Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2017

Fogyókúrán innen és túl

Kép
A fogyókúra egy nagyon nehéz dolog. És nem azért, mert olyan hű de megereltető lenne, hanem azért, mert iszonyatos akaraterő kell hozzá. Egy elhatározás, egy döntés, hogy na aztán mától! (Mert ugye a holnap az általában nem működik...)

Számtalan fogyókúrát kezdtem el, ilyen diétát, olyan új módszert, 90, 120, 200 naposakat, 60/40-et, totál koplalást, gyümölcsnapozást, mindent...
Végtelenszer határoztam már el magam, aztán mindig ugyanaz történt: feladtam. Ráfogtam valami hülyeségre, kifogásokat gyártottam, tereltem.

Aztán jött egy fordulópont, amikor több pólusról egyszerre jött az üzenet: MOST.
Abban a mostban élek jelenleg. Fogyókúra, edzés, odafigyelés, új dolgok.

És lehet, hogy ez is csak egy hónapig fog tartani, de egy biztos: soha semmit nem akartam még annyira, mint most ezt!

K.


A kép magánarchívumból való.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon

Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldal…

3 dolog, amit A kis hercegből tanultam

Kép
Ma 117 éve született Antoine de Saint-Exupéry, A kis herceg szerzője. Ennek apropóján úgy gondoltam leülök, és végig gondolom mi az, amit a kis felfedezőtől tanultam.

I. A fölnőttek hülyék

Azt hiszem, ennek a könyvnek az olvasása közben döntöttem el, hogy soha nem akarok fölnőtt lenni. Mert a fölnőttek hülyék. Olyan nyilvánvaló dolgokat sem vesznek észre, mint az elefántot lenyelt kígyó. Helyette csak egy buta kalapot látnak. S mit ér az élet képzelet, és fantázia nélkül? Nem sokat, ugye?

II. Sosem tudhatod hol találsz barátra!

Ez az a pont, amit talán a legtöbbször tapasztaltam már az életem folyamán. Gyakran én szelídítettem, és olyan is volt, hogy én voltam a róka, de egy biztos: a legkilátástalanabb helyzetben is lehet barátra lelni. Sőt! Olyankor lehet csak igazán!

III. A kaland mértéke, mindig rajtad múlik!

Mert ki más alakíthatna az életeden, ha nem te magad? És ez az élet lényege! Hogy kapsz ugyan egy lehetőséget, de hogy hogyan élsz vele, az csak a te döntésed. Mert a legnagyobb…

Mesi

Kép
Tegnap egy tesztet csináltam a Facebookon -egyszerűen imádom ezeket! - méghozzá arról, hogy mi az a név, ami megváltoztatta az életed. Őszinte leszek, kicsit izgultam, sosem lehet tudni, hogy egy ilyen teszt mit is rejteget. Hosszas bufferelés után a következő kép pörgött ki:


Ki gondolta volna, mi? Először kicsit csalódott voltam, megmondom őszintén, aztán rájöttem, hogy ennél nagyobb igazság még nem is jött ki ilyen teszten.
Sosem fogom elfelejteni, amikor minden pillanatban vártuk a telefont, hogy Apa szóljon, hogy megszületett, egészséges, és hogy milyen nemű a kis testvérem. A szüleim ugyanis nem kérdezték meg, hogy kislányuk, vagy kisfiúk lesz-e. A lényeg az volt, hogy egészséges legyen. 
Cila Mumival ketten maradtunk otthon, és én 7 évesen térden állva imádkoztam, hogy minden rendben legyen. (Kiskoromban kissé szentimentális voltam.) Csörgött a telefon, én rohantam, de csak az osztályfőnök hívott, hogy mi a helyzet. Illedelmesen, de kicsit morcosan, közöltem vele, hogy éppen arr…

ÖregSzem

Kép
Írtam már arról, mit szoktam hazudni arra a kérdésre, hogy "Hogy vagy?". És az az igazság, hogy tényleg sokszor érzem úgy, hogy öregszem. A leginkább akkor, amikor egy egészségügyi szűrést évente kellene végezni, és kiderül, hogy 3 éve voltam utoljára, pedig pontosan emlékszem, hogy mi volt rajtam, milyen volt a város, és min őrlődtem éppen akkor.

