Kosztercsi írásai

Elképzelem, ahogy az ágyam szélén ülsz Ahogy mesélsz egyre csak szépülsz. Későre jár már, de nem fog az álom Mégis lefekszem, fejem öledbe hajtom. Mesélsz kiscsikókról, kik szabadon futnak Mesélsz autókról, mik utakat rónak. Belefér a mesébe minden szép, s mi jó Ettől lesz tökéletes, ez az altató. Próbálok aludni, de szemem még nyitva Agyamban kergetőzik a világ titka. Néha elkapja egy-egy gondolat A bújócska lesz, mi engem elaltat. Oly sok kép, s emlék fejembe tolul Az álom már jönne, de testem nem borul. Csak fekszem némán, mégsem álmodom A könnycseppet nézem, mely legördül álladon. Álom, te léha! Gyere már értem! A világot felfogom, de mégsem értem. Csak fekszem, és képzelem, hogy ring a tó Ettől lesz tökéletes ez az altató. K. Amúgy követsz már  Facebookon ? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇 Instagramon  pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a le...

A reggel a legszörnyűbb és legcsodálatosabb dolog egyben. Ilyenkor minden sivár, és mégis olyan reményt adó. A harmat még csillog a fűben, de a városban már indul az élet. Mereven bámulok ki az ablakon, és próbálom eldönteni, hogy undorodom, vagy gyönyörködöm. Aztán feltűnik egy idegen. Izgatottan figyelem mi történik. Mozdulatai kecsesek, mintha egy táncos libegne végig az utcán. Soha nem láttam hozzá hasonlót. Egyszer csak megtorpan, és egyenesen az ablakhoz szegezett szemembe néz. Az Ő szemében is harmat csillogott. És még valami, ami eldöntötte bennem, hogy gyönyörködöm: élet.   Soha senki nem nézett így a szemembe. Elmosolyodott, és odaintett nekem. Belepirultam. Olyan melegség áradt minden mozdulatából, hogy öröm volt nézni. Visszaintettem. Ő mosolyogva tovább ment. Sokáig figyeltem. Néztem, ameddig el nem tűnt a messzeségben. Olyat adott nekem, amire szükségem volt. Erőt, ahhoz, hogy újra higgyek.   Higgyek abban, hogy én is lehetek az, aki így mosolyogva vonul az...

Jó lenne egyszer szabadnak lenni Kötődés nélkül, de teljesen szeretni. Minden bilincset magamról levetve Szabadnak lenni, semmin sem merengve. Jó lenne egy napra gazdaggá válni Számlával nem törődve postán állni. Luxusautóban nagy nyaraláson részt venni Gazdagon fényképezőbe nevetni. Jó lenne egyszer hegyet megmászni Tetejére érve nagyot kiáltani. Elhinni egy percre, hogy a világ ura vagyok Hegyről nézni a kicsiket, s látni hogy élnek a nagyok. Jó lenne sok időre boldognak lenni Könnyekkel a szememben viccen nevetni. Gondokat félretolva utcán mosolyogni Boldogan bajusz alatt somolyogni. Jó lenne örökké élni Minden jót másoknak elmesélni. Hinni mindenben, s látni mindent Megismerni az örökkében, ki lakozik itt bent. Jó lenne majd újra szerelembe esni Egy gyönyörű férfi szemeibe nézni. Látni mindent, ami nekem kell Szerelmesen figyelni, ahogy mellőlem kel. Oly' sok mindent kívánok Cserébe bármit felajánlok. Hisz' jó lenne igazán élni Tiszta szívbő...

Hála Istennek nem vagyunk egyformák. Vannak hasonló jegyeink, arcvonás, vagy mentalitás, de senkiből nincs kettő. Még akkor sem, ha mindenkinek van egy félelmetesen hasonlító alteregója! Én mindig is hirtelen haragú voltam, nagyszájú, és céltudatos. Ahogy anyukám vagy nagymamám. És humán beállítottságú, mint apukám. Soha nem volt gondom azzal, hogy leszólítsak valakit, hogy beszédbe elegyedjek egy idegennel, vagy hogy bármilyen szituációból kihúzzam magam. De nem mindenki ilyen. Tegnap PASO koncerten jártunk, és láttam egy nőt. A tipikus kreatív. Nem tudom ezt nektek tökéletesen elmagyarázni, de mindannyian ismerünk egyet, aki mindig máshogy öltözik, mint a tömeg, aki egy ceruzával is össze tudja fogni a haját, akinek általában kézzel készített táskája van. Akár én is lehetnék. Na mindegy. A nő körül -feltehetően- a munkatársai álltak, csupa férfi. Dülöngélt a zenére egy darabig, lépkedett jobbra-balra (mondanám, hogy táncolt, de ez nem nevezhető annak). Majd az egyik számra látvány...

