Több szemszögből: Mindenki

Úgy döntöttem elindítok egy új rovatot "Több szemszögből" címmel. Ezekben ugyanazon témák lesznek feldolgozva, több korosztály véleményét megszólaltatva. Ezekben az első ilyen, a Mindenki című film, ami vasárnap hajnalban megnyerte a legjobb rövidfilmért járó arany szobrocskát. 

Alighogy feleszméltünk a Saul fia sikeréből, máris itt az új Oscar díjas magyar film. Deák Kristóf Mindenki című alkotása a legjobb élő szereplős rövidfilm kategóriában győzedelmeskedett hétfő hajnalban.

A film története hiába van egy régi ének tanterem falai közé bújtatva, fájdalmasan aktuális. A lázadás, a meghunyászkodás, a képmutatás, a kirekesztés és a fullasztó titoktartás egyvelegét tárja a néző elé. Ugyanakkor, ahogy közeledünk a film vége felé, megjelenik az összetartás és a csapatszellem, annak ellenére, hogy azt utolsó percekig halvány fogalmunk sincs arról, hogy miben mesterkednek a gyerekek. És épp ettől ilyen izgalmas az egész. Se egy titkos kacsintás, se egy elkapott sugdolózás, ami utalna bármire is. Egyszerűen nincs vihar előtti csend. És ez az, amiért végig párnát szorongatva, sűrűn „úristenezve” vártuk, hogy elnyeri-e méltó büntetését a gonosz Erika néni.

Számomra a film legnagyobb tanulsága, és amit leendő pedagógusként valószínűleg egy életre magammal viszek, egyetlen rövid mondatban megfogalmazható. A gyerek azt adja vissza, amit kap. Véletlen lenne, hogy fellázadnak a tanító ellen, és nem engedelmeskednek neki? Ugyan. Mit éreztek? Hogy átvágták, megbántották, és még ha - ami egyébként Erika néni számlájára írható – nem is a társaik előtt, de megszégyenítették őket. Természetes cselekedet, és egyben életkori sajátosság, hogy a gyerek megbosszulja, ha bántják. És amilyen kreatívak és találékonyak biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb meg is találják a módját. Ahogyan a filmben is megtalálták.

Azt hiszem, hogy egy régi Soproni reklám szövegét méltán alakíthatjuk át a következőre:

,,Nincs karikás ostorom, nem vagyok betyár és nem hordok bő gatyát. A világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszélem, és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, TÁTIKA.”

Székely Boglárka