Miért kötünk kompromisszumot?

Van egy barátom. Nagyon régóta tetszett neki egy barátnőm, csak az kapcsolatban élt. Amikor a kapcsolatnak vége lett, a barátom izzította a rakétákat, és tökéletesen rástartolt a barátnőmre.

Amikor később kérdeztük, hogy na mi a helyzet velük, azt válaszolta, hogy a lány nagyon rendben van, fantasztikusan főz, szórakoztató, értelmes, nagyon jól főz, okos, passzolnak, "azt említettem már, hogy milyen jól főz?". Ilyenkor akarva-akaratlanul is visszakérdezel, hogy jó,jó, de mi a DE?
A „de” nem más, mint hogy van rajta plusz 10 kiló.

A leírásból kihagytam, hogy főhősünk, nem a ma ismert páva gyerek, pipaszárlábakkal, és hangyapiszoknyi izomtömeggel, hanem egy nagysággal, és némi hájjal alaposan megkent ősemberre hasonlító képződmény. Akit különben imádunk, de mindannyian tudjuk, hogy a kolis ágyunkban könnyebb lenne ráfeküdni, mint mellé.

A sztori - gondolom mondanom sem kell - hatalmas port kavart a baráti körünkben (főleg a csajok között), és értetlenül álltak a történet előtt. A következő hatalmas döbbenet, pedig akkor jött, amikor a sorra következő buliban kézen fogva jelentek meg. Kellő mennyiségű ital után az egyikünk meg is kérdezte a srácot, hogy de mégis mi történt? "Leadta a 10 kilót.”

Hagyok időt...

Ez gondolkodóba ejtett. Ez csak egy példa. De ki tudja, a világban mit adnak fel nők egy-egy férfiért. Miben vállalnak kompromisszumot a szerelem útján?

S a másik oldal az, hogy miért akarja egy férfi, hogy a nő megváltozzon a kedvéért? Nyilván egy kapcsolatban csiszolódunk, alakítjuk egymást, de már akkor, amikor van közünk egymáshoz. Nem előtte hozunk szabályokat, hogy majd ha te ezt meg ezt megteszed, na, én majd akkor járok veled. Ez a legfinomabban fogalmazva is egy pofátlan, gerinctelen dolog. Nincs jogunk ahhoz, hogy gúzsba kössünk valakit. 

De boldogok. És ki vagyok én, hogy pálcát törjek efelett?

Egy szingli, aki már megint "csak sír" valami miatt!

Így hát maradok tisztelettel (ás igenis 10 kilóval többel):


Kosztercsi



A kép forrása: freepik.com

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán


Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Prosti pingvinek és társaik