Tárgyakban az ember- avagy lassan mindent a saját képünkre fordítunk?
Néhány hónapja a 47-es villamossal tartottam hazafelé a 7kredit podcast felvételéről. Hulla fáradt voltam. Számomra is rém meglepő, hogy a szimpla beszéd mennyit ki tud venni belőlem. Félkómában felszálltam a villamosra, és betámaszkodtam a csuklóhoz. A hátizsákomat felraktam a kapaszkodóra, és csak bámultam ki a fejemből. Hagytam, hogy a fülemben üvöltő dallamok vigyék a gondolataimat. Kanyar. Rohadt nagy reccsenés. Megijedtem. Akkor viszont még jobban, amikor minden szempár rám szegeződött. Belőlem jött volna? Belőlem jött. Rögtön kikaptam a fülesemet, és kinyitottam a hátizsákomat. Az összetört letterboardom darabjait láttam, és a halálfej alakban felszálló fűrészpor felhőt. Remek - gondoltam, vehetek újat... Akkor még nem is sejtettem. Hazaértem, és elkezdtem az egyik kedvenc tárgyam darabjait, hatalmas gyász közepette kiszedegetni a hátizsákomból. És akkor láttam meg, hogy a laptopom úgy néz ki, mint amit egy óriás próbált használni. Felnyitottam. Kis darabok potyogt...