Posztolj magyar! Hí a falad!

Egy hatalmas bejelenteni valóval kezdeném. Nekem is volt májusfám:

Méghozzá nem is akármilyen. Egyértelműen belső ember műve, hiszen az udvarunkon álló almafa volt feldíszítve. Mindenki csodájára járt, hogy a Kovács lány nem csak egy száraz kórót kapott a kapura. Iszonyú büszke vagyok ám Rá. Mármint a fára. De arra is aki állította nekem.
Büszke vagyok, és mindenkinek elmondom, akivel csak találkozom, de van egy határ. Legalább is nálam. Egy fal. Szó szerint. A facebook fal (továbbiakban fészbuk).

Bizonyos események előtt előre tudod, hogy másnap mivel lesz tele a fészbuk:
-Dec. 24-26: "Boldog Karácsonyt Mindenkinek!" "Úristen, megkaptam az Iphone-t, amit már úgy akartam!"
-Dec. 31- Jan. 1: "Boldog Újévet!" "Húú, többet nem iszok!" "Jó buli volt azért!" "Ha valaki tudja, hogy hívják a lányt, akivel smároltam, szóljon már!"
-Febr. 14: "Szerelmemmel!" "Húúú, egy hatalmas rózsacsokrot kaptam!" "Jaj, olyan szupi dolgot kaptam, hogy el se merem mondani!"
És a többbi. Vannak még az időjárás jelentések: "Esik a hóóóóóóóó!" "Süt a NAP!" "Esik az eső!"

Tudom, hogy elcsépelt, de ember, nekünk is van ablakunk. 

Van még a mit eszek, mit nézek, hol vagyok. És május elsején a fészbuk erdő, ami májusfákból, májuskosarakból, és vattacukor pálcikákból áll. Rendben van. Senkit sem szeretnék bántani. De hová lett az egyediség? Döntött a csordaszellem és vége?

Valamelyik nap, egy fontos üzenetet vártam, gondoltam addig böngészem a falat. A következő sorok tárultak a szemem elé, szépen sorban:
"Ha van miért harcolnod, ne add fel!"
"Mindenkinek megvan a maga hercege!"
"Az élet csak múló illúzió!"
És a többi. Csak nekem szúrja a szememet az, hogy minden kreativitás kezd kifogyni a generációnkból? Hogy senkinek nincs egy egyéni, saját gondolata, csak a gugliból másolt szenny? Erre vagyunk csak képesek? Fészbukon kapcsolatot építeni, ápolni, aztán véget vetni, és ott gyászolni? Ez mind szép és jó, de ez a cyber-életünk. És mi van velünk? Hékás! Hús-vér emberek vagyunk! Emberi kapcsolatokra van szükségünk! Ölelésre, kézfogásra, csókra, egymásba fonódásra. Mi marad ezek helyett? Karakterek? Smiley-k? Ezzel beérjük?

Nem. Én sem vagyok kívülálló. Vannak fent képeim. Havonta posztolom életeseményként hogy mióta vagyok együtt a szerelmemmel. De nem nekik. MAGAMNAK. Mérföldkövek. Egyfajta napló. Visszapörgethetem az elmúlt évem, és nosztalgiázhatok. De magamból. Nem egy valahonnan kikopizott szöveget olvasok, hanem azt, amit én teremtettem. Én keltettem életre. Ha úgy tetszik én szültem. Formáltam, vigyáztam rá, és sajátossá tettem. Aztán valaki fogja, és az én kis mondatomból is tömegcikket csinál. Belefér. Csak legyen valaki, aki folyamatosan képes gyártani az egyedi szöveget, amiből aztán lehet tömegcikk.

Érdekes a világ. 5 évvel ezelőtt e-maileztem, és játszottam a neten. Aztán szörföltem. Majd bejött az első pár közösségi oldal (myvip, iwiw, hi5). Ezek mellett az ember még élt. Aztán vagy 3-4 éve felkapták az arckönyvet, és nincs megállás. Beszippant. Ha mellé ülsz, nem állsz fel. Nincs olyan, hogy csak öt perc. Örökkévalóság van. Függsz tőle. Mint egy drog.  Ha nem kapod meg a napi adagodat rosszul vagy!
És ez így megy a világ végezetéig. Odáig fajul a dolog, hogy versek lesznek átköltve, és híres emberek lesznek lesajnálva.
De ne legyen igazam!

K.

Kép forrása: saját archívum

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇

Instagramon pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