Meddig?
Amikor egy érzés felsejlik benned, talán még nem is akkor rögtön, de előbb vagy utóbb felbukkan mellette egy kérdés is: Vajon meddig fog tartani? Mi az a határmezsgye, ameddig élvezheted ezt? Meddig fog fájni? Meddig tart a szenvedés, vagy a nevetés? Mi az az időpont, ameddig van időnk ezekre?
Amikor elindul egy szerelem nem gondolkozunk a meddigen. Csak élünk bele a hétköznapokban, hálát adunk az együtt töltött hétvégékért, a pillanatokat megéljük, nem agyaljuk túl. Viszont, amikor véget ér, és nem marad más, csak egy tátongó lyuk a mellkasodban, és a levegő kapkodása, ahányszor csak eszedbe jut, na akkor egyre többet sejlik fel a meddig. Hogy vajon meddig fog fájni? Hogy vajon meddig leszel üres? Hogy vajon mikor jön valaki, aki befoltozza azt a lyukat? Vagy Te magad leszel, aki befoltozza? És ha igen, akkor az vajon meddig fog tartani?
Egy tatarozás mindig egy örökkévalóságnak tűnik. Úgy érzed, sosem lesz vége, hogy mindig van még egy és még egy alkotórész, ami még nem került a helyére. Hogy eltelt három év, és még mindig hiányzik egy darab. Aztán megjön a hiányzó tégla, betölti az ürességet, majd egyszer csak kiveszi magát onnan. És mint a Jenga, borul vele együtt az egész. Amit szépen felépítettél, szépítgettél, nevelgettél, az hirtelen, minden előjel nélkül és iszonyatosan gyorsan darabjaira hullik. Te meg ott állsz a lelked romjai felett, és azon gondolkozol, hogy kezdheted az egészet elölről. És megint jön a kérdés.
Ez vajon most meddig fog tartani?
Amikor elindul egy szerelem nem gondolkozunk a meddigen. Csak élünk bele a hétköznapokban, hálát adunk az együtt töltött hétvégékért, a pillanatokat megéljük, nem agyaljuk túl. Viszont, amikor véget ér, és nem marad más, csak egy tátongó lyuk a mellkasodban, és a levegő kapkodása, ahányszor csak eszedbe jut, na akkor egyre többet sejlik fel a meddig. Hogy vajon meddig fog fájni? Hogy vajon meddig leszel üres? Hogy vajon mikor jön valaki, aki befoltozza azt a lyukat? Vagy Te magad leszel, aki befoltozza? És ha igen, akkor az vajon meddig fog tartani?
Egy tatarozás mindig egy örökkévalóságnak tűnik. Úgy érzed, sosem lesz vége, hogy mindig van még egy és még egy alkotórész, ami még nem került a helyére. Hogy eltelt három év, és még mindig hiányzik egy darab. Aztán megjön a hiányzó tégla, betölti az ürességet, majd egyszer csak kiveszi magát onnan. És mint a Jenga, borul vele együtt az egész. Amit szépen felépítettél, szépítgettél, nevelgettél, az hirtelen, minden előjel nélkül és iszonyatosan gyorsan darabjaira hullik. Te meg ott állsz a lelked romjai felett, és azon gondolkozol, hogy kezdheted az egészet elölről. És megint jön a kérdés.
Ez vajon most meddig fog tartani?
K.
A kép magánarchívumból való.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon
Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán
Megjegyzések
Megjegyzés küldése