Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2017

2017

Kép
Ha ezt az évet az életemből kiadnák egy filmen, remek ajánlást írnék hozzá, ami valahogy így hangzana :

"Azoknak, akik szakítottak, és azoknak, akikkel szakítottak. Azoknak, akik valaki miatt megutáltak egy autómárkát, és azoknak, akik megrettennek, ha valahol olyan kocsit látnak. Azoknak, akik beszélnek magukban az utcán, és azoknak, akik kinevetik azokat, akik beszélnek magukban. Azoknak, akik félnek éjszaka a szembe jövőktől, és azok, akik az éjszakai szembejövők. Azoknak, akik leszoktak, és azoknak is, akik még mindig cigiznek. És azoknak is, akik újra visszaszoktak, majd megint leszoktak.
Azoknak, akik imádják a karácsony fényeit, és azoknak, akik mögött egy csomó rossz karácsony van. Azoknak, akik mernek imádkozni, és azoknak, akik meghallgatják a hétköznapi imákat. Azoknak, akik mernek változtatni, és azoknak is, akik minden változástól megijednek. Azoknak, akik elveszítettek valakit, és azoknak is, akiknek eszükbe sem jut, hogy ez valaha megtörtént. Azoknak, akiket elhagy…

Alkotni nehéz

Kép
Miközben pörgetem a Facebookot, és azon agyalok, hgy írnom kellene, elém ugrik egy kép, amin egy volt évfolyamtársam van. Nem is hasonlít arra a lányra, aki akkor volt, mikor még ismertem. Most egy mindig tökéletes sminkkel és frizurával megjelenő, szilikon mellű szépség, addig pedig egy komplexusokkal küzdő, és verekedésekről híres kis csitri volt.

Amióta beindult csodálatos modell karrierje, minden nap kipakol magáról egy iszonyat beállított, lélegzetelállító képet, vagy épp egy fehérneműs, készülődös, fotózásra váró, barátnős "werket". Ameddig bámulom a róla készült képet arra gondolok, hogy ő is minden nap posztol, akár csak én. Ő is mindennap kiad egy terméket magáról, tájékoztatja a "közönségét", hogy éppen hogy halad az életével, hogy épp mi van vele, vagy hogy mit is érez.

Akkor ő is alkot? - merül fel bennem a kérdés, és ahogy összehasonlítom, az ő interakcióit, az enyémekkel, vagy az ő "lájkszámait" az enyémekkel kissé elkeseredem. Ő sokkal jobb…

Gyermekkor, kicsit másképp

Kép
Ha láttad a mai Kosztercsi képet, érted a téma választást. Mert vannak témák, amikről igenis beszélnünk kell!

Még akkor is, ha mi magunk 24 évesek vagyunk, és még közel s távol sehol a gyermekvállalás ötlete. Attól függetlenül igenis lehet véleményem, a mai gyerekekről. (és a szüleikről is.)

"Amikor én még kislány voltam", akkor a szülő volt az úr. Akkor szófogadóak voltunk, mert megtanultuk azt, hogy ha kicsit hangosabban is mondja, jót akar, és nem rosszat. Hogy a büntetés arra szolgál, hogy megtanuljuk, ilyet nem szabad csinálni. Mostanában, hogy rengeteget jövök - megyek a munkám miatt, és hogy aránylag sokat vagyok gyerekek között, hihetetlenül el tudok képedni. Több okból.
Először is egyszerűen hihetetlen, hogy a kiscsikók minden elektronikai eszközt jobban tudnak kezelni, mint én, 24 évesen. (az egy másik dolog, hogy mennyi időt töltenek ezek társaságában vajon, ha ennyire profik benne. )

A második, hogy hogyan beszélnek. Hogy kitől tanulják az undorító szavakat, és h…

A Hűségről

Kép
A hűségesség fogalmán azért nem agyaltam eddig, mert igazából nem kellett gondolkodnom a helyzeten. Igaz, hogy engem egyszer meg csaltak már, de én még soha nem léptem félre.
Mostanában viszont az ismerősi körömben elburjánzott a paraznaság. Emberek normálisnak tartják azt, hogy olyanokkal kezdjenek ki, akik kapcsolatban élnek.

