Kosztercsi írásai

Hála Istennek nem vagyunk egyformák. Vannak hasonló jegyeink, arcvonás, vagy mentalitás, de senkiből nincs kettő. Még akkor sem, ha mindenkinek van egy félelmetesen hasonlító alteregója! Én mindig is hirtelen haragú voltam, nagyszájú, és céltudatos. Ahogy anyukám vagy nagymamám. És humán beállítottságú, mint apukám. Soha nem volt gondom azzal, hogy leszólítsak valakit, hogy beszédbe elegyedjek egy idegennel, vagy hogy bármilyen szituációból kihúzzam magam. De nem mindenki ilyen. Tegnap PASO koncerten jártunk, és láttam egy nőt. A tipikus kreatív. Nem tudom ezt nektek tökéletesen elmagyarázni, de mindannyian ismerünk egyet, aki mindig máshogy öltözik, mint a tömeg, aki egy ceruzával is össze tudja fogni a haját, akinek általában kézzel készített táskája van. Akár én is lehetnék. Na mindegy. A nő körül -feltehetően- a munkatársai álltak, csupa férfi. Dülöngélt a zenére egy darabig, lépkedett jobbra-balra (mondanám, hogy táncolt, de ez nem nevezhető annak). Majd az egyik számra látvány

Magába kerített egy érzés. Karácsony. Vészesen közeledik, hiszen tegnap már a piros ruhás nagy szakállú teletömte a csizmácskákat. Már csak egy pár nap. A TV-k elkezdték játszani a karácsonyi akciókról szóló reklámokat, a rádióban felcsendülnek a már amúgy is agyonhallgatott zenék (amit titkon mindannyian imádunk!). Ez a kedvenc ünnepem. Mindig van benne valami szép. Arra az egy estére minden a helyére áll. Elmúlik a fájdalom, abbamarad a veszekedés, béke és csend honol mindenhol. Bejgli illat, szaloncukor íz, a család szeretete, a ház melege. Ezek már nagyon hiányoznak nekem. A mindennapi rohanásban néha egy percre- a buszon, a zuhany alatt, vagy elalvás előtt- eszembe jut, hogy jön az a nap, amikor megállhatok. Amikor pihenhetek. Amikor nem kell számlák, vizsgák vagy jegyek miatt aggódnom, amikor csak én leszek és a szeretteim. Fantasztikus érzés. Viszont mindig elszomorodom, amikor rájövök arra, hogy sok ember nem éri be ennyivel. Nem a szeretetet ünneplik, hanem több e

Tegnap meghalt Paul Walker, a Halálos iramban filmek egyik főszereplője. Mindannyian láttuk a fészbukon a képeket, a videókat, vagy csak egyszerű sajtóközleményeket. Senki nincs, akinek újdonságot jelentene a hír. Még a 48 éves apukám is tudta, aki soha nem látta a sorozat egyik részét sem. Talán emiatt, talán csak őrültségből, de tegnap, amikor autóval tartottunk hazafelé annyi trükköt, csavart vakmerőséget láttunk az autópályán, hogy már nem tudtam számolni. Majdnem életünket vesztettük mi is. Sőt. A halottak napjai utazásunk majdhogynem szó szerint gyászos lett. Egy hónapon belül autóban kb. négyszer-ötször haltam meg MAJDNEM. És én gyűlölöm, a 'mi lenne ha'  kezdetű mondatokat, de tényleg... A Brian-t alakító Paul Walker az egyik filmben a következőt mondja: "Ha egy napon majd megöl a sebesség, ne sírj értem, mert boldogan menten el." Ilyenkor eszembe jut, hogy engem nem hagynak elmenni. Valami dolgom van még a Földön, ha ennyire vigyáznak rám. De vajon mi

