Első látásra szerelem

Vajon mennyi időbe telik szerelembe esni? És ha tényleg olyan sokba, ahogy mondják, akkor mi nek nevezzük azt, amikor a vonaton/villamoson/ mozgólépcsőn megpillantunk valakit, majd hosszú percekig csak nézzük, és úgy érezzük vele akarjuk leélni az életünket?
Szenvedély? Fellángolás? Pillanatnyi elmezavar? Vagy mi? Mi a fene az, amikor egy fiúval Nyíregytől Újfehértóig szemezünk, majd amikor Debrecenben leszállunk nem jön utánam?

És miért jár még délután is a fejemben - egyre halványabb emlék-képe?

Miért vagyunk ilyen gyarlóak? Miért vágyunk annyira a szerelemre, hogy igazából bárkibe seperc alatt beleszeressünk? Mi a baj velünk? - Elég a többesszámból- Mi a baj velem? Hogyan vagyok képes másodpercek töredéke alatt belezúgni emberekbe - és ugyanannyi idő alatt kiszeretni valakiből? Vagy szenvedélybe esni. Fellángolni. Pillanatnyi elmezavarban szenvedni. Tök mindegy, hogy minek hívjuk. A kérdés a miért. Mindig a miért a kérdés. Nem véletlen, hogy minden gyereknek van egy 'Miért?' korszaka. A probléma csak az, hogy valaki egy miérttel mindig kevesebbel bírja...

Mi az az első látásra szerelem, ami be is érik? Amit majd nevetgélve mesélünk az unokáknak, még mindig vágytól forrongó tekintettel? Egy olyan, ami egy mozgólépcsőn fogan? Biztosan nem. Úgyhogy szépen lassan leteszek ezekről az első látásokról... Úúúú, de szép ott az a fiú!

K.

A kép magánarchívumból való.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon

Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán