86 év

A (kicsit mindannyiunk) Nagymumi(ja) tegnap betöltötte a 86. életévét! 86 év. Nyolcvanhat év.

Napok óta ízlelgetem magamban ezt a számot, meg ezt az egészet, hogy az én egyetlen Nagymamám, már ilyen régóta velünk van.

86 év.
86 éve a jó Isten úgy döntött, hogy küld a Földre egy angyalt. Ad egy nővérnek egy kis húgot, és három kistestvérnek egy másik nővért. Egy gyereket, akire nem csak karakánsága miatt lehetnek büszkék a szülei.
86 év.
86 év alatt ez az angyal sok mindent látott. Háborút, szenvedést, nélkülözést, csaló családokat, nyomort, felemelkedést, katonákat hazajönni, családokat, akik nem kapták vissza a katonájukat...
86 év.
86 éves az a nő, aki már a főiskolán férjet fogott magának, akinek két csodaszép gyereke lett, és aki hiába lakott 6 év alatt 7 településen, igazán mások szívében élt.
86 év.
86 éves a tanárnő, aki város-, sőt környékszerte gyerekek százaival szerettetett meg oly' utált tárgyakat, mint a kémia, vagy a matek, aki miatt emberek orvosnak álltak, akinek tömegek hálásak, hogy elindította őket egy úton. Egy úton, ami nekünk, akik nem rendelkeztek jó matek tanárral, egy gyűlölt út.
86 év.
86 évből 24 év azzal telt el, hogy bátorított, hogy biztatott, hogy hitt bennem. Hogy játszott velem, hogy eljátszotta a partnert a kis ügyeinkben, hogy falazott, hogy fedezett, hogy megfedett, hogy elfedett, hogy megdicsért, hogy lebaszott, hogy nevetett, hogy együtt sírtunk, hogy megsértődött, mert kinevettem, vagy mert egy szerintem cuki jelzővel illettem, ami neki természetesen nem tetszett. Hogy megvarrta először a pólóimat, aztán már a lelki sebeimet is. Hogy mellettem állt, hogy seggbe rúgott, és hogy minden hazaértemkor megkérdezi, hogy "Hogy állsz szerelem dógával?!"
86 év.
86 év egy angyal életéből. És csak reménykedni tudok, hogy még legalább ugyanennyi ideig, tudja őt nélkülözni a jó Isten!

K. 


A kép magánarchívumból való.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán


Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Prosti pingvinek és társaik