Mesi

Tegnap egy tesztet csináltam a Facebookon -egyszerűen imádom ezeket! - méghozzá arról, hogy mi az a név, ami megváltoztatta az életed. Őszinte leszek, kicsit izgultam, sosem lehet tudni, hogy egy ilyen teszt mit is rejteget. Hosszas bufferelés után a következő kép pörgött ki:


Ki gondolta volna, mi? Először kicsit csalódott voltam, megmondom őszintén, aztán rájöttem, hogy ennél nagyobb igazság még nem is jött ki ilyen teszten.

Sosem fogom elfelejteni, amikor minden pillanatban vártuk a telefont, hogy Apa szóljon, hogy megszületett, egészséges, és hogy milyen nemű a kis testvérem. A szüleim ugyanis nem kérdezték meg, hogy kislányuk, vagy kisfiúk lesz-e. A lényeg az volt, hogy egészséges legyen. 

Cila Mumival ketten maradtunk otthon, és én 7 évesen térden állva imádkoztam, hogy minden rendben legyen. (Kiskoromban kissé szentimentális voltam.) Csörgött a telefon, én rohantam, de csak az osztályfőnök hívott, hogy mi a helyzet. Illedelmesen, de kicsit morcosan, közöltem vele, hogy éppen arra várunk Mi is, hogy ez kiderüljön, és legyen szíves ne lefoglalni a vonalt.

Majd újra megcsörrent a telefon, és apukám kissé elérzékenyülten azt mondta: "Megszületett a kishúgod!"

"KISLÁNY!!!!!! EGY KISHÚG!!!!"- gondoltam magamban, és szerintem kevés olyan boldog pillanat volt az életemben, mint az akkori. 

Amikor hazahozták egy kék takaróba volt csavarva, amit én választottam neki, és Apa a kezembe nyomott egy doboz Legot, hogy ezt tőle kapom! Mármint a kistestvéremtől! Nem értettem teljesen, de kit érdekelt?! Nem elég, hogy lány, és hogy babaszaga van, még ajándékot is hozott nekem! Milyen aranyos!

Nagyon büszke voltam rá. Kaptam egy fotót, amit vihettem magammal, és mutogathattam mindenkinek. Mert ő az én kishúgom! Az én testemnek vére. Az én kicsi babám, akit mindenre meg kell tanítanom. Akit mindentől meg kell óvnom, akkoris, ha Ő nem akarja!

Mert ez egy rendes nővér dolga. No meg az, hogy 16 együtt töltött év után bevallja, a kishúga az egyetlen, aki megváltoztatta az életét!

K.


A kép magánarchívumból való.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán

Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Prosti pingvinek és társaik