Most az összes feminista énem háttérbe szorul, és merész kijelentést teszek: A megcsalás kicsit jobban a nő hibája.
 Ha ő él kapcsolatban, akkor ő fogja cipelni a lelkiismeret furdalás súlyát. Ha viszont ő tölti be a gaz csábító szerepét, akkor igenis neki kellene kétszer meg háromszor is végig gondolnia azt, hogy mit okoz a másik nőnek. Majd' mindannyian átéltük már, amikor közlik : Nem mi kellünk.
Akkor hogy van merszük, és bőr a képükön ahhoz, hogy, ezt megtegyék.

Szeretném jelezni, hogy, ez nem jelenti az, hogy a csaló férfiakra nem vonatkozik ez ugyanúgy, de hát tudjuk, hogy őket könnyen, rá lehet venni a csábításra.  Gondoljunk csak a a Paradicsomra. …

Első benyomásra...

Kép
Ha valakinek először mutatnak be, az általában egy stressz-helyzet. Főleg, hogyha annak, aki bemutat, fontos a bemutatott véleménye. Hogyan viselkedjünk , mit mondjunk, nem egyszerű a helyzet...

Az az igazság, hogy általában ilyenkor olyan mértékben zavarba jövünk, hogy össze-vissza beszélünk, esetleg elkezdünk lejárató dolgokat mondani a másikról.
A minap volt bent nálunk az irodában egy pár, akiknek csak a női tagját ismertük. A fiúval én akkor találkoztam először. Nem volt szimpatikus. És nem csak azért, mert össze-vissza beszélt, leszólta az irodát, és hülye tanácsokat adott a munkánkhoz, de még a lányról is úgy beszélt, mintha csak egy spanja lenne, és úgy tudna bevágódni nálunk, ha őt savazza.

Nem róható meg ezért, mert ez egy elég gyakori folyamat. Mi gyarló emberek azt hisszük, azzal, hogy lejáratjuk azt, akit a "falka már befogadott", azzal minket is bevesznek közéjük. Ha megnevetettjük a csapat többi tagját, akkor az majd könnyebben befogad.

Ez különben nem butaság…

Szédítés felsőfokon

Kép
Valahogy bennünk nőkben van egy hormon, ami ha kell, ha nem alapon a rossz fiúk felé sodor minket. Nem tudom, hogy pontosan mi az oka ennek, talán az adrenalin löket, talán az, hogy sokkal kalandosabb, mint egy kedves, kiszámítható fiú mellett lenni, de egy biztos, imádjuk ezt.

Én visszaeső rossz fiú gyűjtő vagyok. Egy cinkos mosoly, vagy egy kisebb csíny elég ahhoz, hogy visszafordíthatatlanul beleessek az illetőbe. Igazából másodpercek töredéke alatt történik. Észre sem veszem, de már a szívemet is elrabolta. És elhiszem, hogy az, hogy nem hív vissza, vagy hogy nem ír az imidzs része, és igazából ő is hasonlóan érez irántam - na persze...

Volt egy fiú, aki viccesen mindig azt mondta nekem: "Egyszer elviszlek arra a rablásra!". Nagyon imponált, tényleg. Igazából nem is értettem, hogy az csigáz jobban, amit mond, vagy ahogy mondja! De aztán amikor egyszer olvastam a nevét a bűnügyi híreknél, azért kicsit megijedtem. Mi az a határ, ameddig elmegyünk egy rossz fiúért? Meddig v…

a csodavárás időszaka

Kép
A Karácsony a kedvenc ünnepem. Ezt talán minden decemberben megírom valamilyen úton- módon. Mert ez tényleg ennyire fontos nekem. Azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy igenis lehet a Karácsony a megállás ideje. A megállásé, amikor egymásra figyelünk, amikor társasjátékozunk, amikor végig hallgatjuk a másikat, a szemébe és nem a telefonunkra nézve.

Nekem ez az adventi időszak (sőt igazából december egytől 26-ig) az a csodavárás időszaka. És ez, ahogy egyre idősödöm ahelyett, hogy apadna egyre csak erősödik. Most jutottam el odáig, hogy most már tényleg olyan ajándékot tudok venni a szeretteimnek, amit megérdemelnek, és amit nem csak béna vigyorral vesznek át, hanem tényleg örülnek neki. 
Nem bánom, ha az emberek hülyén néznek rám, miközben én vigyorogva megyek az utcán, mert az én fülemben Michael Bublé énekel. És igenis mosolyogni fogok, és közben azon agyalni, mivel tudnám még szebbé tenni ezt az időszakot. Ezt a csodás várakozást, ami 24 év után először ilyen. Meghitt, kiegyensúlyoz…

Megállni, felnézni

Kép
Van egy film, az a címe, Utolsó Vakáció. Queen Latifa játszik benne. Az sztori, hogy egész életében kuporgatja a pénzét, majd egyszer csak kiderül, hogy meg fog halni. Akkor kiveszi az összes pénzét a bankból, és neki lát élni az álmát. Így jut el Karlovy Varyba is, a Pupp Hotelbe. Megérkezve hosszan bámulja a mennyezetet, és megkérdezi a Recepciós kisasszonyt: "Nem ríkatja meg ez a mennyezet?". A lány azt feleli, még soha nem tűnt fel neki...

Mert ilyen gyarlók vagyunk mi, emberek. Azt hisszük, örökké élünk. Nem szánunk időt a kis dolgokra, Pató Pál módjára legyintünk mindenre: "Ejj, ráérünk arra még!"

DE NEM ÉRÜNK RÁ!

Nem tudjuk, mikor jön a vég... Lassítsunk. Álljunk meg, és nézzünk fel. Mi van fölöttünk? Láttuk valaha? Ha igen, feltűnt, hogy így néz ki? Na, ugye!

Hagyjunk időt a kis dolgokra! Ha máskor nem, ilyenkor az adventi időszakban figyeljünk oda erre nagyon. Megállni, és felnézni!


K.



A kép magánarchívumból való.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints …

alibibarátságról

Kép
Az alibibarátság, olyan, mint a krém, a fürdődben, amit még soha nem bontottál ki, de tök márkás, és amúgy tök jót tenne a bőrödnek. Egy kirakat.

Ez általában a következőképpen néz ki:

Kosztercsi: Szia drágám, ezer éve! Összefutunk valamikor?
Alibibarát: Persze! Valamikor összefuthatnánk! Majd szólok!


És nem szól. És eltelik egy csomó idő, aztán rápróbálsz még egyszer, hátha!

K.: Hallo! Na nem beszéltünk meg végül semmit. Jövő héten esetleg jó lenne neked?
A.: Jövőhéten nem, de utána igen. Írok majd, jó?

De nem ír. És igazából mindketten jól megnyugszotok, és lecsendesítitek a lelketeket, hogy minden rendben van, hiszen megbeszéltétek, hogy valamikor majd találkoztok, csak éppen azt nem, hogy mikor. És szépen lassan így sodor el mindkettőtöket az éle. ÍÉs amikor már eltelik 3-4-5 év, és észbe kapsz egy Facebook képet látva, rájössz, hogy még mindig nem írt.
És újra megpróbálkozol, újra lezajlik köztetek a beszélgetés, amiben valamelyikőtök keresi a másikat, a másik meg azt mondja, hogy pe…

5 év után

Kép
5 éve, hogy ideköltöztettem a blogomat. A szülinapoknál - mint azt már egyszer kifejtettem - én mindig számot vetek. Nekiülök, veszek egy füzetet, és leírom, hogy miért vagyok hálás. Ezt a listát fogjátok elolvasni, cenzúra nélkül. Annyi a különbség, hogy nincsenek benne a lehúzgálások.

1. 337 bejegyzést csináltam.
2. 3 olyan írás van, ami valószínűleg örök életre ott is marad, ahol van. Piszkozatban. (Tudjátok ez a tipik íróasztal fiókos eset.)
3. 1054 kedvelő
4. 101.255 kattintás
5. Számtalan Facebook poszt
6. 11 #kosztvers az Instagramon
7. Számtalan gondolat, ami a hangrögzítőn vár megírásra
8. És nem utolsó sorban, Ti kedveseim!

Mert minden egyes alkalommal, amikor leülök a gép elé, hogy írjak, arra gondolok, vajon Ti mit gondoltok? Nektek tetszene-e? Mert az írás, egy exhibicionista műfaj. Itt minden a magamutogatásról szól, arról, hogy megmutatom mi van Bennem, Ti pedig eldöntitek, hogy tetszik, vagy nem, hogy érdemesnek találtok-e a következő elolvasására is. Szóval hálás vagy…

Hogy választunk példaképet? 5 pontos lista

Kép
A példakép az értelmező szótár szerint egy "mintául választott személy, akiben a példaképválasztó különösen értékes, számára vonzó tulajdonságokat érez meg vagy ismer fel."
Az, hogy miképpen választunk példaképet, viszont rendkívül sokszínű, sőt véleményem szerint folyamatosan változó is.

