I'm back!
Ez a mondat, most többszörösen is igaz!
Ma elkezdtem a második félévemet az egyetemen. A vizsgaidőszak végén, kissé megtörve, és elfáradva úgy gondoltam rám fér a pihenés, úgyhogy kivettem két hét szabadságot, és hazautaztam. Két hét mennyország. Aztán ma - bicegve ugyan (elestem a vasútállomáson, és kibicsaklott a bokám) - de visszatértem az egyetemre. Fantasztikus érzés volt. Mint egy ünnepelt sztár léptem a terembe - még mindig bicegve. Mégis éreztem a törődést, a figyelmet, azt, hogy mégiscsak feltűnt, hogy kimaradtam az ominózus első hétből.
És visszatértem ide is. Teljesen idejében. A gondolatok cikáznak a fejemben, de igazából semmi konkrét nem jut eszembe. Gondolkozok a költözésemen. Fél év alatt harmadjára. Velem van a baj? Nagyok az igényeim? Talán nem vagyok képes megállapodni? Aztán fejemben vannak az otthoni dolgok. Olyan jó volt. Visszakúszni az anyaméhbe. Az igazi csigaházamba. Begubózni, és elbarikádozni magam a külvilágtól, az egyetemtől, a gondjaimtól. Hiányzik néha az a gondtalan "gyermekkor", ahol a legnagyobb probléma az, hogy melyik zoknit vegyem fel reggel. Merengek az egyetemi életemen is. Lehetőségeim vannak, tiszta lapjaim, első benyomásaim. Ezeket jól kellene csinálnom. Talán publikálhatok. Ha nem is írásban, a gondolataimat megismerhetik a debreceni egyetemisták az éteren keresztül.
Izgulok. Az élet újabb és újabb akadályokat görget elém. A kérdés már csak az, hogy képes vagyok-e meglépni anélkül, hogy kibicsaklana a bokám!
Ma elkezdtem a második félévemet az egyetemen. A vizsgaidőszak végén, kissé megtörve, és elfáradva úgy gondoltam rám fér a pihenés, úgyhogy kivettem két hét szabadságot, és hazautaztam. Két hét mennyország. Aztán ma - bicegve ugyan (elestem a vasútállomáson, és kibicsaklott a bokám) - de visszatértem az egyetemre. Fantasztikus érzés volt. Mint egy ünnepelt sztár léptem a terembe - még mindig bicegve. Mégis éreztem a törődést, a figyelmet, azt, hogy mégiscsak feltűnt, hogy kimaradtam az ominózus első hétből.
És visszatértem ide is. Teljesen idejében. A gondolatok cikáznak a fejemben, de igazából semmi konkrét nem jut eszembe. Gondolkozok a költözésemen. Fél év alatt harmadjára. Velem van a baj? Nagyok az igényeim? Talán nem vagyok képes megállapodni? Aztán fejemben vannak az otthoni dolgok. Olyan jó volt. Visszakúszni az anyaméhbe. Az igazi csigaházamba. Begubózni, és elbarikádozni magam a külvilágtól, az egyetemtől, a gondjaimtól. Hiányzik néha az a gondtalan "gyermekkor", ahol a legnagyobb probléma az, hogy melyik zoknit vegyem fel reggel. Merengek az egyetemi életemen is. Lehetőségeim vannak, tiszta lapjaim, első benyomásaim. Ezeket jól kellene csinálnom. Talán publikálhatok. Ha nem is írásban, a gondolataimat megismerhetik a debreceni egyetemisták az éteren keresztül.
Izgulok. Az élet újabb és újabb akadályokat görget elém. A kérdés már csak az, hogy képes vagyok-e meglépni anélkül, hogy kibicsaklana a bokám!
K.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇
Instagramon pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇
A kép forrása: freepik.com
Megjegyzések
Megjegyzés küldése