Ma szemvizsgálaton voltam Kisvárdán, AZ Optikában. (A kisvárosok esetén gyakran előfordul, hogy egyetlen egy van az adott üzletből, vagy ha esetleg van is több, a lakosok csak egyet hajlandóak vezetőnek elfogadni.) Tehát AZ Optikába kontaktlencsét érkeztem csináltatni. A doktornő - mint mindig - nagyon kedves volt, viszont egy idő után feltűnt a hümmögés. (Egyik doktornál sem jó, hogyha hümmög...) Kiderült, hogy megint romlott a szemem, hiába ellenőriztettem decemberben a kórházban, hiába csináltattam vadiúj keretben vadiúj szemüveget: romlik. Vagyis nem romlik, változik.

És tudjuk, hogy "Minden változik, a lényeg nem." 

A légy zümmögése

Kép
Amikor hallom egy légy zümmögését, mindig az ökörítófülpösi nyarak jutnak eszembe. A kis tv halk moraja, a zizegő ventilátor, a hatalmas nyári dunna. A Nagymamám, akit ezen a nyáron már nem látogathatok meg.

S most azt érzem, hogy még annak a nyomorult légynek a zümmögését is hallgatnám, még esküszöm hessegetném is magamról, ha lenne lehetőségem arra, hogy még egyszer ott lehessek.

Az ember nincs erre felkészülve. Egyszerűen nincsen erre bevett gyakorlat. Mert az ember nem tudja mikor szólítja magához a jó Isten. Pedig, ha Ő tudta volna biztos szól. Szól, hogy még utoljára legyünk ott. Hogy még egyszer beleszólhasson abba, hogy nem jól mosogatok. Hogy még egyszer kinevessen, ahogy a fűben fekszem kabátban és sálban, míg a többiek már rég rövidnadrágot hordanak. Hogy aggódjon a holnap miatt, hogy elmondhassa, hogy ne legyen belőlem hazug újságíró, és hogy csak az viszi valamire, aki élete végéig tanul. Felolvasna egy Ady verset, újra elmondaná, hogy ő volt a kedvence, majd könnyes szem…

A férfiak elnőiesednek és kihalnak

Kép
Tegnap találtam egy cikket  a Facebookon, ami szerint a férfiak elnőiesednek, és hamarosan kihalnak. A figyelemfelkeltő címnek hála - s mert már régóta szeretnék erről írni - megnyitottam a cikket. Gondoltam magamban, majd most jól megírják, hogy mi a tényállás.

Igenám, de a cikk a vegyianyagok és a halak kapcsolatáról írt, hogy milyen mértekű náluk az elnőiesedés. Bár a cikk szerint az embereket is hamarosan elérheti ez a "vegyi támadás", még nem lehet tudni ez vajon mikor fog bekövetkezni.

Miután csalódottan bezártam a cikket elgondolkodtam... Mi történik a világunkban? Miért kapok éhes kutyaként egy koncnak számító írásra? Miért keresek választ arra a kérdésre, amit igazából még fel sem tettem?

De a szomorú igazság mégiscsak ez: a férfiak elnőiesedtek. Hiányzik belőlük a maszkulitás, a macsóság, a 'majdéntudom', az irányítás megragadása. Nyilván mindig tisztelet a kivételnek, de őszintén nem értem azt, hogy mi történik a világunkban?

Miért vannak elszörnyedve emb…

Ne írjak Róla

Kép
Azt kérte soha ne írjak Róla. Ami azért vicces, mert amióta nincs, azóta csak róla írok. Belém ragadt a sok szép gondolat.

Amikor az előzővel voltam együtt, rengeteget írtam: verseket, bejegyzéseket, novellákat, mindent. Minden a szerelemről, és róla szólt. De amint bejött Ő a képe, nem írtam ezekről az érzésekről. Nem írtam Róla. Sokkal inkább megéltem azt, amit az előzőnél leírtam.

És most, hogy már nincs, kénytelen vagyok kiírni azt, ami bennem maradt. Mert már nincs akivel megosszam. És, hogyha bennem marad, felőröl. Felőröl és nem marad belőlem semmi, csak egy szépen gravírozott Kosztercsi toll, a laptopom, és a félig leírt gondolataim.

És tudom, hogy béna, és tudom, hogy már sok, és tudom, hogy unalmas, mindent tudok. Higgyétek el, hogy én is unom saját magamat, de egyszerűen az a fájdalom, az a visszatérő, szúró érzés... Amikor legszívesebben összegörnyednék egy sötét sarokban, és csak üvöltenék, ahogy a torkomon kifér. De nem teszem.

Helyette írok. Róla. Pedig annak idején meg…

Nem értem el semmit?

