Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2018

Viszlát 2018! Köszi mindent!

Kép
Ebben a rohanó világban szerintem egyre fontosabb, hogy megtanuljunk megállni. Hogy képesek legyünk minőségi időt tölteni saját magunkkal. Ha őszinte akarok lenni, nekem ilyen pillanat nagyon kevés adatott ebben az évben. Sokat rohantam, sokat dolgoztam, sok veszteség ért, de láss csodát, itt vagyok, és megyek tovább rendíthetetlenül, és hat év után először komoly tervekkel! De lássuk akkor az összefoglalómat erről az évről, amit ugyan ilyen formában még sosem csináltam, de úgy gondolom éppen itt az ideje! 9 Sister Szombat 6 CSAK Design 2 Nyereményjáték 3 Együttműködés ByAt , Huszti Kitti , ChariszM 63  Poszt (ezzel együtt) 80 ezer feletti megtekintés 1214/ 1148 Követő (FB/Insta) 7 Slam verseny 220 Kép a Facebokon 130 az Instán Kaptam 1 kiskutyát, 353 kilométert mentem csak azért, hogy lássam a kedvenc énekesnőmet élőben, 3 vlogot készítettem, amiből 0 készült el. 😅 (Ezt majd az új évben orvosoljuk!) Töb

Kérdőív interjú velem - befejező 5. rész

Kép
Történt, hogy egy nagyon kedves barátnőm a projekt munkájához kért segítséget. Olyan egyetemistákat keresett, akik szívesen kitöltenék a kissé - eléggé - személyes kérdőívét. Én is a kitöltők között voltam, és a válaszok olyan őszintére, és néhol terjedelmesre sikerültek, hogy úgy döntöttem annak érdekében, hogy még jobban megismerjetek, megosztom veletek itt, 5 részletben. Csak hogy ne legyen annyira tömény! Vágjunk is bele! 21. Hogyan definiálnád a számodra ideális párt? Magas, intelligens, vicces, és támogat abban, a mit csinálok, bármi is legyen az. A kockahas nem elvárás, de azért nem is árt... ;] 22. Miként vélekedsz a házasság intézményéről? Csodálatos dolog. Összekötni két ember életét... Kár, hogy az elmúlt években, annyira "elkurvult" ez a dolog, hogy maga a házasság inkább egy fesztivál, mint a szerelem ünneplése. 23. Mi számodra a feltétele a házasság megvalósulásának? Szerelem, bizalom, támogatás, és jó sok pénz, hogy az álom lagzi létre

Család

Kép
Van egy olyan massza a világon, amibe akkor is beleragadsz, ha nem akarsz. Ezt úgy hívják: család. Egy közösség, aminek akaratodon kívül vagy tagja és egy idő után (a dac korszak lezárultával) rájössz, hogy nincs is neked olyan rossz dolgod itt. Egyszerűen beletanulsz, mint mindenbe a világon. Kitanulod, hogy ki hogyan, és mikor mozdítható, miben erős, és mit kell tenni, ha úgy tűnik gyenge. Rájössz, hogy meg kell őket ölelni, ha szomorúak, és ha úgy érzik semmi mondanivalójuk nincs, olyankor kell a legjobban meghallgatni őket. A család intézménye számomra az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Annak ellenére, hogy a szüleim már 7 éve elváltak, soha nem éreztem úgy, hogy egy csonka családban élek. A szeretet a kulcsa az egésznek. Ha egy gyerek annak ellenére, hogy az egyik szülő nem egy háztartásban él velük, megkapja azt a szeretet mennyiséget, mint előtte - akár telefonon, levélben, személyes találkozók alkalmával - akkor nem fog (annyira) sérülni. Hazug dolog lenne, ha az

Kérdőív interjú velem 4. rész

Kép
Történt, hogy egy nagyon kedves barátnőm a projekt munkájához kért segítséget. Olyan egyetemistákat keresett, akik szívesen kitöltenék a kissé - eléggé - személyes kérdőívét. Én is a kitöltők között voltam, és a válaszok olyan őszintére, és néhol terjedelmesre sikerültek, hogy úgy döntöttem annak érdekében, hogy még jobban megismerjetek, megosztom veletek itt, 5 részletben. Csak hogy ne legyen annyira tömény! Vágjunk is bele! 16. Milyen a szüleid munkához való viszonya, hozzáállása? Milyen példát állítottak eléd gyermekkorodban? Mindig keményen küzdöttek az álmaikért! És a legszebb az, hogy ezt a mai napig produkálják! Apukám 51 évesen kezdett angolt tanulni és egy fél év múlva alapfokú nyelvvizsgát tett! Anyukám olyan képzésre jár, ahol már ő tanítja a többi tanárt! Soha nem adják fel! És ezért vagyok a leghálásabb, hogy ezt örököltem tőlük!  17. Párkapcsolatban élsz? Ha igen, mióta és mik a hosszú távú terveid a jelenlegi pároddal? Ha nem, mit gondolsz minek kell

Év végi leállás

Kép
Ti is úgy vagytok vele, hogy a karácsony előtti héten már bűn dolgozni? És fogadjunk nálatok is mást gondol a főnök! Ilyenkor mindig eszembe jut az, hogy mennyire szomorú, hogy vannak emberek, akik egyszerűen nem érzik az év végi leállást. Hogy nem érzik, hogy a neki dolgozók már rég nincsenek ott fejben, mert épp képzeletben már a fát díszítik, vagy sütik a mézeskalácsot. Ők viszont nem ezt látják. Ők a számokat keresik, az utolsó kimutatásokat, és ha tehetnék a fa alá is adnának munkát. Sőt, sokszor adnak is. Az ilyen embert legszívesebben megölelném. Szorosan magamhoz húznám, és elmondanám neki, hogy semmi baj nincs. Ő nem értené... De nem is kell... Mert a karácsony szellemét mindenki ismeri, csak van, aki megfeledkezett róla! Kosztercsi A kép forrása: freepik.com Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat →  Kosztercsi a Facebookon Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem ke

