Utálok várni...

Várakozni szerintem a világ legbénább dolga. Tegnap előtt lekéstem a vonatot, amellyel hazafelé utaztam volna, így egy órát kellett várnom a következőre. Leültem a váróban, és azon gondolkoztam, hogy ezek az emberek, akik itt ülnek körülöttem mind ugyanúgy jártak, mint én, vagy ők tényleg önszántukból várnak itt? Ki az, aki egy órával hamarabb kimegy az állomásra, csak azért, hogy biztosan ne késse le a vonatot?

Miért kell várnunk? Miért mondják, hogy a türelem rózsát terem, amikor elvesztegettem egy órát az életemből. Ok nélkül, önhibámon kívül egy órát ültem az állomáson, feleslegesen.

vár (ige)

1. Egy helyen tétlenül marad, ott marad ahol van, amíg egy esemény meg nem történik, vagy személy, jármű meg nem érkezik

Tétlenül. Teljesen mindegy, hogy velem mi van. Nincs tétje annak, hogy velem mi történik. Hogy abban az egy órában rám esik-e a részeg hajléktalan (ami amúgy pont meg történt). Mindegy, hogy belefulladok-e a szagba, vagy hogy éppen mit érzek. Hogy rohannom kell-e, vagy hogy ráérek. 

Ez a várakozást éppen nem érdekli. Ő csak sunyi módon felkúszik a lábadon, ráül a válladra, és földre nyom. Legalább egy órára. Vagy 2 hétre, ameddig eredményekre vársz. Vagy egy fontos telefonhívásra. Vagy arra, hogy észrevegyen. Hogy a szemedbe nézzen, és mondjon valamit. 

De a várakozásban talán az a legrosszabb, amikor rá kell jönnöd, hogy amire vártál, az soha nem fog beteljesülni. Mert ilyen. Képes egy életen át a válladon ülni, néha belecsíp a füledbe, sőt jó hangosan bele is röhög. Te meg nem tudsz mit tenni. Emlékszel? Tétlenül...

.

K.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon

Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán