7 év van köztem és a húgom között. Sosem jöttünk ki igazán. Mindig volt valami, amin össze lehetett veszni. Egy új barbie, az utolsó süti, vagy épp anyáék figyelme. Amikor a szüleink elváltak a helyzet még rosszabb lett. Mindketten máshogy dolgoztuk fel azt a fajta gyászt, ami egy kapcsolat végét jelentette. Nagyon nehéz volt mindkettőnknek, és ahelyett, hogy összetartottunk volna, még inkább elfordultunk a másiktól. Aztán egy évvel ezelőtt elkerültem egyetemre. Minden megváltozott. Azt éreztem, hogy hiányzik. És nem csupán a csipkelődés, nem csak a civódás, hanem az ölelése, a hangja, a buta kacaja, és a gyermeteg kérdései. Hisz gyermek még. És mégis már majdnem felnőtt! Már nem veszekszünk az utolsó sütiken, inkább arról érdeklődik, hogy ez a fiú szép-e, és mi lenne, ha azzal meg járna. És én nem akarom elhinni. A szemem előtt nőtt fel a Kishúgom, és a barbiekat lassan felváltják a húsvér fiúk. A Tökmagból Tinimag lett. Akire büszke lehetek! De bárhol is vagy,tudd meg: Szeretlek!
A kép magánarchívumból való.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇
Instagramon pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇
Megjegyzések
Megjegyzés küldése