás. Örökkévalóság. Formáld meg azokat, a két szép ajkaddal. Beszéd. Bénultan. Boldogan. Amíg élek, egyre csak törekszem. Feljebb. Ferdén. Főnökösen. Sőt, amíg élek, boldogságban öregszem. Letészem. Merészen. Egészen. K. A kép magánarchívumból való. Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat →  Kosztercsi a Facebookon Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel →  Kosztercsi az Instán

Egy világ, ahol egy tinibálvány koncertjén felrobbantja magát egy barom, és 22 kislány meghal, az nem biztonságos. Egy világ, ahol 2 havonta a világsajtó merényletről tájékoztat, az nem biztonságos. Egy világ, ahol az ilyen esetekben megsérült vagy elhunyt emberek iránti sajnálat vagy részvét egy fényképkeret, vagy egy betagelt fotó, az gusztustalan. Egy világ ahol az ember azon kell gondolkozzon, mikor lesz az ő országa a következő, az félelmetes. Egy világ, ahol én félek, ott más miért nem? Egy világban, ahol nekem ez eszembe jut, másnak miért nem? És egyáltalán meddig lesz ez a világ? K. A kép magánarchívumból való. Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat →  Kosztercsi a Facebookon Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel →  Kosztercsi az Instán

A bámulás igazából, ha jobban belegondolunk frankón egy tevékenység. Időt vesz igénybe, még akkor is, ha az ember rendkívül bénán néz ki közben. Időt, amit egy másik személyre fordítasz. Valakire, akit a szemeddel ismersz meg. Hosszú időt töltesz el a hajánál, elveszel a szemében, és belebújnál a kis gödröcskébe a szája mellett. A szeplőit figyeled, a fogait, amik nem tökéletesek, de valahogy mégis tetszenek neked. Aztán átcsúszik a tekinteted a testére, és minden gátlás nélkül legelteted a szemed. Minden porcikáját pontról pontra kielemzed. A karjai, a melle, a hasa, a férfiassága, a lábai. Aztán egyszer csak rájössz, hogy egy csomó idő eltelt, te tök hülyén nézel ki, és amúgy is bámulsz... Ilyenkor elkapod a tekinteted, aztán meg eszedbe jut, hogy nézni nem illegális, miért ne folytathatnád?! És kezded elölről. És újra, és újra, és újra, és már majd kiguvad a szemed. De csak bámulsz. Mert a bámulás igazából frankón egy tevékenység. K. A kép magánarchívumból való. ...

Ha azt mondanám boldog vagyok, elhinnéd? Mert, már miért is ne lehetnék? Megyek előre, taposom az utamat Igyekszem meglátni a reménysugarat. De ha azt mondanám, hogy baszd meg, megsértődnél? Egyetlen mondatomtól dugádba dőlnél? Foglalkoznál azzal, amit neked elmondok? Vagy csak akkor keresnél, ha jönnek a gondok? Ha azt mondanám, hogy én most leugrok a hatodikról félnél? Biztos felépülést, vagy biztos halált remélnél? A hírekben vagy a neten keresnéd a sztorim? Örülnél, vagy siratnád a kis pofim? Ha azt mondanám, soha többé facebook, felhívnál néha? Vagy te is lennél ugyanolyan léha, Aki nem tud máshol élni, csak is a neten Hogy 2 két hét alatt elfelejtenéd a nevem. Ha azt mondanám szeretlek, zavarba jönnél? Viszonoznád, vagy szíven döfnél? Válaszolnál kérdéseim ezreire? Megriadnál a világ neszeire? Én azt mondom, sok a kérdésem, de válaszok sehol Az élet néha felemel, utána meg letol Tetszik ez a játék, tudod mit? Belemegyek. Ezt elmondtam, mert tudom az él...

Átragasztottad rám a szeleburdiságot, vagy a szétszórságot, vagy igazából nevezzük bárminek. Ami azért vicces, mert már nem kellene, hogy átragassz rám bármit is. Rendszerint elfelejtem bevenni a gyógyszeremet, mert eltűnt a rendszer. Te voltál a rendszer. Mert ameddig melletted voltam, mindenre figyeltem: hogy hová teszed le a kulcsod, hogy milyen címlettel fizetsz a boltban, vagy hogy melyik zsebedbe dugod a szemüveged. Hogy, amikor te a szétszórtságodban keresed, én csak lazán odalökhessem hová tökítetted el. Akkor én voltam a rendszer. Amikor viszont hazaértünk, és én a kényelmetlen farmerből a pizsamámba bújtam, te váltál rendszerré. Emlékeztettél a töltőre, vizet és zsepit hoztál éjszakára, és rám szóltál, hogy vegyem be a gyógyszert. Sőt kicsit még aggódtál is, hogy milyen hatása lesz az antihisztamin-alkohol kombónak. Nyilván semmi bajom nem lett, de ott, akkor, a rendszerben jól esett a féltés. De ez elmúlt. A féltés, a jóleső érzés, és a rendszer is. A szétszórtság mara...

