Augusztus- a KEXX hónap

3 évvel ezelőtt meghívást kaptam egy fesztiválra. Találkoztam ott két sráccal. Elsőre nem is nagyon voltak szimpatikusak. Aztán ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, és ahogy egyre több buliban vettünk részt együtt, rá kellett jönnöm, hogy nincs mit tenni, ők már bizony a barátaim. Aztán eltelt még egy év, és bekerült a képbe további 3 ember. Nem volt visszaút. Visszafordíthatatlan volt: család lettünk. Az a tipikus, mindent együtt csinálós, mindenhová együttmenős, egymással mindent megosztós, és megbeszélős család. Csodaszép nyár állt mögöttünk. Elmondhattuk, hogy olyan barátságokkal lettünk gazdagabbak, amit csak kevés ember mondhat magának.

Aztán elindult az év, és szétszéledtünk. Ketten visszamentek külföldre, legtöbben visszatértünk az egyetemre, vagy a munkahelyre. Nem találkoztunk mindennap. De ez nem jelentette azt, hogy nem tartottuk a kapcsolatot. Ott voltunk egymásnak változatlanul.

És amikor az Ezen napon feldobja az augusztusi emlékeimet, széles mosoly húzódik az arcomra: minden napra jut egy Kexx élmény. Egy barátnak jelölés, egy közös út, egy együtt átélt koncertélmény, egy egyszerű mozi, vagy a Mekiben megtörtént bűnözések.

Mert mi is a barátság tulajdonképpen? Empátia, közös tulajdonságok, és az együtt átélt élmények. És nekem ez mind megadatott a KEXX családdal. És ezért vagyok hálás az augusztusnak, és a KEXX fesztiválnak, és a szervezőknek, meg a slam poetrynek, és a bornak, az esőnek, az apartmannak, a gumi matracnak, Zsanettnek; guminőnek, és minden égi és földi istenségnek, hogy ez megtörténhetett.

Mert ez egy olyan dolog, amit már senki nem vehet el tőlünk.

K.


A kép magánarchívumból való.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán


Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Prosti pingvinek és társaik