Kosztercsi írásai

Hol is kezdjem... talán az elején. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány és egy fiú. Nem, ez így nem jó kezdés. Volt egyszer, réges-régen, még 2010-ben egy református tábor a Balaton partján. Egy nagy szájú lány és félénkebb fiú 3 napig kerülgette egymást. Aztán hogy, hogy nem az útjuk keresztezte egymást. Történt, hogy egy kirándulás alkalmával valahogy egymás mellé kerültek. A lány aztán elaludt a fiú ölében a buszon, és onnantól kezdve, már nem volt visszaút. Éjszaka kiszöktek egy éjszakai beszélgetésre, másnap pedig órákon keresztül feledkeztek bele a másik pillantásába egy stégen, így jól el is késve az esti áhítatról. A lelkipásztor szelíd mosolyából tudhatták, ő pontosan tudja, mi a dörgés, és nem bántotta őket. Viszont a másnapi elválás annál inkább. Amikor eljött a búcsú ideje, a lány elkísérte a fiút a buszhoz, ahol csak álltak, összeölelkeztek, majd kedvesen integettek, mintha csak holnap találkoznának legközelebb. De nem így lett. A kapcsolat még 3 hétig t

A legtöbben, akik egy icipicit is ismernek, tudják, hogy most kétlaki életet élek. Debrecenben is vagyok és Kisvárdán is. Ha őszinte akarok lenni Kisvárdán egy kicsit többet. És soha nem gondoltam, hogy ez egyszer meg fog történni, de nem bánom! Az itthonlétben az idő a legjobb. Az együtt töltött idő. Amikor az apai nagymamám meghalt, rá kellett jönnöm valamire: az élet sokkal rövidebb, mint hinnénk. Nap, mint nap próbára tesz, de semmilyen garanciát nem ad, hogy a következő reggelen is kinyithatod a szemedet. Miért is adna? Abban nincs semmi pláne.... Szóval akkor, és ott, már majd' egy éve, áprilisban, ami után ráadásul várt még rám egy hatalmas szakítás rájöttem, hogy minden perc számít. Eldöntöttem, hogy amennyi időt csak lehet, a családommal töltök. Kirándulunk, társasozunk, jókat eszünk és iszunk, megnézünk egy filmet, vagy úgy egyszerűen csak vagyunk. Fekszünk egymás hegyén hátán, egyetlen szobába szuszakolódva, és vagyunk. Szívjuk magunkba a szeretet-szagát. Mert oly

Amint azt láthattátok a tegnapi Facebook posztban, előszedtem a kis könyv gyűjteményemet. Ez kis csikó korom egyik menő dolga volt. Emlékszem nálunk a Rossmannban lehetett kapni, és az volt a legmenőbb, aki a legtöbb magához illőt kapott/vett.  Belelapoztam hát mindegyikbe, és érdekes gondolatom támadt! Reflektáljunk ezekre.  Válaszoljunk, ha úgy tetszik! Úgyhogy magamhoz fogtam ezt a Hüvelyk Pannának és Babszem Jankónak készült könyvet,  előkaptam a kis húgomat, és megkezdtük az analizálást. A könyv címe A női humor. Azt mondja, hogy: idézetes könyvecske. Áhá, szóval van erre szakkifejezés is. Elnézést, innentől kezdve a zsargont fogom használni. Származási hely: Kína (Na most meglepődtem. #se) Kiadás dátuma: 2003. (Jézusom, de öreg vagyok...) Lapozok. Indul a mókavonat, beszállás: 1. Esős napokon sose kérdezd meg a gyermeked, mit szeretne csinálni, mert biztos lehetsz benne, hogy amit ő csinálni szeretne, azt te látni sem akarod. (F. Lebowitz) 2. Ha minden szabá