Amikor vasárnaponként az ember egyedül marad a saját gondolataival édes kettesben, nagyon kellemetlen és hosszú csönd áll be. Rosszabb, mint egy randin. Ilyenkor menekülnünk kell valamibe. Egy barátba, egy filmbe, egy könyvbe. Mondjuk egy finn gyermekversek gyűjteménybe, amit az anyukánk azzal a szándékkal adott nekünk, hogy milyen jó lesz belőle inspirálódni. Vagy, hogy milyen biztos menedéket nyújt. Ehelyett itt ülök a nyitott könyvvel az ölemben, a koli szobámban, és zokogok. Mert lehet, hogy gyerekeknek szól, de engem talált szíven. Az én életembe lőtt nyíllal. Sőt. Egy bombával, és robbantott fel mindent. Azt írja az egyik vers, hogy bármit megkaphatsz, amire csak vágysz. A vágy olyan érdekes kérdéskör. Egy nézet szerint az igazi vágy, soha nem egy tárgy köré épül, hanem valami olyan dolog, aminek eléréséhez én kellek. Valahol egyetértek ezzel a nézettel. A probléma csak az, hogy az akadályokról bezzeg nem szól a fáma! Nekem hiába az a vágyam, hogy boldog legyek, ...

Ha ez életem egy egész estés film lenne Szinte biztos, hogy minden más lenne A sztorim a szokáshoz híven jól menne, egy hatalmas szerelemből egy igazi férfi elvenne. Szép képű snittek váltanák egymást Egy Bud Spencer jellegű ember kiosztana pár maflást Louis de Funés humora járná át az egészet És a vége előtt meghúznék valami merészet. Valami olyat, ami után hüledezve hagynád el a mozit Ami után két pofára zabálnád fel az összes csokit, És csak kapkodnál a fejedhez, csodálat és izgalom cikázna benned Áldanád a napot, az órát, a percet, a fejed, hogy a jegyed megvetted. És ajánlanád orrba-szájba, teleposztolnád vele az egész socialt, Olyan lennél, mint aki egy jó szex után ráfüstöl Elégedett lennél, és megvennéd lemezen Vagy elhangzana a "Majd Ncoreról leszedem!" De az életem nem egy film, nem vetítit a mozi Az életem tök egyszerű, se nem drámai, se nem eposzi Az életem az enyém, de szívesen megosztom veled Csak nyisd ki az elméd, és csukd be a szemed! ...

Amikor egy érzés felsejlik benned, talán még nem is akkor rögtön, de előbb vagy utóbb felbukkan mellette egy kérdés is: Vajon meddig fog tartani?  Mi az a határmezsgye, ameddig élvezheted ezt? Meddig fog fájni? Meddig tart a szenvedés, vagy a nevetés? Mi az az időpont, ameddig van időnk ezekre? Amikor elindul egy szerelem nem gondolkozunk a meddigen . Csak élünk bele a hétköznapokban, hálát adunk az együtt töltött hétvégékért, a pillanatokat megéljük, nem agyaljuk túl. Viszont, amikor véget ér, és nem marad más, csak egy tátongó lyuk a mellkasodban, és a levegő kapkodása, ahányszor csak eszedbe jut, na akkor egyre többet sejlik fel a meddig . Hogy vajon meddig fog fájni? Hogy vajon meddig leszel üres? Hogy vajon mikor jön valaki, aki befoltozza azt a lyukat? Vagy Te magad leszel, aki befoltozza? És ha igen, akkor az vajon meddig fog tartani? Egy tatarozás mindig egy örökkévalóságnak tűnik. Úgy érzed, sosem lesz vége, hogy mindig van még egy és még egy alkotórész, ami még nem...

