Az elmúlt 3 hét
Belülről hetek óta feszít valami. Hosszas hallgatás után újra megszólalok. Vagyis, hogy írok. Nincs téma, nincs indok, csak érzem, hogy írnom kell. Bármit. Egy verset, egy pár sort, egy regényt, egy forgatókönyvet. Szavakat akarok egymás után pakolni!
Az életünk nem egyszerű. Folyamatos változások sorozata. Történik jó, történik rossz, és van az egyszerű változás.
Szakítottam. 3 hete már, hogy azt mondtam: Viszlát! Nem volt könnyű, és nem volt vidám, de léptem. Ez egy változás.
Megyek előre azóta egyik munkát halmozom a másikra, annyit vállalok, hogy már majd' beleszakadok, de valahogy a végére mégis megoldom. Hiszen talpraesett vagyok. Így neveltek.
Videók, rendezvények, baráti események, bulik egymást követték az elmúlt 3 hétben.
Nem mondom, hogy nem rossz. A megszokottból kitörni, a csigaházból kibújni. Fúj. Mindig utáltam. Utáltam egy hosszú betegség után visszamenni az suliba, utáltam egy szünet után visszajönni Debrecenbe. De az élet nem kívánságműsor. És újra és újra rá kell jönnöm arra, hogy ezek a folytonos ördögi körök értem vannak. És igenis ki tudok törni belőle. Így nevelkedtem. Mindig van tovább.
Kudarcok tömkelege esik meg velünk nap, mint nap. És mit teszünk? Feladjuk? Miért tennénk? Hiszen pallérozottak vagyunk. Van vértünk.
Az egyik a családunk. Na ez sem egyszerű téma nálam. Elvált szülők gyermekének lenni, nem a világ legkirályabb dolga. De nap, mint nap hálát adok azért, hogy egészségesek, és jól megvannak, úgy, ahogy vannak. És azért is, hogy bármilyen bajomban számíthatok rájuk. Büszke vagyok rájuk, még akkor is, ha csak egy hónapban egyszer látom őket.
A másik legnagyobb vigaszom a Jó Isten. Az elmúlt 3 hétben számtalan csatát vívtam miatta. Nem hittérítő vagyok, csak egy egyszerű hívő. Hiszek abban, hogy minden okkal történik, és hogy az Ő kezében is toll van. Csak kicsit más, mint az enyém. Nem egy díszes töltőtoll, hanem az élet tolla. Azzal írogat történeteket, amik aztán az életünk történetévé válik.
És nem utolsó sorban ott vannak a barátaink. Én nagyon sokat köszönhetek nekik az elmúlt 3 hétben. Még azoknak is, akik megmutatták, hogy igazából nem is azok, akiknek én láttam őket. Azoknak a barátaimnak is hálás vagyok, akik már nem a barátaim. Mert mellettük rájöhettem arra, hogy vagyok annyira gyarló, hogy se perc alatt közel engedjek valakit magamhoz.
Ez az én legnagyobb hibám. Az érzékenységem. Amit nem mutatok meg, mert ha a helyzet úgy adja, kieresztem a kis tüskéimet, mint egy sündisznó és olyankor szúrok.
De az biztos, hogy az elmúlt 3 hét megtanított valamire. MINDIG VAN TOVÁBB. És soha nem építhetsz egy emberre. Szeresd, add neki magad egészen, de mindig legyél mellette TE. Legyen időd magadra. Tűzz ki magadnak célokat, amiket érj is el. Ne próbáld! Tedd! A próbálkozás kevés.
A legfontosabb mégis az, hogy soha ne add fel, és mindig élj! Hiszen ezért kaptad ezt az életszagú valamit!
Szeretettel ölel mindenkit:
Az életünk nem egyszerű. Folyamatos változások sorozata. Történik jó, történik rossz, és van az egyszerű változás.
Szakítottam. 3 hete már, hogy azt mondtam: Viszlát! Nem volt könnyű, és nem volt vidám, de léptem. Ez egy változás.
Megyek előre azóta egyik munkát halmozom a másikra, annyit vállalok, hogy már majd' beleszakadok, de valahogy a végére mégis megoldom. Hiszen talpraesett vagyok. Így neveltek.
Videók, rendezvények, baráti események, bulik egymást követték az elmúlt 3 hétben.
Nem mondom, hogy nem rossz. A megszokottból kitörni, a csigaházból kibújni. Fúj. Mindig utáltam. Utáltam egy hosszú betegség után visszamenni az suliba, utáltam egy szünet után visszajönni Debrecenbe. De az élet nem kívánságműsor. És újra és újra rá kell jönnöm arra, hogy ezek a folytonos ördögi körök értem vannak. És igenis ki tudok törni belőle. Így nevelkedtem. Mindig van tovább.
Kudarcok tömkelege esik meg velünk nap, mint nap. És mit teszünk? Feladjuk? Miért tennénk? Hiszen pallérozottak vagyunk. Van vértünk.
Az egyik a családunk. Na ez sem egyszerű téma nálam. Elvált szülők gyermekének lenni, nem a világ legkirályabb dolga. De nap, mint nap hálát adok azért, hogy egészségesek, és jól megvannak, úgy, ahogy vannak. És azért is, hogy bármilyen bajomban számíthatok rájuk. Büszke vagyok rájuk, még akkor is, ha csak egy hónapban egyszer látom őket.
A másik legnagyobb vigaszom a Jó Isten. Az elmúlt 3 hétben számtalan csatát vívtam miatta. Nem hittérítő vagyok, csak egy egyszerű hívő. Hiszek abban, hogy minden okkal történik, és hogy az Ő kezében is toll van. Csak kicsit más, mint az enyém. Nem egy díszes töltőtoll, hanem az élet tolla. Azzal írogat történeteket, amik aztán az életünk történetévé válik.
És nem utolsó sorban ott vannak a barátaink. Én nagyon sokat köszönhetek nekik az elmúlt 3 hétben. Még azoknak is, akik megmutatták, hogy igazából nem is azok, akiknek én láttam őket. Azoknak a barátaimnak is hálás vagyok, akik már nem a barátaim. Mert mellettük rájöhettem arra, hogy vagyok annyira gyarló, hogy se perc alatt közel engedjek valakit magamhoz.
Ez az én legnagyobb hibám. Az érzékenységem. Amit nem mutatok meg, mert ha a helyzet úgy adja, kieresztem a kis tüskéimet, mint egy sündisznó és olyankor szúrok.
De az biztos, hogy az elmúlt 3 hét megtanított valamire. MINDIG VAN TOVÁBB. És soha nem építhetsz egy emberre. Szeresd, add neki magad egészen, de mindig legyél mellette TE. Legyen időd magadra. Tűzz ki magadnak célokat, amiket érj is el. Ne próbáld! Tedd! A próbálkozás kevés.
A legfontosabb mégis az, hogy soha ne add fel, és mindig élj! Hiszen ezért kaptad ezt az életszagú valamit!
Szeretettel ölel mindenkit:
Kosztercsi
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇
Instagramon pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇
Kép forrása: freepik.com
Megjegyzések
Megjegyzés küldése