vágyni a szerelemre
Napok óta nagytakarítok. Rendezgetek, kihúzok, betolok, előkaparok régi emlékeket. Talán pont ezért tart olyan sokáig ez az egész, mert 10 percenként belemélyedek egy könyvbe, egy emléklapba, vagy egy kezdetleges versfoszlányba. A szobám, ami 2007 óta (tehát épp) 10 éve az enyém, rengeteg titkot rejt. Sok formája volt, sokféleképpen volt berendezve, sok embert látott, és sok érzésemet elzárta. A barátaim (akik tényleg, úgy Isten igazából ismernek) tudják, hogy mindig szerelmes vagyok. De tényleg. Megállás nélkül. Előbb vagyok szerelmes, s aztán keresem hozzá a megfelelő férfit. Ezt a "remek" tulajdonságomat Édesanyától örököltem. Szerinte ő a szerelembe szerelmes. Ez önmagában olyannyira nem lenne szörnyű. Ha emellé folytonos párkapcsolat társulna. De nem. Ehelyett évek óta egyedül vagyunk, mindketten. És hogy ez mennyire szomorú, arra a nagytakarítás közben jöttem rá: A könyvespolcot pakoltam éppen, válogattam a könyvek között, amiket még fogok olvasni, és amiket ink...