Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2016

Felnőni

Kép
Felnőni szívás...
Amikor már saját magadnak fizeted a számláidat, amikor el kell intézned fontos, és sokszor ijesztő dolgokat, amikor hiába vannak körülötted vagy százan, te tökéletesen úgy érzed, egyedül vagy...

Felnőni nehéz...
Nehéz elfogadni azt, hogy már felelősséggel tartozol. Hogy már nincs aki mögé bújj. Hogy már nincs, aki kézen fogjon, és kiabáljon helyetted. Hogy már te vagy az, aki kézen fogja saját magát, és áll ki az érdekeiért.

Felnőni szar...
Szörnyű érzés beletörődni abba, hogy már csak te vagy. Hogy egyedül állsz a gondok óriásdzsungelében, és sehol senki, aki a kezedbe adhatná a megoldást jelentő liánt.

Felnőni béna...
Nincs több mesenézés, cuclis párna, és már totál infantilisnek néznek, ha egy boltban nagyobb lelkesedést szentelsz egy plüssjátéknak, mint a veled egykorúak.

Felnőni kiábrándító...
mert egyszerre csak rájössz, hogy ennyi volt. Nincs több bohóckodás, nincs több másra hárítás, és nincs búvóhely sem. Te vagy, és a felelősséghegy. Slussz-passz...

K.
A kép …

...

Kép
az az igazság, hogy a gondolatom annyi, és mégsem tudom  megfogni, vagy pontosabban, megfogalmazni...
csak úgy csapongok, napok óta magamba is kést szúrok, mert nem bírok a gép elé ülni és pötyögni...
pedig annyira szeretném a gondolataimat átadni, magamból ténylegesen kiírni, hogy mi is van...
szeretném, ha a lustaság nem győzedelmeskedne felettem, ha képes lennék neki ülni a feladataimnak... ehelyett pedig csak fetrengek egyik helyről a másikra, lépdelek fájdalomról, fájdalomra...
annyira unom, hogy napok óta próbálok írni, de újra és újra beletörik a bicskám, mert vagy elakad az ihlet, vagy könnyekben török ki...
és nem értem, hogy mi a baj, már megint, és nem értem, hogy a depresszió, csak úgy leint...
de ezt érzem... hogy nem érzek semmit. és toporzékolva verem a mellkasom, hogy gyerünk már, dobbanjon odabent valami. de semmi... és még mindig semmi...
és így lubickolok a tagadás tengerében... pliccs-placcs.


A kép magánarchívumból való.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints id…

A telefon nélküli élet 3+1 szörnyűsége

Kép
A hétvégén bekövetkezett az, amitől minden friss telefonos retteg: vízbe ejtettem a készüléket. Mivel egy konferencia kellős közepén voltam, közel s távol sehol egy szerviz, így csak a hét elején tudtam szakemberhez juttatni. De nyilván a modern világ vívmánya, hogy már nem lehet csak úgy a SIM kártyát cserélgetni telefonokban a méretkülönbségek miatt, így bő 4 napig telefon nélkül léteztem. Én nem érzem magamat függőnek, de őszinte leszek: megviselt... Olyannyira, hogy a most következő írást ennek szenteltem. 3+1 dolog, amibe majd' belehalsz, míg nincs telefonod.
1. Elérhetetlen vagy. Minden fronton. Nem elég, hogy hívni nem tudnak, és nyilván így te sem, az online kommunikációtól is teljesen el vagy zárva. Se e-mailek, se facebook, se insta, se semmi... Totális elszigeteltség. Nulla külvilág. Semmi. Nyista. Keine.



2. Nuku ébresztés Az egyik legnagyobb probléma, hogy esélytelen, hogy külső segítség nélkül felkelj. Vagy beizzítasz egy jó barátot, hogy keltsen fel - nyilván azt is …

Fáj.

Kép
Ott belül. Valahol mélyen.
Fáj.
Szúr, mar, tapos, harap és éget.
Fáj.
Miérteket keresek a könnyeim között.
Fáj.
Belém ez az érzés örökre költözött?
Fáj.
"Mindig én!"- mantrázom magamban.
Fáj.
Hogy ilyen gyorsan egyedül maradtam.
Fáj.
S beletörődöm...
Fáj.
S kérdezem magamtól:
Fáj?
Üvöltöm a világnak:
FÁJ!
S csak egyet kívánok
Valaki vegye már
végre észre, hogy
fáj...

K.


Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán

Olyan sokszor...

Kép
Olyan sokszor nem figyelünk a részletekre... A cigaretta füst, a vízcseppen megcsillanó napfény, a pihe, ami egyszer csak a semmiből arcon vág...mind-mind egyszeri és utánozhatatlan!

Olyan sokszor elmegyünk a gyengék mellett. Tán attól félünk átragad ránk? Vagy tán leszívja a mi erőnket? Egyik sem... Csak gyávák vagyunk. Mivel utáljuk, ha esendőnek látnak, és utáljuk látni az esendőket.

Olyan sokszor veszünk el a világban. Csak bolyongunk a sötét labirintusban és újra és újra ugyanoda lyukadunk ki. Lámpás nélkül bóklászunk és igazából csak a lábunk visz. De a fejünknek fogalma sincs, hogy merre.

Olyan sokszor haragszunk feleslegesen. Értünk félre mondatokat, veszünk szívünkre  szavakat, amiket építő jelleggel küldenek nekünk. De nem is érdekel. Haragszunk. Ez a hobbink.

Olyan sokszor nem mondjuk ki: Szeretlek! Pedig ez csak egy szó. Egy szó, ami szép, és nyilvánvalóan nehéz a szájnak, de mennyivel könnyebb utána a szív. Mennyivel egyszerűbb utána az élet.

Olyan sokszor elfelejtkezünk…

Falevél

Kép
Falevél, falevél egy, kettő
Sárga lett a Nagyerdő Falevél, falevél három, négy Akár a szívem olyan légy. Falevél, falevél öt és hat Jaj de édes legény vagy Falevél, falevél hét és nyolc Érted izzik minden porc Falevél, falevél kilenc, tíz A csókod nékem ezer íz. Falevél,falevél mondd meg hát Hogy ha az én szívem is reá vágy Mikor leszünk együtt hullóak? Lesz-e majd holnap, Mikor hozzád hasonlóan együtt esünk földre S átjutunk majd négyről végre az ötre.
K.

A kép forrása: freepik.com

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán

Facebook