Új év, új élet- MIVAN??

Ki tartja még butaságnak rajtam kívül ezt a mondatot? Mi az, hogy új élet? Ugyan, kérlek.
Hogy lehetne új életet kezdeni. A szíveden ugyanazok a sebek vannak, az elmédben ugyanazok az emlékek, és a seggeden, és a hasadon ugyanazok a hurkák vannak, mint 2014-ben.

Semmi sem változott. A húgom idén is leseggfejezett, anyukám ugyanúgy elkésett reggel a munkából, én ugyanúgy egyedül vagyok, és ráadásul ugyanolyan lusta. (Vagy talán egy kicsit jobban.)

Lehet itt fogadkozni persze. Többet edzek, kevesebbet eszem, nem dohányzom. (Én is csak háromszor gyújtottam rá a fogadalmam óta...) Olyan butaság. Úgysem bírjuk ki. Úgyis beszippant minket újra a mókuskerék, és azt vesszük észre, hogy már megint nassolunk az ágyban, hogy már megint nem mentünk le a terembe, és már megint visszamászott a bűzrúd a szánkba. Akkor meg mi értelme van? Miért teszünk magunknak olyan ígéreteket, amelyeket nem tartunk be? És miért pont erre az időtartamra fogadunk? Miért nem április elsején akarunk változtatni az életünkön? És miért kell egyáltalán fogadalmakat hoznunk ahhoz, hogy változtassunk az életünkön? Miért nem elég egy elhatározás? Egy egyszerű szikra, mely tűzzé gyúlhat, egy lépés előre az úton. 

De nem. Nekünk fogadalmak kellenek, aztán meg a lelkiismeret furdalás, hogy megint nem tartottuk be. 

Mit várok az évtől? Sikert, megbecsülést, elismerést, szerelmet. És nem fogadkozok hozzá. De ha az év tényleg olyan lesz, mint az első pár napja, akkor én igencsak felkötöm a gatyámat, és a sarokba bújva várom az újabb napokat. 

Kosztercsi




A kép magánarchívumból való.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇







Instagramon pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇

Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Prosti pingvinek és társaik