Tegnap kicsit eleresztettük magunkat. Nyakunkba vettük a nagy Debrecent, és egy mini kocsmatúrába kezdtünk. Az egyik helyen éppen a mosdóban mostam kezet, amikor 3 lány sipítós beszélgetése csapta meg igény érzékeny fülemet. Arról volt szó, hogy a csaj nem tudja eldönteni szakítson-e, és a két okostojás barátnője próbált segíteni ebben. Ez a hónap szörnyű. Két kezemen nem tudom megszámolni hány szerelem eltörését láttuk novemberben. Többek között ugye ott volt a sajátom. És a legutóbbi posztom után, rengeteg megkeresés érkezett mind személyesen, mind levélben, hogy hogy csináltam? Hogy volt erőm? Mi volt a technikám? Sokat rágódtam rajta, hiszen nem nagyon beszéltem erről. És tegnap is nagyon viszketett a csőröm, hogy beleszóljak a beszélgetésbe, és rendbe tegyem a két tanácsosztogatót, hogy hülyeséget beszélnek, akkor viszont eszembe jutott, hogy mit olvastam a héten. Biztos mindannyian ismeritek a 'Bien.hu' végtelenül idegesítő napi posztolgatásait. Én szerencsére nem este

Belülről hetek óta feszít valami. Hosszas hallgatás után újra megszólalok. Vagyis, hogy írok. Nincs téma, nincs indok, csak érzem, hogy írnom kell. Bármit. Egy verset, egy pár sort, egy regényt, egy forgatókönyvet. Szavakat akarok egymás után pakolni! Az életünk nem egyszerű. Folyamatos változások sorozata. Történik jó, történik rossz, és van az egyszerű változás. Szakítottam. 3 hete már, hogy azt mondtam: Viszlát! Nem volt könnyű, és nem volt vidám, de léptem. Ez egy változás. Megyek előre azóta egyik munkát halmozom a másikra, annyit vállalok, hogy már majd' beleszakadok, de valahogy a végére mégis megoldom. Hiszen talpraesett vagyok. Így neveltek. Videók, rendezvények, baráti események, bulik egymást követték az elmúlt 3 hétben. Nem mondom, hogy nem rossz. A megszokottból kitörni, a csigaházból kibújni. Fúj. Mindig utáltam. Utáltam egy hosszú betegség után visszamenni az suliba, utáltam egy szünet után visszajönni Debrecenbe. De az élet nem kívánságműsor. És újra és újra rá

  Levelem írom hozzád, üzenetrögzítő Az érzés, mely benne, van, szinte őrjítő! Belegondolni, hogy vége lehet talán Hogy mi romlott el számomra talány. Egyik hangos szó követi a másikat, a szemedből, mi rám néz eltűnt az áhítat. Én mégis rámondom, üzenek neked, Szívem mindig szeretni fog téged. Olyan nehéz, egymástól távol, Pedig szinte biztos, hogy a szívünk egymásért lángol. Mégis értetlen vagyok, állok egymagam Lelkemben mély fájdalom van. Üzenetrögzítőre mondom hát: szeretlek! Ennyit hagyok végül itt neked. Kosztercsi Amúgy követsz már  Facebookon ? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇 Instagramon  pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇 Kép forrása:  freepik.com

  Az éjszakában járva oly’ soká merengtem Mi tehetné jobbá’ sanyarú életem? A választ megkaptam: fényes volt, csodás Csillag alakban jött a látomás. A csillag így szólt: „Miért lógatod fejed költő? A boldogsághoz nem elég egy emberöltő?” Holdas könnyeim potyogtak a szememből Hiányom sírtam rózsás szeretőmről. A csillag nevetett, s csilingelve szólott „Ne mondd már lány, hogy ez a legnagyobb gondod.” Kettőt-hármat csettintett a fényesség S azzal szívemet töltötte melegség. Hiszed vagy sem nagy fényesség támadt S egy dalia díszítette kopár pusztámat. Dalia mentéjén rózsás hímzés látszott A két szemében egy-egy csillag játszott. Rám kacagott, s csilingelt szájának szólása „Legyél te szívemnek legszebb rózsaszála! Ugorj paripámra, viszlek az országomba Egyenesen a csillagok messzi hazájába!” Ugrottam én, nem is kellett mondani Oly’ jó volt a lovagot ölelni Vágattunk fel s egyre magasabbra Tényleg egészen a messzi csi

