Egy örök szerelem margójára
Hol is kezdjem... talán az elején. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány és egy fiú.
Nem, ez így nem jó kezdés.
Volt egyszer, réges-régen, még 2010-ben egy református tábor a Balaton partján. Egy nagy szájú lány és félénkebb fiú 3 napig kerülgette egymást. Aztán hogy, hogy nem az útjuk keresztezte egymást. Történt, hogy egy kirándulás alkalmával valahogy egymás mellé kerültek. A lány aztán elaludt a fiú ölében a buszon, és onnantól kezdve, már nem volt visszaút. Éjszaka kiszöktek egy éjszakai beszélgetésre, másnap pedig órákon keresztül feledkeztek bele a másik pillantásába egy stégen, így jól el is késve az esti áhítatról. A lelkipásztor szelíd mosolyából tudhatták, ő pontosan tudja, mi a dörgés, és nem bántotta őket. Viszont a másnapi elválás annál inkább. Amikor eljött a búcsú ideje, a lány elkísérte a fiút a buszhoz, ahol csak álltak, összeölelkeztek, majd kedvesen integettek, mintha csak holnap találkoznának legközelebb. De nem így lett.
A kapcsolat még 3 hétig tartott, jóformán skype-on, és az akkor oly' menő msn-en. De az 500 kilométer, ami elválasztotta őket egymástól áthidalhatatlannak tűnt.
Próbálkoztak még egy darabig, tartották a kapcsolatot, de az újabb találkáig 7 évet kellett várni.
A fesztivál, ahol találkoztak zsúfolt volt, és hangos. Nem is nagyon találták meg egymást. Ám amikor a 7 évvel későbbi énük meglátta a másikat, mintha még mindig 17 évesek lennének. Kedvesen, de annál mohóbban ölelték egymást, de mivel a fiúnak a barátnője messziről figyelte őket, a lány észbe kapott, és szégyenlősen elengedte a fiút.
- Jól nézel ki! - mondta .
- Te is! - válaszolta a fiú.
Egyszerre volt zavarba ejtő és szép ez az egész. Ha valaki távolról figyelte volna őket, meg nem mondta volna, hogy 7 év telt el az utolsó találkozójuk óta. Nem lehetett hosszúra nyújtani a találkát, ugyanis a fiút várta a barátnője, a lányt pedig a barátai. Elváltak.
Azóta sem látták egymást, de valahogy újra és újra feltűnnek egymás életében. Nem tolakodóan, csak úgy éppen hogy sejtelmesen, mint egy kedves emlék a múltból. De vannak azok az emlékek, amik sokkal erősebbek, mintsem hogy nosztalgiagyanánt el lehetne menni mellette.
És az ilyen felsejlésnél újra és újra előbukkan a "HA". A mi lett volna, HA máshogy alakul? Mi lett volna, HA mai fejjel mennének vissza? Mi lenne, HA több idejük lett volna? Vagy mi lenne, HA nem lenne köztük az az 500 kilométer?
Ezek mind olyan kérdések, amelyek nem viszik előre az embert, csak még inkább tönkreteszik. Megállítják egy percre, és visszaviszik abba a pillanatba, ahol a HA jogosultságot kap. És ebben a világban minden tökéletes. Minden úgy alakul, ahogy akarjuk, hiszen mi képzeljük el. De csak abban a pillanatban jó.
És rá kell jönnünk, hogy a HA, még mindig rossz út. A múltban nem lehet élni. A jövőbe tekintve kell élnünk. És ki tudja?! A jövőben még igazából bármi lehet...
Nem, ez így nem jó kezdés.
