Szeretőm, a slam poetry
Minden egyedülállónak, -mármint itt a szinglikre, nem a különlegesekre gondolok - van valamije, amibe menekülhet. Van akinek ez az édesség, vagy még tágabban az evés. A vég nélküli, korlátlan evés. Van, aki a depresszióba, az ágyába, és a filmekbe menekül, van, aki ivásba, bulizásba folytja a bánatát, és van egy olyan fura típus, aki teljesen más ajzószert választ magának: a slam poetryt.
Miután ugyanis megjártam a létrán ezeket a fokokat (1. evés, 2. depresszió, 3. ágynak esés, 4. féktelen bulizás) rá kellett jönnöm, hogy ez is kevés, és ettől igazából több kell. Ekkor jöttem rá, hogy éppen itt az ideje belevetnem magam a slam írásba, mert mi más tehetne jobbat a léleknek, ha nem a kiírás.
Így hát elkezdtem kiírni. Kiírtam a semmilyen kapcsolatomat, kiírtam mit jelent az, amikor nem te kellessz, de írtam már a jóanyámról , a szülővárosomról, és a változás fontosságáról.
Most viszont valami teljesen másba vágtam a fejszémet. Snitt témában színpadra állok egy slam elődöntőben. A szöveg a már tőlem megszokott, kicsit melankolikus, kicsit vicces, kicsit személyes, kicsit semmilyen, és kicsit minden. Az értékelése teljesen rátok van bízva!
Ugyanis március 7-én 19:00-kor az Apolló Moziban csap össze a keleti régió slammer bandája. Az eseményt ezen a linken találod:
Ha bármikor is értékelhetőnek találtad bármely írásom, ha szívesen meghallgatnál élőben, vagy ha szeretnéd látni, milyen undorítóan eszem a popcornt, akkor ott a helyed! Gyere el, és szurkolj be engem a döntőbe!
Mert tudod: ennek az egyedülállónak ez maradt szeretőként. A szerető, a slam poetry....

Slam elődöntő

K.
A kép magánarchívumból való.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon
Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán
Megjegyzések
Megjegyzés küldése