Kosztercsi írásai

Azt szokták mondani, hogy a biciklizést nem lehet elfelejteni. Hogy valahogy az elméd mélyéről előjön az jól ismert szabadság érzés. Olyan, mint amikor a lábad magától visz el helyekre.  Amikor csak te vagy, a bőrödet simogató szél, és az az érzés, hogy bármit megtehetsz. Bárhová elmehetsz! Nincs előtted se akadály, se semmi. Hányszor használjuk viszont másra is ezt a kifejezést! Nem lehet elfelejteni, olyan, mint a biciklizés! Tegnap egy bicikli boldog tulaja lettem. A barátaim nagyon féltettek, hogy valami bajom esik, hát évek óta nem tekertem, mi lesz velem. Jelentem: semmi. Tényleg nem lehet elfelejteni! Hazaérve viszont azon gondolkodtam, hogy vajon ez az emberi kapcsolatainkra is igaz-e. El lehet-e felejteni egy érzést? El lehet-e felejteni szeretni? Úgy igazán, a szíved mélyéről szerelembe esni valakivel. Vagy ugyanolyan érzés, mint évekkel később bringára pattanni? Felszabadító, és üdítő?  Amikor évek óta nem csináltál már valamit, az agyad elrejti ugyan, hátrább tolja

Ölelnélek éjjel, Ölelnélek nappal, Ölelnélek késsel, Ölelnélek habbal. Ölelnélek, míg a szusz el nem hagyja tested Ölelnélek, míg a zajból együtt szűrjük ki a csendet. Ölelnélek, míg világ ez a kibaszott világ, Ölelnélek jóban, és ölelnélek, mikor elérnek a viták. Ölelnélek, ha léteznél, te kedves Ölelnélek, ha a szemem a könnyektől nem lenne nedves. Ölelnélek, soha el nem engednélek, A világ leghosszabb öleléséhez téged kérnélek. Forrás: freepik.com Amúgy követsz már  Facebookon ? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇 Instagramon  pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