Volt egyszer, réges-régen, még 2010-ben egy református tábor a Balaton partján. Egy nagy szájú lány és félénkebb fiú 3 napig kerülgette egymást. Aztán hogy, hogy nem az útjuk keresztezte egymást. Történt, hogy egy kirándulás alkalmával valahogy egymás mellé kerültek. A lány aztán elaludt a fiú ölében a buszon, és onnantól kezdve, már nem volt visszaút. Éjszaka kiszöktek egy éjszakai beszélgetésre, másnap pedig órákon keresztül feledkeztek bele a másik pillantásába egy stégen, így jól el is késve az esti áhítatról. A lelkipásztor szelíd mosolyából tudhatták, ő pontosan tudja, mi a dörgés, és nem bántotta őket. Viszont a másnapi elválás annál inkább. Amikor eljött a búcsú ideje, a lány elkísérte a fiút a buszhoz, ahol csak álltak, összeölelkeztek, majd kedvesen integettek, mintha csak holnap találkoznának legközelebb. De nem így lett.
A kapcsolat még 3 hétig tartott, jóformán skype-on, és az akkor oly' menő msn-en. De az 500 kilométer, ami elválasztotta őket egymástól áthidalhatatlannak tűnt.
Próbálkoztak még egy darabig, tartották a kapcsolatot, de az újabb találkáig 7 évet kellett várni.
A fesztivál, ahol találkoztak zsúfolt volt, és hangos. Nem is nagyon találták meg egymást. Ám amikor a 7 évvel későbbi énük meglátta a másikat, mintha még mindig 17 évesek lennének. Kedvesen, de annál mohóbban ölelték egymást, de mivel a fiúnak a barátnője messziről figyelte őket, a lány észbe kapott, és szégyenlősen elengedte a fiút.
- Jól nézel ki! - mondta .
- Te is! - válaszolta a fiú.
Egyszerre volt zavarba ejtő és szép ez az egész. Ha valaki távolról figyelte volna őket, meg nem mondta volna, hogy 7 év telt el az utolsó találkozójuk óta. Nem lehetett hosszúra nyújtani a találkát, ugyanis a fiút várta a barátnője, a lányt pedig a barátai. Elváltak.
Azóta sem látták egymást, de valahogy újra és újra feltűnnek egymás életében. Nem tolakodóan, csak úgy éppen hogy sejtelmesen, mint egy kedves emlék a múltból. De vannak azok az emlékek, amik sokkal erősebbek, mintsem hogy nosztalgiagyanánt el lehetne menni mellette.
És az ilyen felsejlésnél újra és újra előbukkan a "HA". A mi lett volna, HA máshogy alakul? Mi lett volna, HA mai fejjel mennének vissza? Mi lenne, HA több idejük lett volna? Vagy mi lenne, HA nem lenne köztük az az 500 kilométer?
Ezek mind olyan kérdések, amelyek nem viszik előre az embert, csak még inkább tönkreteszik. Megállítják egy percre, és visszaviszik abba a pillanatba, ahol a HA jogosultságot kap. És ebben a világban minden tökéletes. Minden úgy alakul, ahogy akarjuk, hiszen mi képzeljük el. De csak abban a pillanatban jó.
A következőben, amelyben kijózanodunk, és visszatérünk a valóságba, csak az üresség marad, amit a HA vált ki belőlünk.
És rá kell jönnünk, hogy a HA, még mindig rossz út. A múltban nem lehet élni. A jövőbe tekintve kell élnünk. És ki tudja?! A jövőben még igazából bármi lehet...
K.
A kép magánarchívumból való.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon
Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán
Kedves Eszter!
VálaszTörlésHárom alkalommal volt hogy szerelmes voltam először elhajtottak hogy mit akarsz te csicska te nem a suli legjóképűbb sráca vagy! Másodjára úgy intéztek el hogy van egy buli ahol sok csajszi van szedjek fel valakit. A harmadik meg hogy udvaroltam a lánynak és szemem láttára csókolózott egy másik sráccal egy buliban!
Ezzel nem sajnáltatni akarom magamat még csak nem is akarom hogy megértsenek csak azt akarom ezzel írni hogy nincs örök szerelem számomra! Örök csalódás inkább!
Üdv!
Szabolcs