Dagi, avagy kiskutya a családban
A kiskutya egy olyan dolog, ami tényleg meg tud változtatni egy életet. Aki csak azzal, hogy egy hosszú nap végén odabújik hozzád szebbé teheti azt.
Nekem soha nem volt kiskutyám. Mármint soha nem volt, hogy én kaptam kiskutyát. Pedig olyan sokszor akartam. Amikor megszülettem már eleve volt a háznál kutya (Somi, akit én következetesen Fokinak hívtam [Kocs Foki]), de miután ő elment hosszú hallgatás következett kutya ügyileg. Soha nem volt kutyám. Egy macskám volt egyszer, Bella, akiről kiderült, hogy fiú (Mumi ezért Bélának akarta hívni), de ő is elhagyott, amikor egyetemre mentem.
A Dorka nevű kutyánk, aki Isten nyugosztalja felnevelte a húgomat és fordítva, ő sem az enyém volt. A kicsi kapta névnapjára. Egy nagyon szörnyű házból hoztuk el, és bármennyire is szerettem, soha nem éreztem a sajátomnak. És volt, hogy ő is éreztette, bizony nem én vagyok a Főnöke!
Szóval nekem soha nem volt egy saját kis gombócom. De most, most végre eljött az én időm!
Dagi úgy érkezett a családhoz, hogy én még a franciaországi pihenőmet töltöttem. De az, hogy ő megjelent nálunk, már akkor megváltoztatott bennem valamit.
Mert van valaki, aki akkor is hazavár, amikor nyomorultul érzem magam. Aki akkor is odabújik, amikor nem érdemlem meg, amikor rossz embernek érzem magam. Aki meghallgatja a történeteimet minden fenntartás nélkül, és aki a néma barátom tud lenni.
És arról már ne is beszéljük, hogy milyen végtelenül édes.
Szóval úgy döntöttem, hogy őt a nevemre veszem, és sajátomként szeretem majd. Szóval köszöntsétek sok szeretettel Kovács Tökfej Dagit a családban. Még sokat fogtok hallani róla...
Nekem soha nem volt kiskutyám. Mármint soha nem volt, hogy én kaptam kiskutyát. Pedig olyan sokszor akartam. Amikor megszülettem már eleve volt a háznál kutya (Somi, akit én következetesen Fokinak hívtam [Kocs Foki]), de miután ő elment hosszú hallgatás következett kutya ügyileg. Soha nem volt kutyám. Egy macskám volt egyszer, Bella, akiről kiderült, hogy fiú (Mumi ezért Bélának akarta hívni), de ő is elhagyott, amikor egyetemre mentem.
A Dorka nevű kutyánk, aki Isten nyugosztalja felnevelte a húgomat és fordítva, ő sem az enyém volt. A kicsi kapta névnapjára. Egy nagyon szörnyű házból hoztuk el, és bármennyire is szerettem, soha nem éreztem a sajátomnak. És volt, hogy ő is éreztette, bizony nem én vagyok a Főnöke!
Szóval nekem soha nem volt egy saját kis gombócom. De most, most végre eljött az én időm!
Dagi úgy érkezett a családhoz, hogy én még a franciaországi pihenőmet töltöttem. De az, hogy ő megjelent nálunk, már akkor megváltoztatott bennem valamit.
Mert van valaki, aki akkor is hazavár, amikor nyomorultul érzem magam. Aki akkor is odabújik, amikor nem érdemlem meg, amikor rossz embernek érzem magam. Aki meghallgatja a történeteimet minden fenntartás nélkül, és aki a néma barátom tud lenni.
És arról már ne is beszéljük, hogy milyen végtelenül édes.
Szóval úgy döntöttem, hogy őt a nevemre veszem, és sajátomként szeretem majd. Szóval köszöntsétek sok szeretettel Kovács Tökfej Dagit a családban. Még sokat fogtok hallani róla...
K.
A kép magánarchívumból való.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon
Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán
Megjegyzések
Megjegyzés küldése