      A közvetlen környezetemben élőket megkérdezve (9 ember) arra jutottam, hogy legtöbbünknek nincsen példaképe. Néhányan egy-egy már nem élő szerettüket mondták, a bohócabbja önmagát, de konkrét személyt egyikőjük sem nevezett meg.

      De mi alapján választunk magunknak példaképet? Mit értékelünk, ha úgy döntünk, hogy felnézünk valakire?

1. Ha ugyanazon a területen dolgozik, mint Mi Sokan választanak maguknak példaképet az alapján, hogy miben dolgoznak. Én például nyilván felnézek D.Tóth Krisztára, Jakupcsek Gabriellára, akik a szakmánk nagy női. A nagyság lehet talán itt a kulcs, az, hogy valaki már eljutott valameddig, amiről te bizony még csak álmodozol...



2. Ha olyan szép, a…

Rossz ötlet...

Kép
Ha jobban belegondolok, már akkor is rossz ötletnek tűnt. Már akkor is martam magam rajta, vagyis rajtad, hogy most szabad, nem szabad, de jött egy impulzus, egy hatalmas ösztöni erő, és azt mondta, gyerünk, érzelmekkel elő.
De valószínűleg egyoldalú marad ez az egész, tudtam, hogy úgyis lelépsz, hogy sosem voltál itt, de elhagysz, hogy sosem voltál enyém, de szakítasz. Ezek szerint, így volt megírva odafent. Egyetlen hét, melybe beleborzong a lét, de ennyi volt. Se több, se kevesebb. Ez életem második legrövidebb kapcsolata. Az első az, amikor Géczi Jancsival jártam negyedikben egy napot. Másnap dobott Csontó Kittiért.
Mert már akkoriban is mindig volt jobb, és hiába reméltem, hogy hopp, a végére mégis kopp. De akkora erővel csapódtam a földbe, hogy azóta elnémultam, csak ülök a csöndbe, és töröm a fejem, hogy mi a fene történt, hogy minek szabott egy hülye törvényt. Hogy a makacssága vezetett oda, ahol jelenleg vagyunk, a semmi szélén...
És igazából csak azért nem esek le, mert maga…

Egy gondolat, ami nem bánt engemet: a nagy párna mustra

Kép
Mi clinomániások, - tudjátok azok, akik olthatatlan vágyat éreznek aziránt, hogy egész nap, csak úgy céltalanul, az ágyban fetrengjenek. - (Ez igenis egy betegség, és nem, nem lustaság. ) Szóval, mi clinomániások I-M-Á-D-U-N-K az ágyban lenni. És nyilván ahhoz, hogy egész nap ágyban legyünk, hihetetlen kényelemre van szükségünk. A hihetetlen kényelmet pedig mi más adhatná meg nekünk, mint a párna. Így egyáltalán nem mindegy milyen méretű, alakú, illatú, anyagú.
És mivel nem mindegy, így mi ágykórosok egy csomó féle-fajta párnát felhalmozunk. Lássuk a legnépszerűbbeket:



I.:Az óriás
Minden clinomániásnak van egy hatalmas párnája, amin igazából ő maga is elfér magzat pózban összehúzódva. Ez azért nagyon fontos, mert remek ölelő alapanyag! (emlékeztek, arra az Így jártam anyátokkal részre, amikor Lilynek hiányzik Marshall? Ráhúzza egy óriásra a pólóját: "Én úgy hívom őt, hogy Marshall pót. Ő meg engem... sehogy mert csak egy párna. ") Mindannyiunknak - főleg nekünk szingli nőkn…

Életem és annak céljai

Kép
Vagy jó három hónapja találtam egy pályázatot, amiben azt volt a feladat, hogy leírd a céljaidat, és az életed. Én vettem a bátorságom, klaviatúrát ragadtam, vettem egy nagy levegőt, és egy szuszra kiadtam magamból ezt:         

             Aki azt mondja nincs életcélja, az vagy léha, vagy hazudik.  Mindannyian el akarunk érni valamit, vagy így, vagy úgy. Minden életkornak van egy olyan célja, ami abban az időben helytálló.
             Mikor kislány voltam színész akartam lenni. Elragadtatva figyeltem minden nyáron a városunkba látogató előadókat a színpadon, és szinte biztos voltam benne, hogy egy napon én is ott fogok állni. Hogy lesznek világot jelentő deszkák, amikre kiállva Latinovits szellemétől átitatva szavalhatok verseket, vagy játszhatok teljes átéléssel egy Júliát.
             Ahogy egyre idősödtem, és a terveimet elmondtam, a felnőtteknek, ők nem annyira értékelték, és szépen lassan letérítettek az utamról. Az útról, amire később rájöttem, nem az enyém - bár még mindig n…

