Kosztercsi írásai

Az az igazság, hogy rengetegszer használom azt, hogy az az igazság. De ha egyszer szeretek őszinte lenni na. Szóval azon gondolkodom mostanában, hogy nem tudom eldönteni mi történik odabent. Nyilván mindannyian tudjuk, hogy két énünk van. Vagy az is lehet, hogy csak én vagyok ennyire skizofrén. Mert folyamatosan verekszik bennem a femme fatale és a tökös csaj. Egyfolytában. Hol az egyik, hol a másik kerül fölénybe, és igazából nem is tudom, hogy ez baj-e. Mármint mennyire unalmas lenne már, mindig tökéletes sminkkel magassarkúban grasszálni, és kihagyni egy Mikee bulit,vagy száműzni a fullcapeimet. És nincsen is ezzel baj. Hogy kettőként vagyok egy. Hogy van egy másik oldalam is. Kérdés csak az, hogy ez a kettősség meddig tartható? Hogy vajon 40 évesen is bólogatok majd a Hősök koncerten, és üvöltöm, hogy "30 felett rapet hallgatni még mindig ildomos"? Vagy kénytelen leszek megkomolyodni, és kiskosztümben fogok ülni egy irodában egy gép mögött? Meddig tarthat az, hogy ha o

Eszedbe jutott-e már egyszer is Hogy a hazugság, nem csak szó, hanem szer is Mert megmérgez belülről, ha magadra halmozod Mert egyszerre meghal a szíved, ha már nem mozog. Hazudsz a világnak, üzened: jól vagyok Közben a könnyeid meg olyan nagyok, Hogy egy kis béka összeroskadna alatta Mert az erejét meghaladta Ahogy téged meghalad a hazugság áradat És már nem is tudod, mi lehet a szív alatt Mert te is elhiszed, amit a világnak üvöltesz Mert minden időt a hazugságban töltesz. Ezzel kelsz, s fekszel, ez kísér el az álmodban S hiába próbáltam, hogy újra s újra rád kiáltottam Sikítottam, toporzékoltam, hagyd abba, térj észhez! Nem is vagy méltó ehhez a névhez Nem teheted, hogy magadnak, s a világnak is hazudsz Őszinte leszek, ezzel semerre el nem jutsz A start vonalnál állhatsz majd indulásra készen a szemeden látszik, hogy nem érted egészen. Vedd le az álarcod, mutasd meg ki vagy Legyél te az, aki mindent hátrahagy Aki a hazugságból kilépve, végre igazivá válik

Amikor egy nyári táborban voltam idén, ahol határontúli gyerekeket táboroztattunk, egy szilágynagyfalui nénike azt mondta, hogy szerinte a nők nem viccesek. És a nőknek egyáltalán nem része és munkája a szórakoztatás. Példának azt hozta, hogy volt náluk egy kabaré előadás, ahol a nő volt a narrátor, igazából a főszereplő, és ő próbált meg a legtöbbet poénkodni, de Rózsika néninek ez nem tetszett, mert egy nő ne legyen vicces! Ez a sztori 2 hónapja történt. Mégis most jutottam el arra a szintre, hogy átgondoljam, vajon miért mondhatta ezt? Mikor rákérdeztem, hogy szerinte én sem vagyok vicces, azt mondta, hogy de persze, hogy vicces vagyok, de nekem MÉG jól áll. Még. Vajon hol van az a határ, amikor MÁR nem áll jól? Vajon egy nap úgy fogok felkelni, hogy mától aztán rendkívül komoly leszek? Hogy mától nincs több hülye snapchat videó, hogy nincsen több butuska szóvicc, és magamból sem csinálok bohócot, csak azért, hogy valakit megnevettessek? Mit is jelent, a viccesség? Csak akkor va

1. Azt mondani valakinek: "Ez nem az, aminek látszik!" Hányszor halljuk a filmekben ezt a mondatot? És hányszor mondjuk ki a valóságban? Na ugye! És jó nyilván, odavethetném bármikor, bárkinek, de egy tényleges szituban szeretném ellőni. Uppsz! 2. Arcon önteni egy férfit, egy pohár itallal, majd kicsit sértődötten, de nagyon boldogan távozni. Szintén olyan filmes séma, amit a való életben nem csinálunk. De miért nem? (Jó, a legtöbbször sajnálom az italt.) Annyira szeretném ezt is egy jól eltalált pillanatban megcsinálni. 3.  Jogosítványt szerezni (na jó, ehhez annyira nem ragaszkodom!). Vannak ugye azok az emberek, akik amint betöltik a 17-et rögtön jogosítványt csinálnak, és 18 évesen már több száz kilométer van a hátuk  mögött. Hát én nem ezen emberek csoportját erősítem. Én az vagyok, aki remekül működik az anyós ülésen, táncol, énekel, nevetgél, integet a bamba gyalogosoknak, és szóval tartja a legálmosabb sofőrt is. Szóval lehet, hogy erre annyira nem is vágyo

Napok óta kínzom magamat azzal, hogy írjak végre. Hogy írjak nektek, hogy tájékoztatást adjak magamról, vagy letegyem a terheket. De talán pontosan ez a baj. Nincsenek terhek. Teljesen felhőtlenek a mindennapok. és nevezzetek paranoiásnak, de ilyenkor mindig eszembe jut a Bridget Jones ominózus mondata: "Abban a pillanatban, amint életed egyik része helyre áll, egy másik látványosan darabokra hullik." És szinte félek. Félek, hogy történni fog valami. Hogy vajon mikor szakad nyakamba az a bizonyos kaka? Hogy mikor dől össze kártyavárként valami. És bárhogy várom, és készülök rá lelkileg nem történik semmi. Csend és hulla szag. Közben meg a barátaim egymás után jelentgetik be, hogy szakítanak/ szakítottak/ szakítani fognak. És nem értem, hogyha körülöttem mindenkinek ennyire rossz, nekem miért jó? És nyilván, saját magammal foglalkozzak- nyilván sosem ment-, de akkor is van bennem egy enyhe félsz. Nem tudom, sőt nem is akarom megindokolni. Szépen csak lejjebb nyomom, mosolygok

Kisvárda, Kisvárda be csodás Itthon minden nap olyan más Mert az utcán menve ismerek kicsit-nagyot Ez az a hely, ahol otthon vagyok. Itt estem le először fáról Cseresznye volt, a szemem előtt látom S szinte érzem a vér szagát keveredni a cseresznye ízével Tudom, hogy mindent kilehetett magyarázni az izével. Ez az a város, ahol először szerelmes voltam Takács Peti volt az a nagy kan Aki a hajamat húzgálva homokot dobott rám Azt hittem ettől jobb nem is lehet tán. Itt szereztem először igaz barátot S együtt terveztük az ikerházat, az összejáró családot Aztán itt kellett rajönnöm, hogy az élet kegyetlen Azt, hogy mióta nem láttam, már években Számolom. Számolom és számolom, azt, hogy mi minden köt ide Hogy voltam szálló fióka, és bús gerlice És lettem felnőtt, aki egy remek helyen felnőtt Aki mindig ábrándozva nézett minden felhőt. Mert Kisvárdán még a felhők is másmilyenek Hol olyanok, hol pedig ilyenek De egy biztos: szívemnek kedvesek.