Eltűnni, bedugulni, feltöltődni, felállni

Nini. Mennyi "ni". Ha jobban megfigyeljük, az életünk tele van "ni"-vel. Élni, lélegezni, szeretni, szakítani, fájni, eltűnni, bedugulni, feltöltődni, felállni. Ez utóbbi négy történt velem is.

Vagyis igazából minden megtörtént már, vagy történik most is. De az eltűnés nem hiábavaló. Amikor a bújócskában valahol lopva arra gondolsz, bár soha ne találnának meg. Amikor a munkahelyen arról fantáziálsz, bárcsak a szobádba zárkózva maradhattál volna aznap, amikor a fesztivál közepén arra gondolsz, bár ne is mentél volna. Olyankor itt az ideje eltűnni. Egy kicsit felszívódni. Egy kicsit megfutamodni. Visszabújni a csigaházba. Egy kicsit kikapcsolni a netet, és kinyomkodni a telefonokat, csak feküdni egyedül, bámulni, és semmire sem gondolni.

Az eltűnés meg sajnos kéz a kézben jár a bedugulással, az írók legnagyobb ellenségével. Az érzéssel, amikor bármennyire is szeretnél alkotni, képtelen vagy rá. Egyszerűen nem megy. Mintha egy hatalmas ragtapaszt ragasztottak volna az agyadra, hogy az ne beszéljen. Mintha belassulna minden, mintha egy darab egyedi gondolatod sem lenne. Mintha egy üresfejű lennél, akinek se véleménye, se érzései. Ami pedig egyáltalán nem igaz. Egyszerűen arról van szó, hogy azt a rengeteg érzelmet, és impulzust, amit az eltűnés okoz, egyszerűen nem tudod értelmes magyar mondatokba sűríteni. Nincs benned erő arra, hogy odaülj a gép/füzet mellé, és nekikezdj. Helyette, csak megéled őket százszor, ezerszer olyan erősen, mint kellene, és aztán próbálsz nem belehalni. Mert ezek a bedugulások - főleg, ha eltűnéssel vannak keresztezve - soha nem kéjutazások. Általában a magadban jó mélyre nyomott, és már előjönni készülő érzelmek kitörései ezek. Fájdalmasak, és rondák. (Mint amilyen látványt te nyújtasz ezekben az eltűnésekben.)

S amikor már újra ragyog nap, amikor úgy érzed vége mindennek, a gyönyörű érzés: a feltöltődés. Amikor úgy érzed a felhős időszaknak vége, ez már itt az örök nyár évszaka. Képes vagy érzésekről beszélni - mit beszélni, írni róluk-, képes vagy másoknak erőt adni, saját erődön felül. Ez a totális felállás. És igazából - egy újabb közhely, nem tudom mi van velem - azt szokták mondani, hogy nem az elesést nehéz elviselni, hanem egy ilyen után újra felállni. És tudjátok mit? A közhelynek megint igaza van. Mert nem az volt nehéz, hogy magamba zuhantam, és visszabújtam a csigaházamba, hanem az, hogy egy rohadt nagy fityiszt mutattam, felálltam, és szépen megyek tovább. Mert ez a lényeg, nem? Menni, menni, menni.
Nini! Mennyi "ni"...

K.


A kép magánarchívumból való.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán



Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Magyar érettségi 2017

Túlélni mindenek felett - avagy gondolatok a karantén alatt 1.