A magyar népmesék és a kérdéserdő

Sajnos most nem Szabó Gyula hangján, de én is elmesélek egy gyönyörű népmesét!

Egyszer vót hó nem vót, vót egyszer egy leány a messzi Szabolcs kisvárosában, Kisvárdán. Ez a leány sokat törte fejét olyan dógokon, amiken tán senki más, és ennek szeretett is hangot adni erőst. Így történt, hogy egy nap, több száz magyar népmesét végig nézve szöget ütött fejében a gondolat. Nem is egy, rögtön 10. Egymás után sorakoztak a kérdések, melyekre még apja, az öreg király sem tudott választ adni. Így hát város szerte kihirdették, hogy az kapja a leány elismerését, ki megválaszolja a kérdéseit.

Az első,hogy miképpen lehetséges az, hogyha mind a három fiút/lányt ugyanazok nevelik fel, akkor csak a legkisebb gyermek becsületes, jószívű és éles eszű?

Másodjára: Ha egy próbához valamit irdatlan magasra raknak fel, majd a feladat részeként azt a valamit le kell onnan hozni, miért nem próbálkozik az, aki felrakta? Mennyivel könnyebb dolga lenne?

Harmadjára: Az öreg ember, kinek általában három fia van, miért mindig olyan sapkában van ábrázolva, amit a leány hord, ha hip-hop bulira adja vala fejét?

A negyedik az lenne, hogy miért mindig a legkisebb jár jól? Miért ne lehetne egyszer a középső a szép, okos, az aki végül megnyeri a felekirályságot?

Na és ebből eredeztethető az ötödik, miszerint miért csupán felekirályságot kaphat a királyfi? A másik felével mi van? Adóba szedi aztat az öreg király? Vagy a másik felén csak az asszony uralkodik?

Hatodjára: Hogy lehet világraszóló egy lakodalom, ha csupán a szomszédos falut csődítik oda? Akkoriban csak két faluból állt a világ?

Hetedik, csak így, hogy jó' jöjjön ki, miért hét napig ülik a lakodalmat? Hát ki a fene bírja lélegzettel, na meg pénzzel a hét napig tartó menyasszonytáncot?

Nyolcadik: Ha egy szegény paraszt a király/főúr elé járul az miért jutalmazza meg csupán azért, mert eszes, esetleg megnevetteti őket? (És én miért nem ebben az időben éltem?)

Kilencedik: Az ördög miért mindig hatalmas szakállal jelenik meg? S a folytonos füstölgéstől hogy nem gyúl be sohasem?

S végül, a tizedik, a legkisebb mindenre elszánt kérdés: Ki az, aki ne szeretné ezt az egészet? :)

Ha a kérdéseim tovább jöttek vóna, az én mesém is tovább tartott vóna!




Kosztercsi


Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán

Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Prosti pingvinek és társaik