Szociális élet = Facebook?
Arról, hogy a közösségi média milyen szinten beférkőzött az életünkbe, már sokan, sokfélét írtak. Én is. Megírtam milyen típusok vannak , hogy milyen lesz, amikor már a mi generációnk lesz a ciki szülő a Facebookon, és hogy mikor mit posztolunk.
Amikor hazamegyek mindig kinyomom a netem. Mert akkor és ott akarok jelen lenni. Nem érdekel a munka, vagy az ilyen-olyan félrészeg buli képek. Olyankor csak én vagyok, és a család. A múlt héten is ez történt. Kinyomtam a netet csütörtökön, és vasárnap este kapcsoltam vissza, mert már nem várt rám tovább a munka.
Megcsömöltem. Frankón! 2 ismerősnek jelölés, 16 üzenet, 63 értesítés. Néhány üzenetben ijedtség közvetítése, amiatt, hogy mi az, hogy már 3 napja nem vagyok elérhető?! Érdekes, a barátaim, és a családom elértek. Akinek igazán szüksége volt rám, az megtalált.
Miért kell, hogy rá legyünk függve másokra az interneten keresztül? Miért tesz boldoggá bennünket, hogy mások fotóit nézegetjük? Miért idegenek, vagy rég elfeledett ismerősök posztjait olvasgatjuk, ahelyett, hogy minőségi időt töltenénk azokkal, akikkel éppen vagyunk. A Mumival, aki nincsen fent a Facebookon, Anyával, aki nem vágja az Instagramot, vagy Apával, akinek a sztorikat hosszú lenne Messengeren leírni.
Legyünk ott! Miért törvényszerű az, hogy a barátainkkal csak a neten lehet beszélni? Miért nem merünk eltűnni? És miért fordítunk időt még akkoris másra, ha valaki ott ül velünk szemben?
A szociális életünk most már tényleg egyenlő lett a Facebookal?
Amikor hazamegyek mindig kinyomom a netem. Mert akkor és ott akarok jelen lenni. Nem érdekel a munka, vagy az ilyen-olyan félrészeg buli képek. Olyankor csak én vagyok, és a család. A múlt héten is ez történt. Kinyomtam a netet csütörtökön, és vasárnap este kapcsoltam vissza, mert már nem várt rám tovább a munka.
Megcsömöltem. Frankón! 2 ismerősnek jelölés, 16 üzenet, 63 értesítés. Néhány üzenetben ijedtség közvetítése, amiatt, hogy mi az, hogy már 3 napja nem vagyok elérhető?! Érdekes, a barátaim, és a családom elértek. Akinek igazán szüksége volt rám, az megtalált.
Miért kell, hogy rá legyünk függve másokra az interneten keresztül? Miért tesz boldoggá bennünket, hogy mások fotóit nézegetjük? Miért idegenek, vagy rég elfeledett ismerősök posztjait olvasgatjuk, ahelyett, hogy minőségi időt töltenénk azokkal, akikkel éppen vagyunk. A Mumival, aki nincsen fent a Facebookon, Anyával, aki nem vágja az Instagramot, vagy Apával, akinek a sztorikat hosszú lenne Messengeren leírni.
Legyünk ott! Miért törvényszerű az, hogy a barátainkkal csak a neten lehet beszélni? Miért nem merünk eltűnni? És miért fordítunk időt még akkoris másra, ha valaki ott ül velünk szemben?
A szociális életünk most már tényleg egyenlő lett a Facebookal?
K.
A kép magánarchívumból való.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon
Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán