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Kép
Valamelyik este a Mumival TV-ztünk, és a főszereplőnő éppen próbálta elcsábítani a főszereplőt (esküszöm, már meg nem mondom, mi volt a műsor...). Nagyi hangosan elkurjantotta magát:
-Na mi van kisanyám, viszket odalent? 

Ahogy kimondta engem egyszerre fogott el a röhögés, és az irdatlan vakarózás. Vannak ilyen szavak. Amelyeket, ha hallunk, kimondunk, vagy olvasunk, reflexszerűen tennünk kell valamit. Figyeld csak meg:

VISZKET
Ugye, hogy akaratlanul oda nyúltál valamidhez? Ugye, hogy elkezdted kapargatni magadat?

Azért, mert ez egy ilyen folyamat. Mintha elkezdenék beszélni a fejtetűről, és te önkéntlenül a fejedhez kapnál .
(Piszok rossz, amúgy írni ezt a cikket, megállás nélkül vakaródzom!)
De mi is a viszketés? Nyilván itt most nem arról akarok beszélni, amikor már a bőr darabkák potyognak belőled a kaparászás eredményeként. Hanem arról, hogy mennyi mindent kötünk ehhez a mozdulathoz. Állítólag azért kötik a folyamatot annyi babonához, mert váratlanul jelentkezik, akár csak a (bal)s…

Az el nem múló szerelmek margójára

Kép
Egyszerűen vannak szerelmek, amik nem múlnak el. Örökké a részeink maradnak. Általában ezek azok a soha be nem teljesültek, amik napok, hónapok, sőt évek után is felteszik bennünk a kérdést: Mi történt?

Valószínűleg szeretett, és én is szerettem őt. Akkor mi történt? Hol csúszott el? Hogy lettünk barátokból szeretők, majd újra barátok. Vagy mi. Mert mondjuk ezt sok mindennek nevezném - szenvedésnek, kellemetlenségnek, cikiségnek - de barátságnak nem. Ahhoz kell a bizalom. Az őszinteség. Na meg nem árt néha beszélgetni.

De mi nem beszélgetünk. Te egy éve kiléptél az életemből, és egy menyasszonnyal jöttél vissza. De ezt sem tőled tudom. Mert mi nem beszélünk. Még a szemkontaktust is olyan precízen kerülted, hogy azt egy kém is megirigyelhetné. Azt mondtad lezártad, de amikor mégis rám néztél, láttam a szemedben, hogy nem így van. De mi nem beszélünk. Így nem mondhatom el, hogy mennyire utáltalak akkor. Hogy mennyire szörnyű volt Téged mással látni. Még akkor is, ha azt szeretném, hogy …

Karácsonyláz

Kép
Mindig is a karácsony volt a kedvenc ünnepem. Kiskoromban annyira vártam, hogy volt, hogy belebetegedtem a stresszbe. Volt egy év, '97, amikor a kis Eszter nem tudott kikelni az ágyból karácsony szent ünnepén. Valami szörnyű kór támadta meg a kis szervezetemet, és képtelen voltam a mozgásra.
 Akkor Édesanyáék gondoltak egyet, és az én szobámba rendezték be a téli csodavilágot. Valószínűleg míg élek, ez lesz a legemlékezetesebb karácsonyom. Mégis úgy érzem, hogy annyira, mint most, még soha nem vártam.

Mert idén eldöntöttük, hogy minden más lesz. Hogy nem lesz kapkodás. Hogy nem lesz veszekedés. Hogy nem megyünk rá erre idegileg, mert ez nem erről szól. Ez arról szól, hogy együtt legyünk, hogy szeressük egymást. És mivel ez az év teljesen más, mint eddigiek, így nagy esély van rá, hogy tényleg sikerülni fog. 
Kicsit átgondoltam. A karácsony arra hivatott, hogy összehozza a családot, nem pedig arra, hogy szétszedje azt. Azt akarja, hogy ilyenkor együtt töltsünk időt, nem azt, hogy r…

Facebook