 Hé, te ott! Az orrom közepén! Meg az államon. És a szemem alatt. Aj, kevés lenne a papír, hogy mindannyiótokat megszólítsalak.  Titeket, kicsi pöttyök, hol utállak, hol szeretlek, de az biztos, hogy figyelmen kívül hagyni nem tudlak. Mindenhol ott vagytok, követtek napjaimon át, és nem szóltok, nem is jeleztek. Egyre csak nőttök, és szaporodtok, mire egy napon majd csak arra ébredek, hogy az egész arcom egy nagy pötty. Egy nagy SZEPLŐ.  Kicsi korom óta szeplős vagyok. Akkoriban nagyon zavart, ezért Nagyikám sokszor hangoztatta: "Minél szeplősebb, annál tetszősebb!"  "Megdőlt az elméleted Nagyi!"- mentem haza a suliba évről évre, mert rájöttem, hogy így pulykatojás képűen senkinek nem kellek. Aztán, ahogy telt- múlt az idő-mit ád Isten?!- Nagyikának igaza lett. Szerették a szeplőimet, ezek miatt szerettek, és ezen történések miatt én is megszerettem őket. Mármint a kis pöttyeimet.   Mára már ott tartunk, hogy sokszor nem tudom mi szeplő és mi anyajegy, hogy holna

Az ellentétek vonzzák egymást, megmondta az öreg Tudjuk ezt mi igen jól, igazolta az élet. Egyik szabadságot akar, másik házasságot Ez gyújtja fel mindkettőben egyszerre a lángot Élvezik, hogy egyik fehér, a másik meg fekete Hogy az egyiknek lapos, másnak kerek a feneke Az érme jobbja te vagy, a balja pedig én Az életünk egy libikóka ott ülünk  a tetején Ha leesnék, te elkapnál, s ez fordítva is igaz Ellentétem, szeretlek! Légy enyém te pimasz! Kosztercsi Amúgy követsz már  Facebookon ? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇 Instagramon  pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇 Kép forrása:  freepik.com

  Elég "eleven" gyerek voltam. Ezt én onnan eredeztetem, hogy állítólag fiúnak készültem. Voltak "bajbijaim", de én inkább a fáramászós, sározós kislány voltam. Biciklizni egész gyorsan megtanultam, de rengeteget borultam. A testem dugig van sebbel és hegekkel. Bár mára inkább kék-zöld vagyok (amit nem értek, hogy szerzek...).   A lényeg az, hogy kicsi gyerekként testi sebeink vannak, aztán ezek helyét szépen lassan átveszik a lelki sebek.: az elvesztett szeretett ember, a szörnyű szakítás, a szemét főnök... Ilyenek mindig vannak. Sőt, megmerem kockáztatni, hogy kell, hogy legyenek. Azt mondják, amikor az ember beteg, jó ha lázas, mert az azt jelenti, hogy reagál a szervezete. A fájdalom is a barátunk, akkor a lelki sérelmek miért nem?   Pedig ugye saját hibáiból tanul leginkább az okos ember! Egy kedves barátom azt mondta tegnap, hogy nincs olyan, hogy rossz dolog történik veled, csak van egy újabb sztorid (mindezt úgy, hogy karomnyi lyuk volt a nadrágján- a fene

            Elgondolkodtunk már valaha azon, hogy milyen is egy jó magyar? Hogy mit is jelent magyarnak lenni? És ha ezt már tudjuk, akkor mi jó magyarok vagyunk-e?             15 éve minden nyáron, egy csodának vagyok részese. Tuzséron kerül megrendezésre a Hagyományápoló és Kézműves Tábor, ahova a Nagymagyarország magyar fiataljai vannak meghívva. 2 héten keresztül tőlük tanuljuk, hogy mit is jelent magyarnak lenni. Ezen a felbuzduláson az egyik meghívott község, a szlovákiai Csicser idén külön tábort indított. Engem ért a megtiszteltetés, hogy 3 gyereket vihettem egy olyan faluba, ahol tényleg mindenki magyar. Első ránézésre olyan volt, mintha átugrottam volna nagyihoz (Ökörítőfülpösre). Az emberek kedvesek, szívesen beszélgetnek, és ráadásul magyarul. Az út alatt fel sem tűnt, hogy már egy másik országban vagyunk. Ha csak abból nem, hogy nem a megszokott szabolcsi levegőt szívjuk. A gyerekek nagyon nagy örömmel találkoztak a régi ismerősökkel, és szívesen ismerkedtek az újonnan