Úgy döntöttem félreteszek minden félelmemet, és idén igenis belevágok, és majd én jól odareflektálok az OH-nak, meg az érettséginek. Elnézést kérek mindenkitől, aki esetleg ezt választotta, és ezekkel a soraimmal a lelkébe tiprok. Sorry, but not sorry! Kovács Eszter Csilla Érvelés                      Egy amerikai kutató szerint a humor az emberek közötti versengés, rivalizálás egy játékos formája, amelynek eredményeként mindig van győztes és vesztes. Az elmélet szerint ez nem csupán akkor igaz, ha a humor eszközeivel fogalmazzuk meg véleményünket vagy ítéletünket egy vitában, hanem még akkor is, amikor például egy társaságban komikus történeteket mesélünk. A kutatás szerint ekkor a versengés célja az, hogy eldőljön, ki a legviccesebb, ki tudja a legszellemesebb történetet mesélni.         Tisjlár Roland: A humor szerepe és szerveződése a társas kapcsolatokban.          Forrás...

Olyan szagom van, mintha meghalt volna bennem valaki. Kezet mosok még egyszer. És még egyszer, de a szag nem múlik. Aztán lezuhanyzom hátha, de még mindig érzem. Visszamászom a zuhany alá, és megmosom a hajamat is, hátha az elmúlt hét, a futás, a Regatta, vagy valami ilyesmi áll a háttérben. Ott fekszem az ágyon, köntösbe, és törülközőbe csavarva, elméletben pihe-puha baba illatúnak kellene lennem, de még mindig olyan szagom van, mint akiben meghalt valaki. Aztán ráébredek, hogy azért, mert meghalt bennem valaki. Meghalt bennem a múlt. A voltén . Az, aki még hitt. Aki naivan reménykedett, aki két copfos kislányként egy hatalmas rózsaszín felhőn ülve bámult a világra. Aki szeretett. Aki bízott. Akit szerettek. Akinek hittek. Aki boldog volt. Aki bedőlt újra és újra a szép szónak. Aki újra és újra elesett, majd magát felsegítve felállt. Akit ellöktek, de nem sírt. Aki elbújt és úgy sírt. Aki álarcot húzott reggelente, aki leszarta a véleményeket, aki csak a véleményeknek hitt, aki a ...

A barátaimmal való beszélgetések alkalmával sokszor elkalandozom, és azon kezdek el forogni, hogy ha az életem minden egyes pillanatát filmeznék, mennyire király mozi lenne belőle. Mert olyan okosak. Olyan inspirálóak. Olyan sok kérdés van bennünk, annyi érzelem, fájdalom, boldogság, szerelem, harag. A legszínesebb paletta. Aki azt mondja fiatalnak lenni könnyű, hazudik. Vagy nagyon szerencsés. Mert az érzések, - legyenek azok pozitívak, vagy negatívak - kétszer, háromszor, százszor annyira ütnek szíven ilyenkor. Egy-egy csalódás után azt érzed, ez a világvége, innen már nincs tovább, viszont ha boldog vagy, akkor semmi nem fontos. Akkor nincs külvilág, akkor nincs zh, idegesítő tanár, vagy befizetetlen koli díj, olyankor csak a boldogság van. Ezen érzések hullámvasútján egyensúlyozunk, és nagyon erősen kapaszkodunk, hogy ki ne essünk valamelyik kanyarnál. Hogy ne maradjunk túl sokáig lent, viszont rimánkodunk, hogy a fenti részből minél több legyen. És ezt a hullámvasutat bizony m...

A leválást és az elválást csak egy kis felcserélt igekötő különbözteti meg egymástól. Mégsem fájdalmasabb egyik a másiktól. Leválni valamiről, vagy valakiről lehet, akin rajta vagy. Ténylegesen fizikai értelemben. Éppen ezért ez általában tényleges fizikai fájdalommal jár. Bár, ha jobban belegondolunk, sokszor az elválás is. Elválni lehet szépen, lehet rondán, de soha nem lehet fájdalom nélkül. Olyan ez, mint amikor otthon hagyod az esernyődet, és elkezd szakadni az eső. Rájössz, hogy ez volt életed egyik legrosszabb döntése. De még sincs veled az esernyő, te meg csak bőrig ázol az utadon, és közben azon gondolkozol, hogy megint rosszul döntöttél. Pedig igazán betehetted volna az esernyőt a táskába reggel, pedig még talán eszedbe is jutott, de aztán totálisan elfelejtetted. Belefeledkeztél. Elváltál tőle. Nem a saját döntésed alapján, csak úgy megtörtént. És a vége ugyanaz: bőrig ázol. Bőrig ázni pedig egy elválás után is lehet. Tudjátok vannak azok a mesék, amikben egy felhő ül...