Magába kerített egy érzés. Karácsony. Vészesen közeledik, hiszen tegnap már a piros ruhás nagy szakállú teletömte a csizmácskákat. Már csak egy pár nap. A TV-k elkezdték játszani a karácsonyi akciókról szóló reklámokat, a rádióban felcsendülnek a már amúgy is agyonhallgatott zenék (amit titkon mindannyian imádunk!). Ez a kedvenc ünnepem. Mindig van benne valami szép. Arra az egy estére minden a helyére áll. Elmúlik a fájdalom, abbamarad a veszekedés, béke és csend honol mindenhol. Bejgli illat, szaloncukor íz, a család szeretete, a ház melege. Ezek már nagyon hiányoznak nekem. A mindennapi rohanásban néha egy percre- a buszon, a zuhany alatt, vagy elalvás előtt- eszembe jut, hogy jön az a nap, amikor megállhatok. Amikor pihenhetek. Amikor nem kell számlák, vizsgák vagy jegyek miatt aggódnom, amikor csak én leszek és a szeretteim. Fantasztikus érzés. Viszont mindig elszomorodom, amikor rájövök arra, hogy sok ember nem éri be ennyivel. Nem a szeretetet ünneplik, hanem több e...

Tegnap meghalt Paul Walker, a Halálos iramban filmek egyik főszereplője. Mindannyian láttuk a fészbukon a képeket, a videókat, vagy csak egyszerű sajtóközleményeket. Senki nincs, akinek újdonságot jelentene a hír. Még a 48 éves apukám is tudta, aki soha nem látta a sorozat egyik részét sem. Talán emiatt, talán csak őrültségből, de tegnap, amikor autóval tartottunk hazafelé annyi trükköt, csavart vakmerőséget láttunk az autópályán, hogy már nem tudtam számolni. Majdnem életünket vesztettük mi is. Sőt. A halottak napjai utazásunk majdhogynem szó szerint gyászos lett. Egy hónapon belül autóban kb. négyszer-ötször haltam meg MAJDNEM. És én gyűlölöm, a 'mi lenne ha'  kezdetű mondatokat, de tényleg... A Brian-t alakító Paul Walker az egyik filmben a következőt mondja: "Ha egy napon majd megöl a sebesség, ne sírj értem, mert boldogan menten el." Ilyenkor eszembe jut, hogy engem nem hagynak elmenni. Valami dolgom van még a Földön, ha ennyire vigyáznak rám. De vajon mi...

Tegnap kicsit eleresztettük magunkat. Nyakunkba vettük a nagy Debrecent, és egy mini kocsmatúrába kezdtünk. Az egyik helyen éppen a mosdóban mostam kezet, amikor 3 lány sipítós beszélgetése csapta meg igény érzékeny fülemet. Arról volt szó, hogy a csaj nem tudja eldönteni szakítson-e, és a két okostojás barátnője próbált segíteni ebben. Ez a hónap szörnyű. Két kezemen nem tudom megszámolni hány szerelem eltörését láttuk novemberben. Többek között ugye ott volt a sajátom. És a legutóbbi posztom után, rengeteg megkeresés érkezett mind személyesen, mind levélben, hogy hogy csináltam? Hogy volt erőm? Mi volt a technikám? Sokat rágódtam rajta, hiszen nem nagyon beszéltem erről. És tegnap is nagyon viszketett a csőröm, hogy beleszóljak a beszélgetésbe, és rendbe tegyem a két tanácsosztogatót, hogy hülyeséget beszélnek, akkor viszont eszembe jutott, hogy mit olvastam a héten. Biztos mindannyian ismeritek a 'Bien.hu' végtelenül idegesítő napi posztolgatásait. Én szerencsére nem este...