Kép
A legutóbbi fiúnak köszönhetően rengeteg emberrel ismerkedtem meg. Javában velem egyidősek, vagy egy pár évvel idősebbek. Elhűlve figyeltem őket, mikor mesélni kezdtek. Hogy ők már itt is dolgoztak, meg azok is voltak, meg ezt is elérték. Pizzafutárként kezdett, de volt már postás, gyakran sofőrködött, de az ablakokhoz is ért. A másik meg vadász is volt, meg amúgy erdész, de már fűrészeket is árult, de most nyomtatóban utazik. A harmadik munkahelyeit meg fel sem tudom sorolni, mert olyan hadarva mondta el, hogy csak na.

Ilyenkor mindig az a gondolat fészkelte be magát a fejembe, hogy én nem értem el semmit? Hisz nem voltam se pék, se vadakat terelő juhász. Csak egy kisvárosi lány vagyok, aki egyre inkább beolvad a nagyvárosba, aki a szavaiból él meg, akit az éltet, ha szerepelhet.

Elegendő-e ez? Beéri-e az ember egyetlen céllal? Kell-e ennek az álomnak az eléréséhez sok pici állomás? Vagy az egyből a közepébe a legjobb módszer?

Kevesebb vagyok-e én, egyetlen profillal, mint ezek az em…

KÍVÁNCSIFÜZET: Apák napja

Kép
Az én korosztályom emlékezhet arra, hogy volt úgynevezett Kíváncsifüzetünk. Kérdéseket tettünk fel benne, és odaadtuk minden barátunknak, hogy minél jobban megismerhessük őket. Nos, ennek a felnőtt változata következik most: a Proust kérdőív. A rovatban különböző embereknek fogom feltenni ugyanazokat a kérdéseket. Így Apák napján pedig kimást kérdezhettem volna, ha nem az én imádnivaló Édesapámat. A szűkszavúsága sem állíthatta meg abban, hogy válaszoljon. Szóval ismerjétek meg a nagy Don Kovácsot kicsit közelebbről:


Mikor sírt utoljára?2017.április 17.
Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese?Beethoven, Eric Clapton, Led Zeppelin
Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál?Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc
Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai?Türelem és megértés
Mit tart Ön a legfontosabb erényének?Empátia
Hol élne a legszívesebben?Lakóhajón a Tiszán
Történt-e az Ön életében igazi csoda?Igen, 1993-ban és 2000-ben is (ez a húgom, és az én születésemnek az éve. Há…

Életem filmje

Kép
Tegnap egy nagyon rossz arcú fiú állt meg velem szemben a villamos megállóban. Kapucnit viselt, a szájában egy félig égő cigi lógott, és egyenesen rám meredt. Éjfél már majdnem elmúlt, ilyenkor az ember már semmi jót nem remél.

Ott állt, farkasszemet nézve velem, és nekem az futott végig az agyamon, hogyha most előránt egy pisztolyt és lelő, vajon mi lesz a búcsúfilmemben.

Vajon mi történik abban a pár percben? Belassul a kép?  Látom magamat kívülről? Segítene rajtam valaki?
Tényleg lenne film? Mi lenne benne? A hibáim hadserege lenne, vagy csak a legszebb pillanataim kerülnének elő? Az elfogyasztott fiúk benne lesznek? Az elvétett mondatok? A pillanatok, amikor teljesen magányos voltam, hiába voltak körülöttem százan?
A boldog perceim, vagy a fájdalmas pillanataim lennének túlsúlyban?

És mi lenne a konkluzió? Hova kerülnék? A menny vagy a pokol várna?
Ki állítana elő? Mit olvasnának a fejemre? Vajon sírnék, vagy erősen tűrném a hibáimat?

És amikor, mindez végig futott az agyamon…

Mi vagyok ma?

Kép
A FB 'Ezen a napon' alkalmazása rendkívül hasznos. Rájöhetünk, hogy évekkel azelőtt éppen milyen viszonyban voltunk a világgal, vagy épp saját magunkkal.
Minden nap jót mosolygok, ha meglátom miket, és hogyan posztoltam, akár csak egy évvel ezelőtt is, nemhogy 2010-ben.
Valamelyik nap ezt a képet dobta fel (2010), amely alatt a szöveg a következő volt: "Ezt kellene a szívemre tetoválni."



Ha definiálnom kellene az akkori önmagam, talán hipszternek mondanám. Alter-hipszternek. Aki nem simult bele az akkori divatba, igyekezett mindig kitűnni, és már akkoris kétszer-háromszor nagyobb intenzitással élte meg az érzéseket, mint a kortársai.

