Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2020

Mi legyen a Színház világnapjával karantén idején?

Kép
Mi lenne? Digitalizáljuk ezt is, mint mindent az életünk elmúlt 2 hetében.  Eke Angéla ma azt nyilatkkozta a WMN - nek: " Hiányzol, színház! Nehéz az idő, de most látjuk igazán, mekkora szükség van rád!" Épp a karantén előtt pár nappal beszélgettünk arról a húgommal, hogy tök jó lenne lassan elmenni egy előadásra, mert már olyan rég voltunk, hogy szégyelljük... Aztán ugye beütött ez a helyzet, és bármennyire is értek egyet Angéla szavaival, nincs mit tenni. Hittem én. Mert hogy van!    Találtam egy listát, ahol összeszedték számos színház Youtube csatornáját, akik azon munkálkodnak, hogy minél több kultúrát csempésszenek az emberek mindennapjaiba! A teljes előadások mellett kamara beszélgetések, regény felolvasások színesítik a csatornákat, és szinte üvölt minden színészről, hogy mennyire jó érzéssel tölti el, hogyha a képernyőn keresztül is, de együtt lehet a közönséggel! A teljesség igénye nélkül belinkelek ide párat: A Katona József Színház ba azóta szer

Túlélni mindenek felett - avagy gondolatok a karantén alatt 1.

Kép
Egy hét telt el. Egy hete vonultunk a családommal önkéntes karanténban, és ez az egy hét akár egy hónapnak is elment volna, annyi minden történt, és annyi mindent tanultunk. Magunkról és egymásról is. Voltak nagyon emelkedett pillanatok, amikor azt kívántam, bárcsak venné most egy kamera, hogy mi történik, és voltak olyanok is, amikor saját magam elől is szégyelltem, azt, hogy mit érzek... Nem egyszerű.  Bár az együttélés szerintem sosem volt az. A "Lakva ismerszik meg az ember" közhely nem véletlenül jött létre. És bármennyire is azt hiszed, hogy ismered azokat, akikhez a véred köt, valljuk be az összezártság tud érdekes dolgokat kihozni belőlünk. Egy dologban viszont biztos vagyok: szükségünk volt a lassulásra!  Az, amit elmúlt időszakban műveltünk, vagy ne menjünk messzire, műveltem, nem volt normális.  Szerintem éppen itt volt az ideje egy kis átértékelésnek. És szívből sajnálom, hogy ehhez egy ilyen helyzet kellett, de mivel próbálom mindig, minden rosszban

Kosztercsi Karantén Konyhája - Hogyan éld túl a bezártságot?

Kép
Hölgyeim és Uraim, megérkeztünk! Nem tudom, hogy mikor írtam utoljára receptet, de úgy gondolom, hogy jelen helyzetben pont jól jöhet nektek, (hogyha esetleg nem bírjátok a nosaltyt) hogy olyan recepteket olvassatok, ami a karantén esetén jól jöhet. Miért? Mert gyors, könnyű, jól lakik belőle 4 ember, és biztos, hogy megtalálod a hozzávalókat otthon.  Először mesélek kicsit, hogyha esetleg nem a Facebook oldalamról jöttetek ide, akkor is értsétek, hogy mi történik itt. Szóval, hétfő óta elindult a Kocslakban az önkéntes karanténunk . Négyen élünk egy fedél alatt. A Nagymamám, az Anyukám, a Húgom meg én. A Mumikám 88 éves, és 2 hete jóformán elzárva él tőlünk. Mert féltjük! A szobájába "száműztük", és csak az anyukám érintkezik vele, de ő is csak messziről. A szobája ajtajából mindennap többször beüvöltjük neki, hogy szeretjük, de nem kontaktálunk. Viszont hétfővel anyukámnak elindult a távoktatás, és minden nap erején felül tanítja a kis elsősöket írásra, olvasás

Facebook