A mindennapi boldogságot ad meg nékünk ma

Tegnap miközben hallgattam a szobatársam szuszogását, és a laptopról pörgött valami 2000-es film, arra gondoltam, mégis megfogadok valamit az új évre.

Mivel 2017-ben többszörösen bebizonyosodott, hogy az élet kegyetlen, és ráadásul még rövid is, rá kellett jönnöm, hogy, tényleg  minden napomat úgy, kell élnem, mintha az lenne az utolsó. (Fankadeli után szabadon.)
Így, arra az elhatározásra jutottam, minden napon keresek valamit, ami aznap boldoggá tett, és papírra vetem. Leírom mi volt az, amiért megérte végigélni azt a napot.

Így lett a tegnapi napom boldogsága a "régi barátok". Ugyanis két olyan emberrel is találkoztam, akivel már rég nem, és eggyel telefonáltam is. És arra gondoltam, hogy ezekre szükségem van. Kellenek. Az apró boldogságok fognak életben tartani a nagyon szar napokon is. És ezek fognak megtanítani arra, hogy igenis minden napnak van egy ajándéka. Ha más nem, maga a létezés. Hiszen miért is lehetnénk hálásabbak, ha nem az életünkért.

Szóval azt javaslom, ha van kedvetek, és tehetitek, tartsatok velem! Jegyzeteljétek le minden napról mi volt benne a boldogság, hogy egy év múlva ilyenkor rágyertek, nincs rossz év, csak rossz hozzáállás.


K. 


A kép magánarchívumból való.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán

Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Prosti pingvinek és társaik