Elnézést kérek azoktól, akik már esetleg unják a fogyókúrás, edzős posztjaimat, de muszáj vagyok megosztani ezeket folyamatosan, hogy valamilyen visszajelzést kapjak. Vagy hogy egyszerűen csak úgy kiadhassam magamból. Mert mennyire jó is lenne, ha a fogyás is úgy menne, mint az írás, nem? Gondolnánk egyet, vennénk egy papírt, lerajzolnánk magunkat vékonyan, és voila! Kész is! Egy remekbe szabott soványság rendel! Soványság. Ugyan. Nem sovány akarok én lenni, hanem.... Nem is tudom. Csinos. Emlékszem, a középiskolás, kézilabdázó énem 55 kg-ot nyomott. Mindig is volt egy icipici pocakom, ügyet sem vetettem rá. Aztán beütött a crach két év múlva: egy csúnya szakítás eredményeként először csak alkohol+dohányra cseréltem az étrendemet, majd amikor ezt már meguntam, akkor arra, hogy reggelire csokoládé+ital+dohány, aztán estig semmi, aztán éjszaka meg kényszer zabálás. Nem is csoda hát, hogy hip-hop felszaladtak rám a kilók. Amivel nem is lett volna oly' nagy probléma, hogyha fogla

Már két évvel ezelőtt írtam arról , hogy mennyire öregnek érzem magam. Ez sajnos azóta sem változott, sőt, egyre csak rosszabb lett! Olyannyira, hogy rengeteg dologban érzem, hogy nem megy már úgy, mint annak idején.... Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy "Hol van az a mindig sóvár régi láz?" 1. Miért nem megy már a korán kelés?   Régen sem voltam az a KeljfelJancsi, de a kötelezettségemnek eleget téve, szorgalmasan keltem, hogy beérjek az első órára. Mára a 10-kor nyitó munkahelyemre is alig-alig érek be... (És a szomorú az egészben, hogy ezen az sem segít, hogyha már kilenckor ágyba kerülök. Mármint este...) Ez a kép Az alvás művészete 4+1 pontba szedve című írásomból való   2. Hova tűnt az ivóbajnok?   Hazudnék, ha azt mondanám kiscsikó koromban nem jártam bulizni. Sokszor saját felindulásból, aztán egyre többször meghívásos alapon. Ugyanis egy idő után a fiú barátaim rájöttek, hogy zseniális látványossága vagyok a pénteki éjszakának. Ugyanis nem volt ital

Akik nap, mint nap követik a munkásságomat , valamelyik social felületen, azok tudhatják, hogy eléggé szanaszét vagyok. Igyekszem egy ifjúságsegítő szervezet ben helytállni, mint rendezvény-marketinges, jó egyetemista lenni, és a sajtós teendőimnek is eleget tenni. (Meg nyilván ezt a felületet se elhanyagolni!) De egyszerűen, ebben a rohanó, leporellószerű életben vannak napok, amikor minden frontról egyszerre jön a szar, és az erősnek hitt kártyavár teljesen összezuhan. Egy-egy ilyen napomon megállás nélkül telefonálok, ami egyrészt azt eredményezi, hogy hatalmas nagy a számlám, másrészt meg, hogy összekutyulok dolgokat. Nem mindig tudom már nyomon követni melyik információ melyik beszélgetésből származik. Ezek a telefonhívások ráadásul általában különböző főnökeimtől, vagy munkatársaimtól, esetleg partnerektől származik, ami azt eredményezi, hogy gyakran hívok fel rossz embert jó infóval. Aranyhaj haja könnyebben bogozható volt ennél... Ezeken a napokon ráadásul

Minden egyedülállónak, -mármint itt a szinglikre, nem a különlegesekre gondolok - van valamije, amibe menekülhet. Van akinek ez az édesség, vagy még tágabban az evés. A vég nélküli, korlátlan evés. Van, aki a depresszióba, az ágyába, és a filmekbe menekül, van, aki ivásba, bulizásba folytja a bánatát, és van egy olyan fura típus, aki teljesen más ajzószert választ magának: a slam poetryt. Miután ugyanis megjártam a létrán ezeket a fokokat (1. evés, 2. depresszió, 3. ágynak esés, 4. féktelen bulizás) rá kellett jönnöm, hogy ez is kevés, és ettől igazából több kell. Ekkor jöttem rá, hogy éppen itt az ideje belevetnem magam a slam írásba, mert mi más tehetne jobbat a léleknek, ha nem a kiírás. Így hát elkezdtem kiírni. Kiírtam a semmilyen kapcsolatomat , kiírtam mit jelent az, amikor nem te kellessz , de írtam már a jóanyámról  , a szülővárosomról , és a változás fontosságáról . Most viszont valami teljesen másba vágtam a fejszémet. Snitt témában színpadra állok egy slam elődöntőbe