Kérdőív interjú velem 3. rész

Kép
Történt, hogy egy nagyon kedves barátnőm a projekt munkájához kért segítséget. Olyan egyetemistákat keresett, akik szívesen kitöltenék a kissé - eléggé - személyes kérdőívét. Én is a kitöltők között voltam, és a válaszok olyan őszintére, és néhol terjedelmesre sikerültek, hogy úgy döntöttem annak érdekében, hogy még jobban megismerjetek, megosztom veletek itt, 5 részletben. Csak hogy ne legyen annyira tömény! Vágjunk is bele! 11. Mikor szeretnél állandó munkát vállalni? Rögtön a végzés után, vagy vannak esetleg más terveid? (mester/másik diploma, külföldi tanulmányok stb.) Mondhatni, hogy nekem már állandó munkám van, akkoris, ha elaprózom magam néha, és emellé olyanokat is bevállalok, amikért esetleg nem kapok fizetést, de örömet okoznak. És nem utolsó szempont, hogy a gyakorlati tudásomat gyarapítom egyfolytában! 12. Hol szeretnél munkát vállalni? Belföld vagy külföld? Válaszod indokold, kérlek! Nem mennék külföldre! Max egy évig tudnám magamat elképzel

Kérdőív interjú velem 2. rész

Kép
Történt, hogy egy nagyon kedves barátnőm a projekt munkájához kért segítséget. Olyan egyetemistákat keresett, akik szívesen kitöltenék a kissé - eléggé - személyes kérdőívét. Én is a kitöltők között voltam, és a válaszok olyan őszintére, és néhol terjedelmesre sikerültek, hogy úgy döntöttem annak érdekében, hogy még jobban megismerjetek, megosztom veletek itt, 5 részletben. Csak hogy ne legyen annyira tömény! Vágjunk is bele! 6. Befolyásolt a szülői minta abban, hogy jelentkezz felsőoktatásba? Ha igen miért, ha nem miért nem? Körülbelül 5 éves lettem, amikor a szülinapi zsúromon kihúztam egy stokit a szoba közepére, és elüvöltöttem magam: "Ti mind hülyék vagytok, és én sosem leszek tanár!" Akkor nagyon leszidtak érte, de egy pár éve közölte Anyukám, hogy milyen büszke volt már akkoris rám. Tudniillik nálunk a családban mindenki tanár: nagymama, nagypapa, anya, apa, keresztanya, keresztapa, sőt azóta az unokatestvérem is! Eszem ágában nem volt tanárnak menni! Anya

Tinder meglepetés

Kép
Sokszor írtam a Tinderről. Tényleg. Azzal kezdtem, hogy górcső alá vettem a típusokat , de volt, hogy már feladtam, és letöröltem . De valahogy újra és újra visszatérek a cyber randi térbe. Most a mindenki által ismert  utálokazünnepekalattegyedüllenni érzés kerített hatalmába, és úgy gondoltam, adok még egy esélyt a Tindernek. Nem biztos, hogy jól tettem... Édes fiúból rengeteg van, de még mindig tartja magát a "fitt vagyok és kigyúrt" kategória, és az elmaradhatatlan " a macskám legalább olyan cuki, mint én". Szépszerível vannak azonban olyanok, akik valószínűleg, még nagyon az elején, a Tinder Magyarországra érkezésekor csinálták a profilt, hiszen olyan életlenek a képek, hogy nem tudom kivenni, hogy a képen 4 férfi van, vagy egy motorháztetőre kötözött szarvas... Most mégsem ezekről szeretnék írni. Hanem azokról a figurákról, akik a legnagyobb trollok a randi appon. Azokról, akik kamu profilt készítve várják a nőket. Vegyük őket szemügyre: I. Dá

Kérdőív interjú velem 1. rész

Kép
Történt, hogy egy nagyon kedves barátnőm a projekt munkájához kért segítséget. Olyan egyetemistákat keresett, akik szívesen kitöltenék a kissé - eléggé - személyes kérdőívét. Én is a kitöltők között voltam, és a válaszok olyan őszintére, és néhol terjedelmesre sikerültek, hogy úgy döntöttem annak érdekében, hogy még jobban megismerjetek, megosztom veletek itt, 5 részletben. Csak hogy ne legyen annyira tömény! Vágjunk is bele! 1. Hol születtél, hol nevelkedtél gyerekkorodban?   Kisvárdán születtem, Szabolcs megye szívében, és a gyerekkoromat is ott töltöttem, hála a jó Istennek ugyanabban a házban, amiben az anyukám is felnőtt. 2. Hogyan éltetek akkoriban, milyen volt a viszony a családtagok között? 5-en voltunk egy háztartásban: Anya, Apa, a Húgom, az anyai Nagymamám és én. Remek kapcsolat volt mindenki között, őszintén mondhatom, hogy hatalmas szeretetben nevelkedtem. 3. Mi változott az akkori helyzethez képest? Azóta a szüleim elváltak, és az első mosolyszünet i

Facebook