Ha pedig a mai énemet nézem, igazából nem találom a megfelelő definíciót... Félfelnőtt vagyok, aki sokkal többet aggódik az életen, mint amennyit kellene. Valaki, aki attól retteg, hogy egyszer csak unalmassá válik. Hogy eljön a nap, amikor már senki nem lesz kíváncsi rá.
S akkor már idegenek ide vagy oda, senki nem akar majd belépni s…

emlékek

Kép
Egy szakításban - bármennyi idő is teljen el - az emlékek a legrosszabbak. Például, amikor pörgeted a hírfolyamot, és eléd kerül egy olyan tartalom, amit legszívesebben azonnal továbbküldenél a voltnak. Abban a pillanatban, nem tudsz védekezni. Az agyadat elöntik a képek. A szemét látod, a grimaszt, amit akkor vágott, mikor arról beszéltetek. Szinte az illatot is érzed, hallod a zenét, ami akkor szólt, és elveszel.

Véged. Mert ez a folyamat újra és újra megismétlődik. Egy ember, egy kaja, egy pillanat, egy zene, egy érzés, egy illat, egy mondat, egy sztár, egy videó, egy minta. Mindenben ott van. Mindenhonnan szamárfület mutat, és jól mulat: Te húztad a rövidebbet!

Te vagy az, aki ezek miatt még mindig szenved. Te vagy az, aki képtelen továbblépni, még akkor is, ha azt hiszed, ez már rég megtörtént.

De magadnak is hazudsz. Vagyis a szíved hazudik az agyadnak. Bólogatva helyesel, hogy persze, már vége, elengedtem, nem érdekel, az agy megnyugszik, és az ilyen pillanatokban védtelen mara…

Garancia

Kép
Laza egy éves Media Marktos kitekintésem alatt számtalanszor hallottam a garancia fogalmát. Sokszor elméláztam azon, milyen megnyugtató a tudat, hogy valamit visszavihetek, hogyha nem jó, vagy ha mégsem olyan, mint amilyennek gondoltam...

Az életben viszont nincs garancia. Semmire. Nem viheted vissza, ha elromlott, nem cserélheted ki egy jobbra/újabbra/szebbre.  Sőt sokszor nem is azt kapod, amire számítanál.

Elmesélem egy barátnőm esetét. Az egyszerűség kedvéért hívjuk őt most Enikőnek. Enikőt én a második kishúgomnak tartom. Érzékeny, kedves, szeretnivaló. Egy tündér.
Enikő megismerkedett egy fiúval. Őt nevezzük Istvánnak. István jó fickónak tűnt, s már majd' féléve ment a huza-vona, itt vacsora, ott közös borozás, séta-fika, mindenek, amikor István bedobta a bűvös mondatot: Nem akar kapcsolatot. Nagyon jól érzi magát Enikővel, tetszik is neki a lány, minden jó, de neki most ez a kötetlen Isten-tudja-mi éppen megteszi.

És nyilván egyszerűbb. Nyilván könnyebb kötetlenül mókázni, …

Hányszor?

Kép
Hányszor hazudjuk azt, hogy jól vagyunk? Hányszor öltünk művigyort, vagy teljes álarcot,  és ismételgetjük a tükör előtt már jól begyakorolt mondatokat másoknak?

Mindenkinek van egy ilyen bejáratott válasza a "Hogy vagy?" kérdésre. Az én ilyen mondatom az "Öregszem!". Ha valaki olyannal találkozom, akivel kellemetlen lenne bármi ilyenről beszélni, vagy egyszerűen csak nincsen mondanivalóm (vagy az épp nem tartozik a kérdezőre) azt válaszolom, hogy  "Öregszem". A múltkor gondoltam bele, hogy milyen mérhetetlen sokszor is mondom ezt. Ez már egy reflex. Egy betanult, jól működő folyamat, ami egyből eltereli a figyelmet az eredeti problémáról.

Arról, hogy korántsem vagyok jól. De hát azt mégsem lehet válaszolni, hogy "Kössz szépen, kurva szarul vagyok!"
És ha ez még nem is ennyire tragikus, tényleg rá kell jönnöm, hogy bármennyire is kapálózok, bármennyire szeretném, vagy bármennyit is teszek érte: nem vagyok jól. Jobban igen, de nem jól.
Hogy újr…

Az utazás, mint bizalomjáték

Kép
Ameddig nem ültem Telekocsiban, addig nem is gondoltam bele, hogy az utazás egy bizalomjáték. Egy olyan folyamat, amelyben egyetlen egy emberre vagy utalva. Mindegy, hogy autóban, buszon, repülőn vagy vonaton ülsz, a lényeg ugyanaz: nem te irányítasz.
Hanem egy idegen, valaki, akinek a nevét se tudod, de gond nélkül rábízod az életed. Miért ne tennéd? Neki papírja van arról, hogy vezethet, neked meg muszáj A-ból B-be jutnod.

