Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2020

Apokalipszis előtt, után, közben

Kép
Amikor 2019. december 31-én a szilveszteri bulira készülődtem, és már a taxiban ültem az úti cél felé, azon gondolkodtam, hogy 2020-nak másnak kell lennie. Valaminek változnia kell, jó a számmisztikája, jól hangzik. Lehet mondani, hogy húszhúsz a mi évünk lesz! Nem lett.   Egyik katasztrófa éri a másikat, olyan dolgok történnek gyors egymásutánisággal, amikre nem is számítottunk, olyan embereket veszítünk el, akiknek még nagyon sokáig velünk kellett volna maradniuk. Van, amihez hozzá tudunk szokni, és van amihez egyszerűen nem. Ez van, így vagyunk beállítva. Míg sokan a karantén helyzetet is nehezen viseltük, azért többen jól jöttünk ki belőle, mint sem. A végtelen Rapunzel életmódnál viszont sokkal rosszabb azzal a ténnyel együtt élnünk, hogy fogalmunk sincs, kinek mennyi idő adatik meg. Benedek Tibor 47, Bálint gazda 101, Kobe Bryant 41 évesen hagyott itt Bennünket.  És szerintem az ilyen értékes, és jó emberek halála, minket civileket is egy dologra emlékeztet: nem tudju

Maszk mögött az élet...

Kép
A koronavírus jó pár változást hozott az életünkbe. Először is el kellett barikádoznunk magunkat, és egy láthatatlan ellenséggel harcoltunk wc papírral, cukorral és liszttel. Aztán jött a kézmosás és a kézfertőtlenítő mizéria, és végül maradt a maszk hordás. A maszk, amiért sokszor kinevettünk másokat az utcán, hogy nem is értjük, miért van rajtuk maszk. Mi ellen védekeznek? Aztán mi is rákényszerültünk a maszk használatra, és én például rájöttem, hogy az ápol és eltakar mennyire igaz a maszk esetében is. 1. Nem kell az egész arcodat sminkelned! Mire nem jó egy maszk? Elég csak az arcod felsőrészét, és a szemeidet rendbe tenni. A többit úgysem látja majd senki - ez viszont nyilván azzal jár, hogy egész nap hordanod kell majd a kicsikét. 2. Érzelmek elrejtése Közszájon forgó nézet az, hogy minden ember maszkot visel élete során, hogy valódi érzelmeit elrejtse. Most valósággá váltak a legendák. A maszkunk arra is jó, hogy alatta vicsorogjunk azokra, akikre a szemünk közben mo

Facebook