Milyen fura is lenne, ha minden egyes vonatút előtt a mozdonyvezető végig szaladna a kocsikon, és egyesével bemutatkozna mindenkinek, biztosítva minket körültekintéséről, józanságáról, erős kezűségről. Megnyugtatna mindenkit, hogy minden rendben lesz, egyszer hibázott csupán, de akkor sem ő volt a hibás, valaki egyszerűen elélépett.

Ferde szemmel néznénk-e a buszsofőrre, ha megállónként bemondaná, hogy ő Kiss Géza, és senki ne aggódjon, 35 éve vezet, egyetlen baleset nélkül?

Megijednénk-e, ha a pilóta előre jönne az utastérbe, és elmondaná, hogy most ugyan a robot…

Összetartozunk

Kép
Tegnap volt a Nemzeti Összetartozás Napja. Egy dátum, ami egy "békediktátum" évfordulóján született.

Nem politizálok. Nem irányítok véleményt, de még az erről szóló beszélgetésekből is kivonom magam. A tegnapi viszont egy olyan nap volt, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

Kivel tartsak össze? Hogyan szeressem a határontúlit, ha a társaságom lerománozza, ha egy egyesület képtelen külhoninak hívni. Miért lennének ők mások, mint mi? Mert ők kint ragadtak?
Ha kizárom a testvérem a kertkapun, akkor megszűnik a testvéremnek lenni?

Miért nem tudunk néha kicsit pozitívak lenni? Miért aggódunk, és kárálunk mindig?
Megmondom: Mert ez már egy más világ! Egy olyan, ahol havonta terrortámadásra ébredünk, ahol bárhová megyünk nem vagyunk biztonságban... Összefogás ide- vagy oda.

Ezért nem mindegy, hogy azokat az éveket, amiket valamelyik feljebbvalótól kaptunk, hogyan éljük le. Egymástól elzárkózva, vagy vállt-vállnak vetve. Egységként. Összefogva.

K.

A kép magánarchívumból való.
Amú…

Jó itthon! -A kert

Kép
Csend, nyugalom, és egy bogár a lábamon
Ha kiülök a kertbe, ezekkel találkozom.
Ameddig a szem ellát mindenhol zöld.
Ez az utánozhatatlan illat, a frissen ásott föld.

S a fű zöldje, a cseresznyefa virága
Az udvar közepén a kishúgom hintája
S a fenyő, mit mikor ültettünk akkora volt, mint én
Most meg ott vigyorog az ég tetején.

S minden egyes rèsz, minden piciny növény
Minden, ami a mi kis kertünkben megél
Az életünknek része, egy picinyke otthon.
Egy olyan vár, amit soha nem érhet ostrom.

K.

A kép magánarchívumból való.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon

Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán


Majd az idő...

Kép
Az idő egy olyan dolog, amivel valaki vagy nagyon ügyesen bánik, vagy totál elbénázza. Na én ezutóbbi csoporthoz tartozom.
Sosem voltunk jóban. Képes vagyok a hozzám legközelebb eső helyekről is elkésni. Míg otthon laktam, könnyedén ráfogtam Anyukámra, de amióta elköltöztem, és még mindig versenyt futok a jókomámmal, el kellett gondolkoznom, hogy mégis csak bennem van a hiba.

Az időzítés nagyon fontos dolog. Hogy akkor és ott legyél, ahol épp lenned kell, az életed legfontosabb pillanataiban. Gondold csak végig! Hányszor volt, hogy lemaradtál volna, ha nem pár perccel hamarabb/később érkezel. Hogy totálisan máshogy alakult volna az egész életed.

Az időzítés a találkozások esetében a legfontosabb. Hogy valaki éppen mikor lép be az életedbe, vagy hogy éppen mikor lép ki belőle. Nem hiszek a véletlenben. Mindennek rendelt ideje van, minden megvan írva előre, amin nyilván változtathatok, de az időn nem tudok. Az az egyetlen dolog, ami rajtam kívülálló. És lehet, hogy most még nem értem, h…

Facebook